Vizuál

Farkas Ádám: „A kő iránti vonzalom szinte szerelem"

2016.03.15. 18:59
Ajánlom
„Határtalanul nagy örömet jelentett számomra, mikor értesültem, hogy megkaptam a Kossuth-díjat, ez erőt ad a folytatáshoz - mondta Farkas Ádám szobrászművész a Kossuth-díj átvétele kapcsán.

A Munkácsy-díjas alkotó, aki a Magyar Művészeti Akadémia tagja, absztrakt stílusú, monumentális köztéri alkotásai, illetve kisplasztikái tekintetében egyaránt elsőrendű alkotóművészete, valamint jelentős művészetelméleti, szakmai közéleti, továbbá értékes oktatói tevékenysége elismeréseként kapta az elismerést.

Farkas Ádám

Farkas Ádám

Felidézte, hogy már gyerekkorában sok minden inspirálta a szobrászat felé, például Szentendrén a Bükkös-patak kavicsos-köves partja a hatalmas égerfáival. A természet meghatározó érintésén túl, a művészetek irányába mozdította édesanyja, F. Győrfi Anna grafikusművész is, aki sok más mellett a Pöttyös Panni és a Mosó Masa mosodája könyveket illusztrálta, emellett csaknem harminc mese diafilmváltozatát rajzolta meg.

A képző-és iparművészeti gimnázium kerámia szakán Somogyi József Kossuth-díjas szobrász figyelt fel rá először, mikor egyszer agyagból szobrot mintázott és hosszasan beszélt neki a szobrászatról. Ekkor tudatosult benne, hogy mivel szeretne foglalkozni. A Képzőművészeti Főiskolán Mikus Sándor volt a mestere, és azokban az években a legtöbbet Barcsay Jenőtől, valamint a magyar plasztika egyik legnagyobb alakjától, Ferenczy Bénitől tanulta.

Főiskolás évei után 1968-ban, a diáklázadások idején jutott ki Párizsba, ahol asszisztensként dolgozhatott Émile Gilioli olasz származású szobrász, a Párizsi Iskola egyik meghatározó művésze mellett, akinek hatására fordult az absztrakció irányába.

Felidézte, hogy 1990-ben, negyvenhat évesen kezdett el tanítani a Képzőművészeti Egyetemen, aminek később tanszékvezetője és rektora is lett. Az 1990-es gazdag évtized volt számára, sok magyarországi és külföldi munkája is született, akkor járt Japánban is, hogy egy szoborparkba készítsen egy monumentális művet. Munkái megtalálhatók még Franciaország, és az Egyesült Államok közterein is.

Az anyagok közül bronzzal és fával is dolgozik. "A kő iránti vonzalom szinte szerelem: amíg kifaragok egy szobrot, addig állandó kapcsolatban vagyok a kővel. Nem a saját gondolatomat erőltetem bele az anyagba, hanem hagyom, hogy az anyag is beleszóljon" - fogalmazott, hozzátéve, hogy az improvizáció lehetősége része az alkotás folyamatának, ezért sem bízza másra a faragást.

Mint mondta, jelenleg két kiállításra is készül és elkezdődött a Bohus Zoltán Kossuth-díjas szobrászművésszel közösen tervezett rendészeti emlékmű kivitelezése is a Ludovika új campusába. Mindezek mellett művészetelméleti írásokon is dolgozik Farkas Ádám.

Ők kaptak idén Kossuth-díjat

A további díjazottakról szóló cikkünket ide kattintva olvashatja. 

Programkereső

Legnépszerűbb

Plusz

Lemondott Lőrinczy György az NKA alelnöki posztjáról

Az Origo értesülései szerint Kásler Miklós miniszter elfogadta Lőrinczy György indokait a lemondást illetően.
Klasszikus

Bencze Máté döntős a Fiatal Zenészek Eurovíziós Versenyében

A Magyarországot képviselő fiatal szaxofonos az öt döntős közé jutott a Fiatal Zenészek Eurovíziós Versenyén Edinburghben.
Könyv

Könyvtáros osztag kutatja fel a könyveket, amikre csak halványan emlékeznek az olvasók

Előfordult már, hogy egyszerűen nem tudott kiverni a fejéből egy könyvet? Néhány részletére emlékezett, de a címre vagy a szerzőre egyáltalán nem. A New York-i Közkönyvtár a legképtelenebb esetekben is próbál segíteni.
Zenés színház

Kálmán Yvonne: Nem támogatom Kerényi Miklós Gábort

Közösségi oldalán jelentette be a Budapesti Operettszínház korábbi művészeti vezetője, hogy megpályázza a Nagymező utcai teátrum főigazgatói székét. Bejegyzésében Kálmán Imre lányának öt évvel ezelőtti ajánlására hivatkozik, Kálmán Yvonne azonban visszautasítja, hogy támogatná a rendező pályázatát.
Klasszikus

Jelenleg ez a tizenkilenc éves fiú a világ legtöbbet hallgatott csellistája

Már ami a lemezeladási adatokat illeti. Sheku Kanneh-Mason fellépett a brit királyi esküvőn, és 100 ezer példányban adták el a debütáló lemezét. Még nem töltötte be a huszadik életévét.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Vizuál robot

Mesterséges intelligencia alakíthatja át a mozit - akár már a közeljövőben

Az okostelefonok, okosotthonok és okoshűtők után itt vannak az okosfilmek is? A jövőben forradalmi technológiák segíthetnek a stúdióknak a megfelelő forgatókönyvek kiválasztásában, miközben a robotok akár a színészek helyét is átvehetik.
Vizuál magazin

Szfinxek és obeliszkek városa: egyiptománia és szabadkőművesség Budapesten

Van egy mondás, amely szerint Rómában ma több obeliszk áll, mint Karnakban, az ókori egyiptomiak egyik fő vallási központjában. Talán sokak számára meglepő lehet, hogy Budapesten is többet tudnánk összeszámolni egy városi séta alkalmával.
Vizuál

Réz András: Az utolsó mozielőadás

Nem kell pánikolni, ez az írás nem Peter Bogdanovich azonos című 1971-es filmjének elemzése. És nem is apokaliptikus vízió, amelyben az utolsó mozielőadást a világvége miatt nem követik továbbiak. Hanem Réz András elmélkedik a mozi jövőjéről.
Vizuál ajánló

Csendes áramlat

Idén lenne 85 éves Nagy B. István Munkácsy-díjas festőművész, akinek tiszteletére Csendes áramlat címmel rendezett emlékkiállítást a Pesti Vigadó galériája.
Vizuál banksy

Banksy nem örült neki, hogy kiállítást rendeztek a műveiből az oroszok

A graffitiművész Banksy tudta és hozzájárulása nélkül rendeztek munkáiból kiállítást Moszkvában. A művész kifogásolta, hogy elveivel ellentétben a tárlat látogatóinak még fizetniük is kell, mint mondta, ő sohasem kérne pénzt az emberektől, akik látni akarják a képeit.