Vizuál

Fekete-vásznak alkímikusan

2014.01.15. 18:55
Ajánlom
A Nemzeti Táncszínházban Andrew Fekete magyar származású expresszionista festőművész műveit mutatják be a hazai közönségnek, ahol közel ötven kép és naplórészletek kerül a tárlatba. A kiállítást Oltai Kata művészettörténész nyitja meg január 16-án 18:30-kor.

A most nyíló kiállítás a művész halála után huszonhét évvel kerül megrendezésre, családja most érezte elérkezettnek az időt arra, hogy Andrew hagyatékát a nagyközönségnek is megmutassa. A Jung-féle alkímiát gyakorló Andrew Fekete transzban festett, álmai és intenzív látomásélményei által vezérelve. Tájképei egy arcokkal és alakzatokkal benépesített belső, lelki tájat jelenítenek meg, mellyel a művész a vallásos értékek magasabb tudatosságának megélését fejezi ki.

Andrew Fekete, absztrakt expresszionista művész, Angliában született 1954-ben magyar szülők gyermekeként. Fiatalon, 1986-ban harminckét éves korában halt meg AIDS-ben. Mozgalmas, érzelmi viharokkal teli életét a művészetnek szentelte, nemcsak festőként, hanem költőként és íróként is jelentős műveket hagyva maga után. Pályafutása építészmérnökként indult, de pályája a festészetben csúcsosodott ki.

Bár az élete rövid volt, Andrew munkássága mégis több összefüggő fejlődési szakaszra osztható. Kubistaként indult, de már a kezdetektől intenzív belső élményei és látomásai irányították fejlődését. A festő emlékirataiban beszél a „hiányzó dimenzió" kereséséről, megtalálásáról Önmagában, továbbá arról, hogyan indította szakításra az absztrakcióval az, hogy engedte a tudatalattiját félig önállóan tevékenykedni művészetén keresztül. Ez vezette a lírai absztrakt expresszionizmus felfedezéséhez.

Andrew a kubizmus, és az absztrakt expresszionizmus továbbfejlesztése során jutott el a lírai absztrakt expresszionizmus kifejlesztéséig, teret engedve az érzelmek erőteljesebb kifejezésének, a vallási értékeknek, valamint egyesítve a figurális ábrázolásmódot geometrikus, illetve áramló motívumokkal . A szín, az érzelmek nyelve, ő pedig kiválóan használta ezt a nyelvet. Vallásos művész volt, aki tudatosan dolgozott a tudatalattijával C.G. Jung aktív imaginációs módszere szerint. Képei a belső tájak látomásszerű élményeit hozzák elénk.

Andrew „hős" volt, abban az értelemben, ahogyan Donald Campbell használja a szót személyes mitológiáról írt tanulmányában. Leszállt az alvilágba és nem tért vissza. Feláldozta életét a művészet szerelméért.

Páratlan széntechnikájával egyedülálló módon jelenítette meg az árnyalatok mélységét. Festményei, melyek többnyire úgy készültek, hogy először szénnel rajzolt a papírra, majd egy speciálisan kevert olajfestékkel dolgozott tovább, szintén sokoldalú festői tudásról tanúskodnak. Képei között számos rendkívül részletesen és tökéletesen kidolgozott munkát találhatunk.

A Szarkofág Romjai című kép intenzitása, árnyalatainak mélysége jól érzékelteti a festő technikai képzettségét. Andrew így ír a műről: „ A tárgy egyre inkább metafizikai. A formák az elhagyatott, halott városok hangulatát idézik, az egymáson heverő, romos műemlékek a kihalt civilizáció maradványai." A képet szemlélve, az is kiderül számunkra, hogy, Andrew képes volt kubista és klasszikus forrásokat is beépíteni alkotásaiba. Mindezt jól tükrözik a katakomba szerű, vallásos értékeket kifejező formák. Andrew nemcsak festő, hanem költő is volt. Emellett naplójának köszönhetően nagy terjedelmű írott anyaga maradt ránk, melyek Az Utazás az Éjszakába (Voyage into Night) című kötetben jelentek meg. A naplóból megismerhetjük tragikus élettörténetét és ehhez kapcsolódóan a tudatalattijának felfedezése közben átélt számos látomását is.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Jamie Lee Curtis is reagált a választások eredményére

