10. Magyarázat mindenre (Cirko Film)

Reisz Gábor harmadik nagyjátékfilmje minden bizonnyal az elmúlt időszak egyik legfontosabb hazai mozija volt, amely nem csupán azért keltette fel a vártnál is több ember figyelmét, mert díjat nyert a Velencei Filmfesztiválon, hanem azért is, mert szokatlanul nyíltan beszélt az ország politikai megosztottságáról a művészet erejével. A történet egy 18 éves fiú botrányba torkolló érettségi vizsgáját mutatja be, és azon keresztül vázolja fel, milyen törésvonalak mentén szakad egyre inkább két részre a társadalom. Ahogy kritikánkban is írtuk, a rendező legfőbb erénye, hogy megértéssel fordul mindét oldal irányába. (Reisz Gáborral készült interjúnkat ezen a linken olvashatják.)

9. Oppenheimer (UIP-Duna Film)

Christopher Nolan egy igazán tömör, szellemileg és érzelmileg egyaránt megterhelő mozival jelentkezett az idén. A J. Robert Oppenheimer (Cillian Murphy) történetét, valamint az atombomba feltalálásának és bevetésének körülményeit bemutató alkotás a háromórás játékidőt a végletekig kihasználva igyekszik a lehető legtöbb információt átadni a korszak tudományos életéről és politikai környezetéről, emellett azonban elsősorban magára Oppenheimerre koncentrál. A filmlegerősebb pillanatai éppen ezért azok, amikor a rendező a lehetetlent próbálja vászonra vinni: azt, hogyan élte át a tudós annak a tudatnak a terhét, hogy az ő nevével fémjelzett találmány akár az egész világot romba döntheti.

8. Szörnyeteg (Cirko Film)

Koreeda Hirokazu legújabb filmje némileg kisebb hullámokat vetett, mint a Bolti tolvajok, amellyel 2018-ban elhódította Cannes-ban az Arany Pálmát, pedig ez az alkotása sem lett kevésbé erőteljes. A történet középpontjában egy kisfiú, Minato áll, aki egy nap furcsán, zavartan kezd viselkedni. Édesanyja azt gyanítja, az iskolában történt vele valami, és amint elkezd utánajárni a dolgoknak, a jelek egyre inkább arra utalnak, hogy a fiút az egyik tanára nap mint nap megalázza és bántalmazza. Az események három főszereplő szemszögén keresztül, fokozatosan bontakoznak ki előttünk, mígnem pontosan megértjük, mi is történt valójában. Hirokazu filmjét átjárja valamiféle feszültséggel teli sötét misztikum, amely azonban a történetben előrehaladva fokozatosan lebomlik előttünk, s végül rá kell döbbennünk: a probléma, amiről valójában beszélni kíván, közel sem érthetetlen, hanem nagyon is emberi.

7. Tár (UIP-Duna Film)

Hatalmas várakozás előzte meg Todd Field új filmjét, amelyet hat Oscarra jelöltek idén, igaz, díjat végül nem kapott. A Cate Blanchett főszereplésével készült dráma egy fiktív karmester és zeneszerző, Lydia Tár történetét mutatja be, aki a nemzetközi klasszikus zenei élet meghatározó szereplője, és aki élete legfontosabb koncertjére készül. Karrierje azonban rövid időn belül válságba kerül, miután a média arról kezd cikkezni, hogy Tár számtalan alkalommal visszaélt hatalmával. Todd Field sztorija attól igazán remek, hogy nem lehet egyféleképpen magyarázni: folyamatos kihagyásokkal dolgozik, és arra késztet, hogy a magunk fantáziájával töltsük ki a hiányzó réseket, de közben el is bizonytalanít, vajon ez lehetséges-e egyáltalán. A Tár igazi kortárs, húsbavágóan aktuális dráma a cancel culture-ról, a hatalommal járó felelősségről, zsenialitásról vagy épp képmutatásról.

6. A fattyú (Vertigo Média)

Nikolaj Arcel történelmi drámája egy igazán klasszikus történet egy emberről, aki a lehetetlennel dacolva szeretné saját kezébe venni az irányítást sorsa felett. Dánia hivatalos Oscar-nevezett filmje a 18. században játszódik, és egy háborús veterán, Ludvig Kahlen kapitány valós történetét mutatja be, aki úgy dönt, megpróbálja megművelni az ország legkietlenebb, kavicsos pusztaságát, a Jütland-félszigetet. Próbálkozását azonban nem nézi jó szemmel a helyi, kegyetlen földesúr, aki mindent megtesz, hogy a férfi elbukjon. A Mads Mikkelsen főszereplésével készült, kétórás mozi meghökkentően reális és izgalmas történet, amely büszkeségről, családról, kitartásról szól, valamint arról, hogy az életben csak az találhatja meg a boldogságot, aki képes megbékélni a sorsával. (A film februártól látható a hazai mozikban.)

5. Elszáradt füvekről (Mozinet)

Nuri Bilge Ceylan legújabb, Elszáradt füvekről című, festői szépségű drámájának főhőse a kiábrándult Samet, aki tanítóként dolgozik egy isten háta mögött falucskában, Törökország kurdok lakta részén. Abban reménykedik, hogy egyszer majd feljebb jut a ranglétrán, és Isztambulba költözhet. A férfi egyhangú élete egy vonzó tanárnő megjelenésével és az iskolában kirobbanó botránnyal azonban fenekestül felfordul: diákjai ugyanis azzal vádolják meg, hogy visszaél a hatalmával. Az Arany Pálma-díjas török rendező ezúttal sem hazudtolja meg magát: több mint háromórás drámája hihetetlenül lassú, ám mesterien megírt jelenetekben és párbeszédekben tárul elénk, amelyeken keresztül átláthatjuk a török társadalom működését, elgondolkodhatunk a cinikus értelmiségiek és a lázadó aktivisták igazságairól, a tanárok felelősségéről vagy a férfiak képmutatásáról. A kietlen, fagyos táj, a háttérben húzódó hegyek pedig mindennek egzisztencialista távlatot adnak: így a film végére úgy érezhetjük, mintha egy ember lelkébe láttunk volna bele. Nehéz film, de megéri megadni neki a figyelmünket. (Nuri Bilge Ceylan rendezése áprilisban kerül a mozikba.)

