10. Longlegs – A rém (ADS Service)
Oz Perkins rendezése az év egyik legemlékezetesebb horrorja, amely látványos példája annak, hogy a műfaj – beleértve még a közönségfilmeket is – milyen minőségi átalakuláson ment keresztül az elmúlt években. A történet szerint Lee Harkert (Maika Monroe), az ifjú és tehetséges FBI-ügynököt egy sorozatgyilkos (Nicolas Cage) megoldatlan ügyével bízzák meg. Ahogy a nyomozás egyre bonyolultabbá válik az okkult bizonyítékok sorával, Harker rájön, hogy személyes kapcsolata lehet a gyilkossal, és gyorsan kell cselekednie, hogy megakadályozzon egy újabb vérontást. Mint kritikánkban írtuk: „[M]inden potenciál megvan benne, hogy klasszikussá váljon, hiszen két műfajban is magas szinten teljesít: rejtélyes, feszült, nyomozós thriller és minden idegszálunkat felborzoló horror egy csomagban.” A Nicolas Cage által alakított gonosztól pedig garantáltan rémálmaink lesznek egy ideig.
9. Nyersanyag (Vertigo Média)
Boross Martin első nagyjátékfilmjében egy filmes csapat érkezik egy távoli faluba, hogy a helyi fiataloknak közösségépítő, művészeti szakkört tartsanak. Hamar el is nyerik az ott élők bizalmát, közelebb kerülve hozzájuk azonban felismerik, hogy a faluban félelmetes méreteket ölt az elnyomás. A szálak a települést vezető polgármesterhez vezetnek, aki a legfőbb megélhetést biztosító uborkafarmot is igazgatja. Amikor a filmesek megtudják, hogy a vezető visszaél a hatalmával, a rendező úgy dönt, leleplező dokumentumfilmet forgat róla. A közvetlen állami támogatás nélkül készült alkotás két dolog miatt nyerte el igazán a tetszésünket: megdöbbentő szociológiai hitelessége, valamint kíméletlen önreflexiója miatt. Boross Martin alkotása ízig-vérig kortárs történet, Dosztojevszkij híres Nagy Inkvizítor-jelenetének, illetve annak problémafelvetésének remek parafrázisa.
8. Challengers (InterCom)
A figyelemreméltó olasz rendező, Luca Guadagnino alkotása látszólag nem több, mint egy átlagos sportfilm: két régi jó barát, Art (Mike Fais) és Patrick (Josh O’Connor) egy feltörekvő tenisztehetségek számára rendezett bajnokságon újra találkozik egymással. Évekkel korábban elválaszthatatlan cimborák voltak, egészen addig, míg meg nem ismerkedtek Tashival (Zendaya), aki nemcsak a legjobb volt a pályán, hanem a legvonzóbb is. A két srác egyszerre kezdett ki vele, egyszerre nyomultak rá, és egyszerre kaptak bíztató jeleket. Az évek során a három szerelmes fiatal között nem szakadtak el a kötelékek. Guadagnino alkotása egy klasszikus szerelmi háromszöget vázol fel, amely önmagában persze kevésbé izgalmas, ám a film különös szerkezetű forgatókönyve – amely ide-oda ugrál az időben – mégiscsak újszerűen dolgozza fel a témát. A Challengers valójában az emberi kapcsolatok és interakciók bonyodalmas dinamikájáról szól: a főhősökön keresztül három különböző szenvedély tárul fel, amelyek egymással érintkezve, mint kémiai anyagok, barátsággá, egyenlőtlen érdekkapcsolattá vagy felfokozott szerelemmé alakulnak.