A magyar származású Oscar-díjas színész sem hagyta szó nélkül az országgyűlési választások eredményét: rövid bejegyzéséhez pedig David Bowie egyik klasszikusát választotta zenei aláfestésként.
Zenés színház

A szabadság és a hűség operája – közeleg a Fidelio premierje a Magyar Állami Operaházban

Tobias Kratzer 2020-ban a londoni Covent Garden számára készült nagyszabású Fidelio-rendezése április 18-án debütál a Magyar Állami Operaházban. Az OPERA együtteseit Halász Péter első vendégkarmester dirigálja.
Klasszikus

Versenyművek a barokktól a modernig – a Zeneakadémia Szimfonikus Zenekarának hangversenye

Április 16-án az együttes Ménesi Gergely vezényletével és neves szólisták közreműködésével ad koncertet, műsorukon több évszázad különféle hangszerekre írt versenyműveivel.
Színház

Kis város, nagy függöny: A Veres 1 Színház

Az elmúlt évtizedben a veresegyházi színház neve mellé újabb fogalom forrt oda: a minőségi szórakoztató színház. A Veres 1 Színház története nem csupán egy kulturális vállalkozás sikere, hanem annak élő bizonyítéka, hogy a tehetség és a profizmus nem városhatárfüggő.
Vizuál

A belső gyógyulás története: az Akik maradtakkal folytatódik a Filmrendezők klubja

Április 20-án 19 órától a Művész Mozi Bunuel termében láthatja a közönség Tóth Barnabás 2019-es rendezését a Magyar Játékfilmrendezők Egyesülete sorozatában. A vetítést követően ezúttal is mesterkurzus várja a résztvevőket. 

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Vizuál ajánló

A Szegedhez kötődő legjobb sajtófotókból nyílik kiállítás

Idén is megrendezik a Szeged Press sajtófotó kiállítást a Móra Ferenc Múzeumban. Az intézmény által meghirdetett pályázatra több mint ötvenen neveztek. A kiállítást április 14-én, kedden 18 órakor nyitják meg.
Vizuál hír

Jamie Lee Curtis is reagált a választások eredményére

A magyar származású Oscar-díjas színész sem hagyta szó nélkül az országgyűlési választások eredményét: rövid bejegyzéséhez pedig David Bowie egyik klasszikusát választotta zenei aláfestésként.
Vizuál ajánló

A belső gyógyulás története: az Akik maradtakkal folytatódik a Filmrendezők klubja

Április 20-án 19 órától a Művész Mozi Bunuel termében láthatja a közönség Tóth Barnabás 2019-es rendezését a Magyar Játékfilmrendezők Egyesülete sorozatában. A vetítést követően ezúttal is mesterkurzus várja a résztvevőket. 
Vizuál magazin

KÉP-regény: A takarítónők korán dalnak

A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk a Morphoblog szerzője, morpho, azaz Hegedűs Ákos. Ezúttal arról ír, miért emeli fel mindig a mutatóujját, ha valaki a társaságában negatív kritikával illetti az Animal Cannibalst. 
Vizuál ajánló

Negyvenéves a Goya-díj – visszatérnek a legnagyobb nyertes filmek az Urániába

A spanyol film legrangosabb elismerése, a Goya-díj 40. születésnapja alkalmából vetítéssorozat indul az Uránia Nemzeti Filmszínházban. A Goya 40 – Spanyol filmek a díj tükrében című sorozatban tíz alkotást láthat április 15. és június 24. között a közönség eredeti nyelven.