Vizuál

Ezeket a filmeket várjuk a legjobban a Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztiválon

2024.01.16. 11:15
Ajánlom
Gátomlás Brazíliában, egy 84 éves lemezlovas, háborúba besorozott fiatal férfiak élete, a testiséggel ismerkedő mozgássérült nő vagy épp a szólásszabadság lehetőségei egy diktatúrában – egyebek közt ezekkel a témákkal is találkozhatunk a közelgő 10. Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztiválon. Összegyűjtöttük, mi mely alkotásokat várjuk a legjobban. 

Mint arról beszámoltunk, január 27. és február 4. között rendezik meg idén a 10. Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivált, amely során több mint kétszáz vetítéssel, közönségtalálkozókkal és szakmai programokkal várják az érdeklődőket a fővárosban, illetve tíz nagyvárosban. A fesztivál programjában a nemzetközi és hazai élet legizgalmasabb dokumentumfilmjei, köztük díjnyertes alkotások is szerepelnek. A szemle számtalan fontos, aktuális társadalmi problémával foglalkozik, egyebek közt láthatunk az ukrán-orosz háborút, a gázai feszültségeket, a média kihívásait érintő munkákat is, de idén is nagy szerephez jutnak az emberi jogi kérdésekre fókuszáló művek is. Összegyűjtöttünk néhány különösen izgalmas filmet, amelyeket mi semmiképpen sem hagynánk ki.


Kiáltvány a gyerekekért (r.: Angie Vinchito)

Az idei fesztivál nyitófilmjének hivatalos szinopszisa hangsúlyozza: a gyerekek a jövőnk. Következésképpen hazánk és társadalmunk jövőjének érdekében segítenünk kell a serdülők iskolai életét. A „Manifesztum” olyan videókból készült, amelyeket a 21. században született, Oroszországban élő tinédzserek forgattak, és osztottak meg az interneten. Reggeli készülődéstől és suliba érkezésüktől, a YouTube-on vagy a Tiktok-on folytatott ártatlan csevegésükön át, a tömeges evakuálásokig és végül az iskolai ámokfutásig (Columbine) – csak egy lépés az út. Bármennyire is bizarr, a főszereplőknél állandóan ott van az okostelefonjuk, amellyel mindent dokumentálnak. Azt is, hogy a mindent elárasztó embertelenség következményeként azok, akik csak a minap lettek ártatlan áldozatai egy tanár, a család vagy az állam erőszakos cselekedeteinek, gyorsan alkalmazkodnak, és holnapra már megtanulják továbbvinni a kegyetlenséget.


Vika, a DJ nagyi (r.: Agnieszka Zwiefka)

A 84 éves Vika a varsói klubélet sztárja. Karizmatikus DJ és színes egyéniség, aki kiáll az emberi jogokért is. Fiatalokkal veszi körül magát, akik mind ilyen nagyit szeretnének. Az életkor pusztán egy szám – mondja nekik. Az életet a végsőkig kívánja ünnepelni, életörömét másokkal is megosztani, és mindenkit arra bátorít, hogy teljes életet éljen. Vika igazi inspirációt jelent a fiatal és idős generációnak egyaránt. Az idő múlását azonban ő sem tagadhatja. Amikor egészsége hirtelen romlani kezd, kérdés, hogy saját családja körében is ilyen népszerű-e, mellette állnak-e?


Keleti front (r.: Vitaly Mansky)

2022. február 24-én Jevhen barátaival együtt önként jelentkezik, hogy az ukrán fronton az elsősegélynyújtó csapathoz csatlakozzon. Életmentés és a sérültek kimenekítése a dolguk. Mielőtt elindulnak a frontra, családjukat egy idilli nyugat-ukrajnai faluba küldik, ahol később néhány napra mindannyian találkoznak, hogy megkereszteljék egyikük kilenc hónapos kisfiát. Az ünnepi asztaltól felállva azonban vissza kell menniük a frontra. A film a fiatal férfiak hat hónapon át tartó élményeit mutatja be, tele drámával, kétségbeeséssel, félelemmel, gyűlölettel, keserűséggel, szerelemmel és ami a legfontosabb, a győzelembe vetett hittel.


Gátszakadás (r.: Pedro de Flippis)

A történelem legnagyobb bányászati gátszakadása és tömegtragédiája után is milliókat fenyegetnek újabb gátomlások Brazíliában. Maria Teresia állami tanácsadó tehetetlenül hányódik munkaadója, a kormány és a profitéhes bányavállalatok, valamint a tragédiát elszenvedő lakosság érdekei között. Ebben a kiélezett helyzetben sírva kéri számon egy TV show készítőin, hogy a műsorban az ő jelenlétében bemondják a tragédiákért felelős bányászati cég webes elérhetőségét: mintha egy gyilkos telefonszámát adnák meg az áldozat családtagjainak… Mindeközben az állam ahelyett, hogy a veszélyeztetett települések védelemről gondoskodna, inkább kilakoltatja a falvak lakosságát otthonaikból. Ki az erősebb: a világ második legnagyobb vasércbányájának tulajdonosai vagy az otthonukból elűzött falusi emberek?


