Az elmúlt napok egyértelműen a Barbie sikeréről szóltak, Greta Gerwig szatírája ugyanis már most rekordokat döntöget, a film ugyanis a premiert követően 155 millió dolláros bevételt ért el csak az Egyesült Államokban, ehhez pedig további 120 millió dollárt számolhatunk hozzá a nemzetközi vetítések után. Női rendező alkotása még sohasem ért el ilyen magas számot a nyitóhétvége után, a rekordot korábban Patty Jenkins tartotta a 2017-es Wonder Womannel.

Kapcsolódó
Feminista Barbie földbe döngöli a kapitalistákat
A Barbie című filmből megtanulhatjuk, hogy az életet csak akkor tölthetjük fel valódi tartalommal, ha vállaljuk a bukás kockázatát. Nem mellesleg pedig jól kiröhöghetjük a férfiakat és a nagyvállalatokat is.
Az internet és a kritikusok egyaránt rajonganak Ryan Goslingért, aki egészen felejthetetlen módon formálta meg Kent. A kétszeres Oscar-jelölt színész alakításában egyszerre villannak fel a karakter komikus, sztereotip vonásai, miközben mégis képes a mögötte húzódó, nagyon is valós és emberi dráma átadására is.
Goslingot már most sokan a 2024-es Oscar-gála egyik nagy esélyesének tartják.
Ezen felbuzdulva megnéztük, hogy a pontozások tekintetében még mindig legmegbízhatóbbnak számító IMDb oldalán mely korábbi öt filmje érte el a legmagasabb értéket. A filmeket ez alapján rangsoroltuk, a cikk végén azonban ajánlunk még néhány remek mozit, amelyek objektív listánkra ugyan nem fértek fel, de Gosling alakítása miatt szintén érdemes látni őket.
5. Drive – Gázt! (2011) – 7.8/10
A dán Nicolas Winding Refn azon kevés rendezők egyike, aki Európából Hollywoodba érkezve is meg tudta őrizni sajátos művészi egyéniségét. Erre remek példa a Drive – Gázt!, amely első ránézésre nem több egyszerű zsánerfilmnél – a végtelenül feszült és precíz rendezés miatt azonban jóval többet képes adni, mint egy átlagos akciófilm. A Ryan Gosling által alakított főhős nappal autós kaszkadőrként dolgozik Hollywoodban, éjszakánként azonban rablásoknál segédkezik mint a menekülési útvonalat biztosító sofőr. Egy félresikerült rablás után azonban kockára kell tennie az életét, hogy megmentse azokat, akik fontosak számára.
4. Szerelmünk lapjai (2004) – 7.8/10
Nick Cassavetes romantikus drámája bizonyára sok-sok szívet olvasztott meg az elmúlt csaknem két évtizedben, és ennek egyik oka – az igencsak szívbe markoló történet mellett – a két főszereplő remek alakítása. Rachel McAdams és Ryan Gosling között valósággal szikrázik a levegő a Nicholas Sparks regényéből adaptált történetben. A film Allie és Noah, két tizenéves szerelmét mutatja be, útjaik azonban rövidesen elválnak, miután a lány gazdag szülei ellenzik a kapcsolatot. Ám amikor néhány esztendővel később újra találkoznak, a szerelmük újjáéled, Allie-nek pedig választania kell. Mindezt egy idős úr olvassa fel egy szociális otthonban egy másik bentlakónak.
3. A nagy dobás (2015) – 7.8/10
Adam McKay lebilincselő életrajzi filmje meglepően szórakoztató módon, rengeteg iróniával mutatja be, pontosan hogyan és miért alakult ki a 2008-as gazdasági világválság. Ehhez a rendező folyamatosan áttöri a negyedik falat, a karakterek kifejezetten hozzánk, a nézőkhöz beszélnek, egyszerű példákkal illusztrálva a bonyolult gazdasági kifejezéseket, miközben a történet filmszerűsége mégsem sérül ehhez képest. A film annak a néhány különcnek a történetét meséli el, akik a világon egyedüliként vették észre a közelgő válságot.
2. Kaliforniai álom (2016) – 8.0/10
Olyan musicalt csinálni, ami önmagában, a látványos zenei produkciók nélkül, értékes drámai történetként is megállja a helyét, kifejezetten nehéz – ki másnak sikerülhetne mindez, mint a ragyogó tehetségű Damien Chazelle-nek, aki a 2017-es Oscar-gálán egyebek közt a legjobb eredeti forgatókönyv és a legjobb rendezés díját is bezsebelte ezzel a munkájával. Nem mellesleg a film mindkét főszereplőjét elismerte az akadémia: Ryan Goslingot jelöléssel, Emma Thompsont arany szoborral. A történet két főhőse, Mia és Sebastian Los Angelesben kergeti az álmait. Amikor egy zsúfolt autópálya kellős közepén véletlenül egymásba botlanak, vállvetve segítik egymást a kudarcokkal kikövezett úton, mígnem eljön a nap, amikor dönteniük kell, mennyit hajlandóak feláldozni az álmaikért.
1. Szárnyas fejvadász 2049 (2017) – 8.0/10
Egy olyan kultikus remekműhöz hozzányúlni, mint Ridley Scott 1982-es sci-fije, minimum bátorságot igényel, de aligha lehettek kétségeink, hogy Denis Villeneuve az eredetihez méltó folytatással rukkol majd elő. Olyannyira így történt ez, hogy bizonyos tekintetben talán sikerült is felülmúlnia a nagy elődöt. A film harminc évvel Deckard eltűnése után játszódik. K, a Los Angeles-i rendőrség tisztje egy olyan titkot tár fel, amely teljesen felforgathatja az aktuális társadalmi berendezkedést. Bár 2049-ben az emberiség korszerűbb replikánsokkal dolgoztat, a korábbi, hosszú élettartalmú androidokkal továbbra is rengeteg a baj. K rájön, hogy a replikánsokat felügyelő szárnyas fejvadászoknak fontos szerepük van ebben a titokban, és az emberiség jövője múlik azon, hogy Rick Deckardot megtalálja.
További izgalmas filmek Ryan Gosling főszereplésével:
- A hitetlen
- Maradj!
- Fél Nelson
- Törés
- Kék Valentin
- Túl a fenyvesen
- Rendes fickók
- Az első ember
Fejléckép: Ryan Gosling a Szárnyas fejvadász 2049 című filmben (Fotó/Forrás: InterCom)