4. Háromezer számozott darab (Mozinet)

A Császi Ádám és a Tudás Hatalom közös gondolkodásából született alkotás egy igazi remekmű, amely arra tesz kísérletet, hogy visszahódítsa a kisebbségekről szóló narratívákat a többségi társadalomtól. A történet szerint egy színházi rendező öt nehéz sorsú roma fiatal életéről készít előadást. A színdarab kendőzetlen kegyetlenséggel meséli el életük valós történetét, vagyis: a nyomorukkal kereskedik. Amikor az előadást meghívja egy neves német színházi fesztivál, a csoport tagjai kénytelenek szembenézni múltjukkal, és felvenni a küzdelmet a rasszista sztereotípiákkal. Ahogy kritikánkban írtuk: a film elemi erővel faragja szét a nézők értékítéleteit, és képes arra, hogy megkérdőjelezzük saját, jónak vélt tulajdonságainkat is. (Császi Ádámmal és Horváth Kristóffal készült interjúnkat itt, a film operatőrével, Balázs István Balázzsal készült interjúnkat pedig ezen a linken olvashatják.)

3. Parasztok (Vertigo Média)

A Loving Vincent alkotói ismét egy szemkápráztató alkotással jelentkeztek idén, amely ezúttal is kézzel festett animációs technikával készült. A Nobel-díjas Władysław Reymont monumentális nagyregénye alapján készült mű a 19. századi lengyel falusi világot mutatja be egy fiatal lány, Jagna tragédiáján keresztül, akit anyja házasságra kényszerít egy özvegy földbirtokossal. A Parasztok ereje kettősségében rejlik: festői szépsége folyamatosan gyönyörködtet, miközben a történet elborzaszt és megrettent. Kritikánkban úgy fogalmaztunk: „A jelen romantizáló tekintetével nézve a letűnt világok gyakran makulátlannak, idillinek tűnnek, a Parasztok pedig tökéletesen rámutat ennek a jelenségnek a fonákjára. A csodás festői tájakat látva áhítozunk arra a sokat emlegetett harmóniára, mindemellett azonban DK Welchman és Hugh Welchman filmje kíméletlenül szembesít is minket azzal, hogy az ember kortól, társadalmi berendezkedéstől és mindenféle változékony körülménytől függetlenül gyarló – és jó eséllyel az is marad.”

2. Előző életek (Mozinet)

Celine Song első nagyjátékfilmjével rögtön kivívta a közönség és a kritikusok elismerését, amely nem csoda, hiszen romantikus drámája annyira erőteljes lett, hogy sokan már most olyan klasszikusokkal emlegetik egy lapon, mint Wong Kar-wai Szerelemre hangolva című remekműve. Nora és Hae-sung gyerekkorukban legjobb barátok voltak, de a kislány költözése szétválasztotta őket egymástól. Felnőttként már egészen máshol tartanak az életükben: a lány sikeres írónő New Yorkban, komoly párkapcsolatban él, a fiú viszont csak kallódik Szöulban. Az interneten keresztül azonban újra elkezdenek kötődni egymáshoz. Amikor Hae-sung úgy dönt, New Yorkba látogat, a találkozás mindkettejükben váratlan érzelmi lavinát indít el. Mint kritikánkban írtuk: „Aki élete során egyetlen alkalommal is feltette magának azt a kérdést, vajon boldogabb lehetett-e volna egy másik emberrel, minden sejtjével érteni és érezni fogja ezt a történetet.”

1. Babylon (UIP-Duna Film)

Biztos vagyok benne, hogy a döntés megosztó, hiszen Damien Chazelle filmje is az: olyan alkotás, amivel kapcsolatban nehéz semlegesnek maradni, csak utálni vagy bálványozni lehet. Én az utóbbi állapotban ragadtam, amióta csak lepergett előttem a stáblista. A háromórás nagyeposzi történettel a rendező gyakorlatilag szétfeszíti a mozi kereteit, ambíciói olyan gigásziak, hogy a vászon csaknem szétrobban tőle. A történet a némafilm alkonyán kezdődik, és számos karakter összefüggő történetét tárja elénk, bemutatva a kor sztárjainak dekadens életmódját, a felemelkedés és a zuhanás lélektanát, de legfőképp: a mozi szépségét. Chazelle minden képkockájából süt a tökéletességre való törekvés, valamint az, hogy ezt a kegyetlen, ipari gépezetet gonoszságában is szeretni tudja. A Babylon ugyanis egyszerre szatírája Hollywoodnak, valamint óda a filmművészethez. A történet elején látható, féktelen parti félórája, illetve a történetet lezáró, katartikus-hipnotikus vízió olyan lehengerlő erejű jelenetek, amelyeket látva nincs más választásom, mint azt mondani: ez volt az év legjobb filmje.

Fejléckép: Jelenet a Babylon, az Oppenheimer, a Háromezer számozott darab, a Parasztok, a Tár és az Előző életek című filmből (Fotó/Forrás: Mozinet, Vertigo Média, UIP-Duna Film)