Fortuna vendégei (r.: Kálmán Mátyás)

Anikó és Laci ötvenes éveikben járó, győri házaspár. Mielőtt 630 milliót nyertek a Skandináv Lottón, napról napra, szegénységben éltek. Laci újságkihordással tartotta fenn a családot, és gondoskodott Anikóról, aki akkor már 25 éve nem jött ki a lakásból pánikbetegsége miatt. A lottónyeremény lehetőséget ad mindkettőjüknek, hogy végre kényelmes, örömteli életet élhessenek. De Anikónak és Lacinak nagyon más elképzelései vannak arról, hogy mi okozna nekik örömöt. Míg Laci vágya, hogy végre ne kelljen dolgoznia, és együtt utazhassanak, Anikó önmagát szeretné megvalósítani, kávézót nyit, alapítványt szervez, viszi a pénzügyeket. Az egymással szemben álló álmok és a pénzzel járó nehézségek felforgatják a házaspár életét. Vajon a pénz elhozza nekik a boldogságot?


Egy újság elhaló hangja (r.: Abbas Rezaie)

2021. augusztus 15-én Kabul eleste és a tálibok hatalomra kerülése súlyosan érintette az Etilaat Roz című napilapot is. Az újság az előző évben nyerte el az állami korrupció elleni és az átláthatóságért folytatott küzdelméért a Transparency International fődíját. Miután az ötven újságírót foglalkoztató lap vezetője, Zaki Daryabi úgy döntött, hogy bátrabban tudósítanak a kabuli tálib uralom elleni polgári tiltakozásokról, súlyos csapás érte a szerkesztőséget. Az Etilaat Roz öt munkatársát tudósítás közben a tálibok letartóztatták, kettejüket durván bántalmazták. Mekkora esélye van a szólás szabadságának és bármiféle kiállásnak a diktatúrákban? Zaki és szerkesztősége szomorú bizonyságul szolgált a világnak arról, milyen távol állnak a hatalmon lévők állításai és ígéretei a valóságtól.

BIDF 2024 - Egy újság elhaló hangjai | The Etilaat Roz (trailer) from BIDF on Vimeo.


Evelien és a szex (r.: Elsbeth Fraanje)

Az 53 éves, éles eszű és szellemes Evelien végre intim kapcsolatra vágyik, illetve leginkább arra, hogy fogadja el őt valaki olyannak, amilyen: fogyatékkal élő, születésétől fogva részben mozgásképtelen nőnek. Bátor és sokszor humoros igyekezete, hogy életében először megtapasztalja, milyen a szexualitás, tabukat döntögető, előítéleteinket folyamatosan megkérdőjelező, őszinte helyzeteket teremt. Evelien megrendítő, mégis könnyed története a mindannyiunk számára fontos intim kapcsolat szükségességéről szól.


Az üres szoba (r.: Shirly Berkovitz)

Egy órával azután, hogy az izraeli hadsereg Iritet és Ashert arról értesíti, hogy fiukat, Omrit, az Izraeli Haditengerészet tisztjét megölték, a gyászoló szülők azt kérik, hogy nyerjék ki fiuk spermáját. Céljuk, hogy később egy donor által adományozott petesejtet megtermékenyítve, egy béranyát „használva” gyermeket alkossanak, akit sajátjukként, szülőkként tudnának felnevelni. Tökéletesen egyedi eset, amelyre sehol a világon nem volt még példa. A kivételesen személyes történet egy sor etikai, tudományos és morális kérdést vet fel. Egy mélyen gyászoló család reménnyel, humorral és fájdalommal teli próbálkozása, hogy az életről dönthessenek.


Legrosszabb ellenségem (r.: Mehran Tamadon)

Mojtaba, Hamzeh és Zar sok más sorstársukkal egyetemben olyan emberek, akiket Iránban bebörtönöztek, és kényszervallatásnak vetettek alá. A dokumentumfilm rendezője szélsőséges kéréssel fordul hozzájuk: azt kéri tőlük, hogy őt magát vallassák úgy, mintha az Iszlám Köztársaság ügynökei lennének. Mindezt azzal az abszurdnak tűnő szándékkal, hogy az elkészült felvételeket a valódi vallatóknak megmutatva tükröt tartsanak eléjük, és lelkiismeretüket felébresszék. Egy másik emberen elkövetett erőszak élménye, ahogyan a szereplők a vallatóik fejével próbálnak gondolkodni, szembesíti őket saját határaikkal, a rendezőt pedig azzal, hogy a projekt egyáltalán elérheti-e célját.

 

BIDF 2024 - Legrosszabb ellenségem | My Worst Enemy (clip) from BIDF on Vimeo.


