Vizuál

Ez nem szerelem – kritika Az almafa virágáról

2023.02.21. 15:00
Ajánlom
Kihagyott ziccer, így lehetne a legrövidebben jellemezni Szűcs Dóra romantikus drámáját, amely nem képes továbblépni a gyenge klisék ismételgetésén. Kínos párbeszédek, felszínes karakterek és nyitva hagyott kérdések rontják le az egyébként ígéretes koncepciót.

Valószínűleg életem végéig minden romantikus filmről szóló cikkemet azzal az állítással fogom kezdeni, hogy a szerelem témáját borzasztóan nehéz feldolgozni. A műfajnak ugyanis vannak olyan szükségszerűnek látszó elemei, amelyektől nagyon kevés rendező és forgatókönyvíró mer megszabadulni. Pedig érdemes lenne időnként: gondoljunk a tavalyi év kiemelkedő filmjére, Park Chan-wook A titokzatos nőjére, amely gyakorlatilag a klisék teljes elhagyásával, egy véres thrillerben is képes volt letaglózó erővel beszélni a szerelemről.

Kit érdekel egy gyilkosság, ha van szerelem?

Kapcsolódó

Kit érdekel egy gyilkosság, ha van szerelem?

Évek óta nem készült olyan szép film a szerelemről, mint A titokzatos nő. Az Oldboy rendezőjének új alkotása detektívtörténetnek álcázza magát, hogy a legszebb emberi érzésről beszéljen, annak minden ellentmondásával és kifürkészhetetlenségével együtt.

Mindez szemmel láthatóan nem volt célja Szűcs Dórának, aki Az almafa virága című filmjében nem akarta feltalálni a spanyolviaszt. Bevált módszerekre (közhelyekre?) épülő szerelmes történetet írt meg Dang Thanh Binh-nel közösen, méghozzá egy ígéretes extrával: a magyar és a vietnámi kultúra párhuzamba állításával.

A történet két idősíkon játszódik: először a jelenben látunk egy fiatal, vietnámi lányt, Song Ha-t (Nari Nguyen), aki azért érkezett Magyarországra, hogy utánajárjon egy titokzatos férfinak, Tibornak (Sütő András), akit a nagymamája ismert meg Budapesten valamikor a hetvenes években. A Dunánál összeismerkedik Viktorral (Koltai-Nagy Balázs), aki felajánlja, hogy segít neki a keresésben. Miközben a lány fokozatosan feltárja családja titkait, egyre közelebb kerül a fiúhoz is.

azalmafaviraga-09-141414.jpg

Jelenet Az almafa virága című filmből (Fotó/Forrás: Vertigo Média)

Az ígéretes koncepció ellenére a film hamar kiábrándítja a nézőt. A történet nagyjából az első öt percben leleplezi, hogy nem kíván egy fokkal sem hitelesebb lenni a sokak által érthető módon gyűlölt romkomoknál. A cselekményt alapjaiban mozgató két karakter,

Song Ha és Viktor körülbelül minden idők legrosszabb, legmesterkéltebb szerelmi párosa.

Hihetetlenül kínos végignézni, ahogyan a fiú nyomulni kezd a lányra. Cseppet sem aranyos vagy esendő, inkább valamiféle mániákus módon kezdi el szó szerint követni. De ennél is kínosabb, hogy el kéne hinnem, mindez még imponál is Song Hának – holott pontosan tudom, hogy normális ember a valóságban fejvesztve menekülne, attól tartva, hogy a baltás gyilkos környékezte meg éppen. Az a fajta film, amiben el kellene fogadnom nézőként, hogy az, hogy két ember egymásra mosolyog, már rögtön igaz szerelem. Mindezt még megspékelik azzal, hogy a lányt valójában már eljegyezték Vietnámban, ami egyfajta bonyodalom akar lenni, a szerelem útjában álló akadály – valójában azonban csak megkérdőjelezi Song Ha épeszűségét, hogy vajon tényleg képes-e kidobni egy tizenvalahány éves kapcsolatot egy tenyérbemászó vadidegen miatt, akinek a poénjain legfeljebb csak zokogni lehet.

azalmafaviraga-01-141415.jpg

Jelenet Az almafa virága című filmből (Fotó/Forrás: Vertigo Média)

A jó hír azonban, hogy erről a mélypontról már csak felfelé mozdulhatunk el, és ez így is történik. Bár a Koltai-Nagy Balázs által alakított Viktor valahányszor kinyitja a száját, kedvem támadna nemcsak a moziteremből, de az egész univerzumból kirohanni, a film egyre szerethetőbbé válik azokban a jelenetekben, amikor visszalépünk a hetvenes évekbe. Itt a főszereplőnk Song Ha nagymamája, Thien Nga (Dzhuliya Lam), aki néhány társával együtt a vietnámi állam kegyelméből tanulhat Magyarországon, távol a hazájában zajló háborútól. Mindössze egyetlen szabályra kell figyelniük: nem kezdhetnek viszonyt az itteni hallgatókkal. De megjelenik Tibor.

