Vizuál

Ezekért a magyar filmekért szoríthatunk a Berlinalén

2019.01.15. 10:40
Ajánlom
Buda Flóra Anna Entropia és Tóth Luca Lidérc úr című rövidfilmje is szerepel a februárban kezdődő Berlini Nemzetközi Filmfesztivál programjában.

A február 7-én kezdődő Berlini Nemzetközi Filmfesztiválra 17 országból összesen 24 rövidfilm kapott meghívást.

Buda Flóra Anna Entropia című tízperces rövidfilmje három párhuzamosan létező univerzum működését mutatja be. A három univerzumban három fiatal nő él különböző körülmények között, azonban a rendszerbe hiba folytán bekerül egy légy, amely képes átjárni mindhárom világ között. A légy megnyit egy portált, amelyen keresztül a lányok elindulhatnak egymás felé. Az Entropia a Filmalap támogatásával a MOME produkciójában készült, producere Fülöp József.

A rövidfilm alkotója 2018-ban diplomázott a MOME animáció szakán. Jelenleg az Animation Sans Frontier nemzetközi workshop résztvevőjeként fejlesztheti jövőbeli filmterveit.

A 19 perces Lidérc úrban egy fiatal férfi mellkasröntgenén egy aprócska személy sziluettje rajzolódik ki, fejének búbja tumorként türemkedik ki az ifjú oldalából. A film a magyar Boddah stúdió és a francia Sacrebleu koprodukciójában készült, producerei Lukács Péter Benjámin, Osváth Gábor és Ron Dyens. A zeneszerző Kalotás Csaba, a hangmérnök Lukács Péter Benjámin volt, a forgatókönyvet a filmet jegyző Tóth Luca írta.

A fiatal alkotó a MOME animáció szakán szerzett BA-diplomát, majd az angliai Royal College of Artban végezte a mesterképzést. Diplomafilmjét, A kíváncsiság korát a világ legfontosabb animációs fesztiválján, Annecy-ban is díjazták. Előző filmje, a 2016-ban készült Superbia Cannes-ban debütált a Kritikusok Hetén, majd további 80 nemzetközi filmfesztiválon szerepelt.

Fejléckép: Tóth Luca - Lidérc úr (forrás: MOME)

Mészáros Márta klasszikusa visszatér a Berlinaléra

Kapcsolódó

Mészáros Márta klasszikusa visszatér a Berlinaléra

Mészáros Márta volt az első női rendező a berlini filmfesztivál történetében, aki 1975-ben a legjobb filmnek járó Arany Medve-díjat átvehette az Örökbefogadás című filmjéért. A teljeskörű, 4K felbontású restaurált kópiát a fesztivál Berlinale Classics szekciójában vetítik, jövő februárban.

Programkereső

Legnépszerűbb

Színház

Izgalmas utazás nézőnek és alkotónak egyaránt – Bűn és bűnhődés premier

Závada Pál a székesfehérvári Vörösmarty színház felkérésére írt új színpadi adaptációt Dosztojevszkij világhírű regényéből, a Bűn és bűnhődésből, amelynek bemutatója október 16-án volt a Kozák András Stúdióban. Hargitai Iván rendezésének köszönhetően a különleges előadás tapintás-közelbe hozza egy „társadalomellenes” tett természetrajzát.
Színház

To be, or not to be - Benedict Cumberbatch Hamletként tér vissza az Urániába

Decemberben újra látható az Uránia történetének egyik legnépszerűbb színházi közvetítése, a londoni Barbican Színház Hamlet előadása, főszerepben Benedict Cumberbatch-al. 
Könyv

Valamirevaló szerző előbb-utóbb szentel regényt a szüleinek

Vámos Miklós ismét megmondja, mit érdemes elolvasni. Ezúttal George Szirtes Előhívás – Anyám regénye című (ön)életrajzi ténykönyvét mutatja be.
Vizuál

Rekordok dőltek a Virág Judit Galéria árverésén

Kádár Béla Concertina című festménye 110, valamint Schönberger Armand Abszintivók című festménye 85 millió forintos eladási árával életműrekordot döntött a Virág Judit Galéria őszi árverésén.
Klasszikus

„Igazi Angyal volt” – Emlékezések Kurtág Mártára

Fischer Iván és Keller András a Slipped Disc hasábjain búcsúztak a múlt héten elhunyt zongoraművésznőtől, Kurtág György alkotótársától.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Vizuál Film

Tallinban is bemutatják a magyar komolyzenei #metoo-filmet

Az észak-európai A-kategóriás filmfesztiválon is bemutatják Nagy Zoltán első játékfimjét, a Szép csendbent, amely egy zaklató karmester és áldozatánal története. A film hazai mozikban november 14-től látható.
Vizuál hír

Látványtervezői díj a Valannak

A Valan – Az angyalok völgye című film látványtervezője, Damokos Csaba az Alexandre Trauner Art/Film Fesztiválon a kategória megosztott második díját nyerte el.
Vizuál mti

Rekordok dőltek a Virág Judit Galéria árverésén

Kádár Béla Concertina című festménye 110, valamint Schönberger Armand Abszintivók című festménye 85 millió forintos eladási árával életműrekordot döntött a Virág Judit Galéria őszi árverésén.
Vizuál

Jankovics Marcell és Gyulai Líviusz kapta az 50 éves szolnoki filmfesztivál életműdíját

A rajzfilmrendezőt és a grafikusművészt a látványtervezők munkásságára fókuszáló szolnoki Alexandre Trauner Art/Film Fesztiválon díjazták.
Vizuál

10 éve hunyt el Dargay Attila rajzfilmrendező

Vuk, Szaffi, Pom-Pom, a Nagy ho-ho-ho-horgász - a magyar animáció legismertebb karakterei kötődnek a nevéhez. Dargay Attila tíz éve, 2009. október 20-a óta nincs köztünk.