Mesék a zárkából (r.: Visky Ábel)

Büntetésüket töltő apák meséket írnak, amelyek alapján mesefilmek készülnek – saját maguk és otthon levő gyerekeik főszereplésével. A filmet keretező közös alkotói folyamat során belelátunk a fogvatartottak és családjaik párhuzamosan zajló életébe és nehezen működtethető kapcsolataik alakulásába. A mai filmes technológiának köszönhetően a mesefilmekben apa és gyereke egy mágikus, szabadon alakítható világban találkozhat, átlépve ez által a kézzelfogható valóság korlátait. Kérdés viszont, hogy a fikcióban megtörténő találkozás élménye tud-e valós hatással lenni ezekre a nagyon szigorúan korlátozott, súlyosan terhelt kapcsolatokra. Tud-e valódivá válni a fantázia világában létrejövő közelség, vagy megreked valamiféle mesterségesen létrehozott illúzió szintjén?

Fejléckép: Jelenet a Vika, a DJ nagyi című dokumentumfilmből (Fotó/Forrás: Budapest Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál)

Jó és rossz legfeljebb csak a filmekben van

Kapcsolódó

Jó és rossz legfeljebb csak a filmekben van

Alapjaiban rázza meg a világról alkotott képünket A bálna íze című dokumentumfilm, amely a Feröer-szigeteki tradicionális bálnavadászat kapcsán feszeget fontos kérdéseket.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Emilia Pérez – megnéztük a 13 Oscarra jelölt botrányfilmet

Összességében érthetőnek tűnik, miért jutott el Jacques Audiard új rendezése tizenhárom Oscar-jelölésig, azt azonban már túlzásnak tartanánk, ha a legfontosabb kategóriákban diadalmaskodna is – ezt ugyanis több más produkció is jobban megérdemelné.
Könyv

Közös sorozattal jelentkezik Nyáry Krisztián és Bősze Ádám

A magyar széppróza napján, Jókai Mór születésének kétszázadik évfordulóján mutatják be az Óbudai Társaskör második jubileumi produkcióját Jókai sétány 200 címmel. Nyáry Krisztián irodalomtörténész és Bősze Ádám zenetörténész új sorozata február 18-án debütál.
Plusz

Hegyet hágék, lőtőt lépék – tíz éve hunyt el Erdélyi Zsuzsanna

Erdélyi Zsuzsanna Kossuth-díjas néprajztudós, a nemzet művésze tíz évvel ezelőtt, 2015. február 13-án hunyt el Budapesten. Tanítványai, szellemi örökösei nem felejtik.
Könyv

„Világos volt számomra, hogy haldoklom” – támadója tárgyalásán szólalt fel Salman Rushdie

A hetvenhét éves, világhírű író megrázó vallomást tett annak a férfinak a tárgyalásán, aki 2022-ben egy nyilvános beszélgetésen késsel támadt rá, és tizenöt késszúrással sebesítette meg.
Vizuál

Vasárnap zár a Magyar Nemzeti Galéria biedermeier-kiállítása

Február 16-ig láthatja a közönség a Biedermeier mindennapok. Művészet és polgárosodás a 19. századi Magyarországon (1815-1867) című tárlatot a Magyar Nemzeti Galériában. A kiállítás egyedülálló módon ad átfogó képet a biedermeier nevével fémjelzett korszak művészetéről, mely Valentin-napon páros kedvezménnyel tekinthető meg.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Vizuál magazin

KÉP-regény: A szelfi és az AI

A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk a Morphoblog szerzője, morpho, azaz Hegedűs Ákos. Ezúttal a mesterséges intelligenciáról, a segítségével legyártott képekről írt, és még a Valentin-napot is szóba hozta.
Vizuál ajánló

A kortárs művészetekkel kapcsolatos kérdéseinkre keresi a választ a Ludwig Múzeum új kiállítása

Február 14-én nyílik meg a Ludwig Múzeum új, Gyakran Ismételt Kérdések című módszertani kiállítása, amellyel a céljuk, hogy a látogatók közelebb kerülhessenek a kortárs művészetben tapasztalható tendenciák megértéséhez, befogadásához.
Vizuál kritika

Emilia Pérez – megnéztük a 13 Oscarra jelölt botrányfilmet

Összességében érthetőnek tűnik, miért jutott el Jacques Audiard új rendezése tizenhárom Oscar-jelölésig, azt azonban már túlzásnak tartanánk, ha a legfontosabb kategóriákban diadalmaskodna is – ezt ugyanis több más produkció is jobban megérdemelné.
Vizuál interjú

A népművészet és a divat időtálló kapcsolatát mutatja be a Hagyományok Háza új kiállítása

A Hagyományok Háza Folk Fashion – Divat a folklór című egyedülálló kiállítása révén igazán közelről ismerhetjük meg a magyar népművészet és a divat különleges, időtálló kapcsolatát. A tárlat hátteréről Dr. Czingel Szilvia kurátorral beszélgettünk.
Vizuál hír

Vasárnap zár a Magyar Nemzeti Galéria biedermeier-kiállítása

Február 16-ig láthatja a közönség a Biedermeier mindennapok. Művészet és polgárosodás a 19. századi Magyarországon (1815-1867) című tárlatot a Magyar Nemzeti Galériában. A kiállítás egyedülálló módon ad átfogó képet a biedermeier nevével fémjelzett korszak művészetéről, mely Valentin-napon páros kedvezménnyel tekinthető meg.