7. Szegény párák (Fórum Hungary)
Jórgosz Lánthimosz idei két filmje közül előbbi, a négy Oscarral jutalmazott gótikus tanmese nyerte el inkább tetszésünket – bár kétségtelen, hogy A kegyelem fajtáinak is megvannak a maga érdemei –, ráadásul ne feledjük, hogy ez a produkció hozta el Mihalik Zsuzsa díszletberendezőnek az aranyszobrot. Mi történne, ha egy felnőttről valami csoda folytán lefoszlana minden civilizáltság, elfelejtené az írott és íratlan szabályokat, és ártatlan szemmel tekintene mindazokra a normákra, amelyeket a társadalom széles körben elfogadottnak és megkérdőjelezhetetlennek tart? Ezt az izgalmas perspektívát tárja fel előttünk az alkotás. A Szegény párák főhőse Bella Baxter (Emma Stone), egy fiatal nő, akit a zseniális elméjű és szokatlan módszereket alkalmazó tudós, Dr. Godwin Baxter (Willem Dafoe) visszahoz az életbe. Bella vágyik a tudásra, szomjazza a világ dolgait, így elszökik otthonról, hogy kalandjai során, korának előítéleteitől szabadon, megtapasztalja, milyen embernek lenni. Kritikánkban úgy fogalmaztunk: „Meglehet, művészfilmnek kissé didaktikus, közönségfilmnek mégiscsak túlzottan társadalomkritikai. Nehezen besorolható, önreflexív, provokatív, és ami a legfontosabb, magával ragadó.” Emma Stone az év egyik legemlékezetesebb alakítását nyújtotta ebben a történetben.
6. Tökéletes napok (Cirko Film)
Wim Wenders új fikciós filmje egy igazi lírai költemény arról, hogyan lehet megtalálni a szépséget az élet banális egyszerűségében. Főhőse Hirajama (Kôji Yakusho), egy férfi, aki mosdókat takarít Tokióban. Láthatóan elégedett egyszerű, harmonikus egyhangúságban telő életével, és örömet lel az élet apró csodáiban. Szabadidejét a zene és a könyvek iránti szenvedélyének szenteli, emellett rajong a fákért is, amelyeket féltve gondoz, és állandóan fényképez is. Váratlan találkozások sorozatán keresztül fokozatosan egyre több minden derül ki a múltjából. Mint cikkünkben írtuk, „Wenders alkotása páratlan eleganciával nyitja fel a szemünket, és mutat rá, mennyi csoda rejtőzik akár a legeseménytelenebb hétköznapokban is.”
5. A boldogság ügynöke (Mozinet)
Arun Bhattarai és Zurbó Dorottya második közös dokumentumfilmje a mindössze hétszázezer embert számláló, apró himalájai királyságban, Bhutánban játszódik, ahol a Boldogság Kutatóintézet munkatársai járják az országot, és négyórás kérdőív segítségével mérik fel a lakosság boldogságszintjét. A filmben Ambert, egy boldogságügynököt követünk, aki házról-házra látogatja az elszigetelt falvakat. Rajta keresztül kapunk intim betekintést a bhutáni társadalom hétköznapjaiba. A boldogság ügynöke számunkra az év legkiemelkedőbb magyar produkciója. Túl azon, hogy egészen új, az európai szemnek szokatlanul furcsa szemszögből világít rá az életünk egyik legfontosabb kérdésére – tudniillik, hogy mi tesz minket igazán boldoggá –, mindezt fikciós filmeket is megszégyenítő, kreatív narratívával teszi, szórakoztatóan és szemet gyönyörködtetően.
4. Téli szünet (UIP-Duna Film)
Alexander Payne alkotása itthon viszonylag kisebb hullámokat vert, pedig ebben a lehengerlően megírt drámában legalább akkora erő és időtlen igazságok rejlenek, mint például a Holt költők társaságában. A hasonlat nem véletlen, hiszen a két sztori is közel áll egymáshoz. A Téli szünet ugyancsak egy jó nevű elitiskolában játszódik a hatvanas-hetvenes években. A történet kezdetén eljön a téli szünet, ám nem megy mindenki haza az ünnepekre. Tully (Dominic Sessa), a jó eszű, ám különc és bajkeverő diák családi zűrök miatt. Mary (Da'Vine Joy Randolph), az iskola szakácsnője azért, mert egyetlen fiát gyászolja, aki nemrég esett el Vietnámban, és az iskola az utolsó hely, ahol együtt volt vele. Hunham (Paul Giamatti), a történelemtanár pedig azért nem, mert az igazgató őt jelölte ki felvigyázónak az iskolában rekedtek mellé. Csodálatos színészi játék, egy tökéletes forgatókönyv, valamint az időtlen igazság arról, hogy a legfájóbb sebeink maguktól sohasem gyógyulnak be, ahhoz meg kell nyitnunk a szívünket mások megértése előtt – ezért érdemes látni ezt a filmet.
