Horvát Lili (Fotó/Forrás: Csata Hanna)
Honnan jött a meglehetősen szokatlan cím?
Halász Péterék művészcsoportjának egy 1972-ben készült színházi előadásának címét vettük kölcsön. Először egy művészeti albumban találkoztam vele sok évvel ezelőtt – magát az előadást életkoromból adódóan nem láthattam. Amikor megírtam ennek a filmnek az első forgatókönyv-változatát, eszembe jutott ez a titokzatos, enigmatikus cím – úgy éreztem, mintha a mi történetünket foglalná össze nagyon pontosan. Utánanéztem, hogy miről is szólt a hajdani színházi előadás, és felfedezni véltem kapcsolódási pontokat, így hát elkértük a cím felhasználási jogát.
Mi volt a kiindulópont? Honnan építetted fel a történetet?
Az a jelenet volt meg először, amikor a férfi nem ismeri meg a nőt. Ez volt az alapötlet, ami köré rakódott aztán a történet.
A Szabadság híd fontos szerepet játszik a filmben. A te életedben is különleges jelentéssel bír?
Nekem Budapesten az eldugottabb helyek a kedvenceim. Egy híd mindig szimbolikus helyszín – átkelni rajta mindkét főszereplőnk számára feladat átvitt értelemben is. Amikor azon gondolkoztam, hogy a budapesti hidak közül melyik legyen, nem csak a nagyon klasszikus, fenséges látványa volt szempont. A neve is közrejátszott a választásban: belevisz a történetbe még egy jelentésréteget. Amikor megszületett a döntés, a Szabadság hidat elkezdtük tudatosan használni a képi világ megteremtésében. A színe érzetszinten végigvonul a filmen: ruhában, világításban, díszletben.
A felbukkanó zenék is beszédesek.
A férfiról, Drexlerről nagyon kevés dolgot tudunk meg, hiszen mindig a nő szemszögéből látjuk. Csak információfoszlányokat kapunk róla, de szerettem volna, ha mögé is építünk egy világot, ami felsejlik csupán.
Azt gondoltam, legyen ez a komolyzene birodalma, legyen Drexler János számára létkérdés a zene.
Ez az értelmiségi orvos figuráját is építi, és a karakter mélységéhez is hozzátesz. Schubert-zenék szövik át a filmet: először A pisztráng került bele – a szépségén túl az is hozzáadott az adott jelenethez, hogy ez a dal közhely, mindenki ismeri, ha máshonnan nem, a hetedikes énekkönyvből. Mikor azokra a jelenetekre került a sor, ahol Márta Drexlerrel zenét hallgat, már kifejezetten Schubertet kerestem – így jött a Winterreise és a 23. zsoltár. A film végén, amikor Márta odamegy Drexler házához, a nyitott ajtón kiszűrődő dallam is egy Schubert-töredék.
Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre (Fotó/Forrás: Mozinet)
Hogy sikerült Bodó Viktort megnyerned, hogy ismét színészi szerepet vállaljon?
Sokan kérdezik ezt, de igazából semmi misztikus dolog nem történt. Két felnőtt ember találkozott, aki egy mindkettejük számára izgalmas történet és bizonyos személyes szimpátia alapján úgy döntött, hogy munkakapcsolatba lép egymással. Persze beszélgettem Viktorral arról, hogy hol tart az életében, és ebben mit jelent ez a munka, de nem többet, mint bárkivel tettem volna, akire főszerepet bízok. A döntéséről, hogy miért pont erre a projektre mondott igent ennyi év után, nem szeretnék helyette beszélni – én csak örülni tudok neki.
Stork Natasa kiválasztása is ilyen gyorsan ment?
Nem. Vizy Márta az abszolút főszereplő ebben a filmben, majdnem minden jelenetben benne van, ez rendkívül intenzív színészi jelenlétet kívánt. Elég nagy castingot tartottunk – Natasa vagy öt próbafelvételen volt, mire el mertem dönteni, hogy rábízom a szerepet. És a munka java csak ezután kezdődött. Sokat próbáltunk a forgatás előtt. Nagyon élvezetes volt egy ennyire érzékeny és intelligens színésszel együtt létrehozni a karakter különböző szintjeit.
Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre (Fotó/Forrás: Mozinet)
Nem csak a cím megy szembe a konvenciókkal: szerelmi történettől szokatlan a noir-ba hajló hangnem is.
Ez elsősorban egy belső utazás története.
A főhős olyan ajtókat nyitogat, amelyekről egyáltalán nem tudja, mi rejlik mögöttük. Világos volt, hogy ennek az ábrázolásához szükségünk van sötét tónusokra, éjszakákra, rejtélyekre. Szerettem volna megbillenteni bizonyos dramaturgiai kliséket. Klasszikus filmes alaphelyzet, hogy a hős várakozik a randevún, és a szerelme nem érkezik meg. A néző azt gondolja: itt már jártam, ezt ismerem – ezt az otthonosságérzetet aztán megingatjuk a következő jelenetben. Ez nem olyan film, ahol a néző hátradőlhet. Az intuíció birodalmában járunk – Márta projekcióit párba akartuk állítani a néző saját fantáziáival, a filmélmény csak a néző élményanyagának aktivizálásával lesz teljes.
Számomra a film hangulata a Vertigót idézte. Milyen filmes előképeid voltak?
A Vertigo abszolút felmerült. Emellett bizonyos Kieślowski-filmek, az ő női karakterei, François Truffaut-tól az Adèle H. története. De nemcsak filmeket, hanem például egy színdarabot is sokat emlegettem az előkészítés során: Kleist Heilbronni Katicáját, ami szintén egy szerelmi megszállottság története, ahol intuitív módon megy a nő valami felé, minden racionális megfontolással szemben. És igaza lesz.
hírlevél