Ez a szál szintén nem mentes a rossz kliséktől, a forgatókönyvírók például nem sokat bajlódtak azzal, hogyan essen a két főhős szerelembe: egy olyan jelenetet választottak, amit párszáz alkalommal már láthattunk más filmekben, sorozatokban. Tibor és Nga véletlenül egymásnak ütköznek a folyosón, és miközben a férfi segít felvenni a lány elejtett könyveit, egymás szemébe néznek. És innentől kezdve körülbelül fél percig kell figyelnünk, ahogy némán és bambán, vágyakozó tekintettel merednek egymásra tíz centiméterről – nekünk pedig megint be kell érnünk ennyivel. Innentől viszonylag rövid időn belül eljutunk az első csókig, úgy, hogy közben szinte egyetlen párbeszéd sem zajlik le kettejük között.   

azalmafaviraga-10-141414.jpg

Jelenet Az almafa virága című filmből (Fotó/Forrás: Vertigo Média)

Ettől függetlenül a múltbéli történéseket valahogy sikerült jobban megírni: a karakterek jóval valóságosabbak, valódi izgalmakat élünk át és a korábbiak ellenére is szurkolni kezdünk a szerelmespárnak. Nem utolsó sorban pedig: meglepően szép a kamerahasználat ezekben a jelenetekben,

Csepeli Eszter és Szilágyi Gábor operatőri munkája az egész film legerősebb eleme.

Nagyon szerethetően bánnak a színekkel, különleges, meleg tónusaik olykor fantáziavilágokra emlékeztetnek, ami jól elfeledteti velünk a forgatókönyv gyengeségeit.

Azt azonban nagyon sajnáltam, hogy az eredetileg ígért vietnámi és magyar kultúra párhuzamából szinte semmi nem valósul meg a látványbéli különbségeken túl. Nem jutunk közelebb a történet által a távolkeleti ország megértéséhez, és lényegében Magyarország szocialista múltja sem tartogat újdonságokat. Pedig az alapvető bonyodalom, hogy a vietnámi kormány miért tiltja meg a hallgatóknak, hogy magyarokkal kezdjenek viszonyt, izgalmas kérdés. Én készséggel elhiszem, hogy ez így volt – a film tudtommal igaz történeteken alapul –, éppen ezért bántott, hogy nem magyarázták el, ennek mégis mi értelme volt. Sejtéseim, persze, nekem is vannak, de nem kapunk mást, csak egy szigorú vietnámi pártkatonát, aki mindig mérges, összevont szemöldökkel jár, innen tudhatjuk, hogy ezt a szabályt nagyon-nagyon komolyan kell venni. Ez a tiltás legalább annyira röhejes, mint maga a hazai szocialista államvezetés logikája, szóval őszintén hiszem, hogy a film javára vált volna, ha ezt valahogy kifejtik.

azalmafaviraga-06-141415.jpg

Jelenet Az almafa virága című filmből (Fotó/Forrás: Vertigo Média)

Sajnos a film végül visszaránt minket a jelenbe. A középső harmad ígéretes lendülete után visszatérünk Song Ha és Viktor párosához, amitől még mindig ökölbe szorul a kezünk. A végkifejlet minden potenciális katarzis ellenére is felületes, elkapkodott, szétszórt marad. A szálakat elég rosszul, kifejezetten lusta módon ugyan, de sikerül elvarrni, a forgatókönyv azonban így sem magyaráz meg számos ellentmondást vagy kérdést. A zárójelenetben pedig a rendező megpróbálja maximálisra csavarni a pátoszt, persze, kevés sikerrel: ennyi hiba után a nagy szerelmi csúcspont már legfeljebb azért örömteli, mert tudjuk, hogy hamarosan jön a stáblista.

Talán a kritika túlzottan ledorongolónak tűnik, aminek az lehet az oka, hogy

ez a film tényleg könnyűszerrel lehetett volna szerethető is.

És ezt jól mutatja, hogy a jelenkori szál kínossága ellenére is bele tudtam feledkezni a cselekmény középső harmadába. Épp ezért volt nagyon rossz kijózanodni belőle. Mindvégig azt éreztem, hogy olyan filmet nézek, amit két ember készített: egy, akinek lehet élvezni a stílusát, és egy, akinek soha nem is volt stílusa.

A formai hiányosságok miatt nehéz azt mondani, hogy a film jól átadja azt az üzenetet, ami persze, mint tudjuk, örökérvényű: a szerelem időn, téren, mindenen átívelő erő és misztikum. Ezt Szűcs Dóra drámája legfeljebb csak mímeli, de sajnos nem bizonyítja.