3. Anora (UIP-Duna Film)
Sean Baker Arany Pálma-díjas drámájában az amerikai álomról ismét lehull a lepel, csak egész másként, mint ahogy megszoktuk: Anora (Mikey Madison), a fiatal brooklyni szexmunkás esélyt kap arra, hogy megélje saját Hamupipőke-történetét, amikor megismerkedik egy oligarcha fiával, és hirtelen felindulásból hozzámegy feleségül. Ám amikor a hír eljut Oroszországba, a tündérmese veszélybe kerül, mert a szülők elindulnak New Yorkba, hogy semmissé tegyék a házasságot. Sean Baker alkotása egyszerre szórakoztató és izgalmas történet, amelynek minden egyes jelenetébe valami sokkal fajsúlyosabb mögöttes jelentést kódolt bele: Anora sorsán keresztül az identitás útvesztőjébe nyerhetünk betekintést. Nem lepődnénk meg, ha az amerikai filmakadémia több kategóriában is Oscarra jelölné 2025-ben.
2. Érdekvédelmi terület (ADS Service)
Jonathan Glazer feltehetőleg minden idők egyik legátgondoltabb és legjobb holokausztfilmjét készítette el, amelyben ügyes választ talál a témához kapcsolódó morális kérdésekre. Alkotását nem veti alá a klasszikus dramaturgiai szempontoknak, csak minimálisan stilizál, egy szinte már bosszantóan közönséges történetet tárva elénk, amelynek egyetlen feszültségét valójában az adja, amit nem láthatunk, legfeljebb hallhatunk. A film ugyanis Rudolf Höss és családja hétköznapjait követi nyomon, akik az auschwitzi haláltábor szomszédságában igyekeznek átlagos életet élni, mindössze egyetlen palánknyira a borzalmaktól. Az Érdekvédelmi terület erejét a kontraszt teremti meg, egy olyan világot, a nácik világát látjuk, ahol a dolgok kifordulnak önmagukból: jó és rossz helyet cserél, és mi nem tehetünk ellene semmit. Eredeti, gyomorforgató, mélyen átgondolt, felejthetetlen alkotás.
1. A szer (ADS Service)
Ha tavalyi összeállításunk első helyezettjére azt mondtuk, valószínűleg megosztja a közönséget, hát, ez idén hatványozottan igaz: Coralie Fargeat alkotása erősen rétegfilm, amely bár közérthetően próbál beszélni korunk egyik betegségéről, mindezt olyan provokatív módon teszi, hogy végül kénytelen átlépni minden határt, ami esetleg a moziban tarthatná a gyengébb idegzetű nézőket. Szerintünk ez a fajta kérlelhetetlensége, valamint vizuális ereje teszi az év legemlékezetesebb produkciójává ezt a filmet, bár kétségtelen, legalább annyian fogják gyűlölni, mint ahányan szeretni. A történet főhőse Elisabeth (Demi Moore), egy valaha híres nő, aki a feketepiacon szerez magának drogot, amellyel ideiglenesen létrehozza önmaga fiatalabb változatát (Margaret Qualley), csak sokkal jobb kiadásban. Fargeat alkotása egyszerre abszurd médiakritika, nyomasztó lélektani dráma, nem utolsósorban pedig brutális testhorror arról, hogy a modern kori szépségfelfogásunk egyenes úton vezethet az öngyűlölethez.
Fejléckép: Ezek voltak a legjobb filmek 2024-ben (Fotó/Forrás: UIP-Duna Film; Cirko Film; ADS Service; Fórum Hungary; A24)
hírlevél