Az almafa virága

magyar-vietnámi romantikus film, 110 perc

Rendező: Szűcs Dóra
Premier: február 16.
Forgalmazó: Vertigo Média

Fejléckép: Jelenet Az almafa virága című filmből (Fotó/Forrás: Vertigo Média)

Kimondani a kimondhatatlant – kritika a Larryről

Kapcsolódó

Kimondani a kimondhatatlant – kritika a Larryről

A traumáink feldolgozásától a tömegmédia álságosságán át egészen a periférián élők mozgásképtelenségéig számos témát érint Bernáth Szilárd első nagyjátékfilmje, amely Vilmányi Benett világszínvonalú alakításával egyértelműen az év legjobb magyar filmje lett.

Egy film után többé nem leszünk idegenek – interjú Grosan Cristinával

Egy film után többé nem leszünk idegenek – interjú Grosan Cristinával

A világ összeomlani készül, mi mégis saját démonjainkkal küzdünk – erre a gondolatra épül a Hétköznapi kudarcok című dráma, amelynek rendezőjét nemrég a Velencei Filmfesztiválon is díjazták. Grosan Cristinával női karakterekről, a mozi szépségeiről, kedvenc olvasmányairól beszélgettünk, de szóba került az is, hol húzódnak a filmkészítés etikai határai.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Zenés színház

Elhunyt Vadász Zsolt, az Operettszínház művésze

A Budapesti Operettszínház egyik legfoglalkoztatottabb művészét 51 éves korában érte a halál június 21-én, adta hírül a Szinház Online.
Vizuál

Öt Donald Sutherland-film, amit látni kell

Filozofikus sci-fi, háborús szatíra, feszült kémjátszma vagy éppen sokkoló erejű horrordráma: Donald Sutherland számtalan műfajban bizonyította rendkívüli tehetségét. Kedvenc filmjeinkkel emlékezünk a kanadai színészlegendára.
Zenés színház

„Brünnhilde szerepe olyan, mintha maratont futnánk” – villáminterjú Iréne Theorinnal

A kiváló svéd szoprán a Budapesti Wagner-napok rendszeresen visszatérő vendége, akit a magyar közönség különösen érzékeny, lelki finomságokra kihegyezett szerepformálása miatt zárt a szívébe. Iréne Theorin egy nappal színpadra lépése előtt válaszolt kérdéseinkre.
Klasszikus

Ifjú versenygyőztesek hangversenye a Pesti Vigadóban

Június 25-én este a Szent István Filharmonikusok fiatal tehetségei mutatkozhatnak be a Pesti Vigadóban. Az eseményen való részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött. 
Színház

„Arról a pánikról szerettem volna beszélni, amit ma a felnövés jelent” – interjú Kovács D. Dániellel

Az [ESCAPE] – A Donkihóte-projekt című előadás július 5-én debütál a Városmajori Szabadtéri Színpadon, ősztől pedig az Örkény Színház repertoárján lesz látható. A színdarab rendezőjével egyebek közt a világot jobbá tenni akaró hősökről és a videójátékok stigmatizáltságáról is beszélgettünk.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Vizuál ajánló

Szubjektív – Keleti Éva portréiból nyílik kiállítás Debrecenben

Pogány Judit, Hernádi Judit, Molnár Piroska és Béres Ilona portréjával is találkozhatunk a Kossuth-díjas fotográfus új tárlatán, a régi nagy barátok mellett azonban az új színházi generáció tagjai is láthatók lesznek a Bényi Galéria tereiben. 
Vizuál ajánló

Taxis hiénákról forgat filmet Freund Ádám

Első egész estés filmjére készül Freund Ádám, akit korábban Földiek című alkotásáért diák-Oscarra jelöltek. A Hiénák című humoros dráma forgatása szeptemberben kezdődik meg, várhatóan 2025-re készül el. 
Vizuál ajánló

Ezekkel a programokkal hangolódhatunk a dívákra a Zene Házában

Már eddig is sok kapcsolódó esemény vezette fel a Dívák & Ikonok kiállítást, de ezután is számos izgalmas előadással, tárlatvezetéssel, egyéb programmal hangolódhatunk a dívákra. (GALÉRIÁVAL!)
Vizuál magazin

Öt Donald Sutherland-film, amit látni kell

Filozofikus sci-fi, háborús szatíra, feszült kémjátszma vagy éppen sokkoló erejű horrordráma: Donald Sutherland számtalan műfajban bizonyította rendkívüli tehetségét. Kedvenc filmjeinkkel emlékezünk a kanadai színészlegendára.
Vizuál ajánló

Wim Wenders-filmhetet tartanak az Art+ Cinemában

Június 28. és július 2. között a német rendező 1984 és 2000 közötti filmográfiájából öt alkotást lehet majd elcsípni mozivásznon szinkronnal, majd ezek után legfrissebb alkotását, immár felirattal.