Az 1921-ben született Gedő Ilka gyermekkorától rendszeresen és folyamatosan rajzolt. 1944-ben, a gettóba zárva is folytatta az alkotást, hiszen „addig érvényes az élet fogalma ugyanis, amíg megmarad az alkotás lehetősége” - vallotta.

A legmélyebb tragikumot, az emberi kiszolgáltatottságot, megalázottságot örökítik meg finom, lágy vonalakkal, s az átélt borzalmak csak áttételesen jelennek meg rajtuk. A bemutatott anyag legnagyobb részét Gedő Ilka önarcképei alkotják.

Önarckép a gettóban, 1944, ceruza, papír; 231 × 154 mm (Fotó/Forrás: Magyar Nemzeti Galéria)

1947 és 1949 között kereste a művészi kiutat, ekkor készültek nagy méretű asztalrajzai, melyeken a jelentéktelen bútordarab alkalmad adott különböző faktúra- és felületábrázolások megfogalmazására. Mivel nem fogadta el Szabó Lajos körének „a mi nem ábrázolunk, hanem alkotunk” alternatíváját, s a „miért rekeszti ki a modern művészet az ábrázolást?” kínzó kérdésére nem talált választ, 1949-ben felhagyott a rajzolással, pályája félbeszakadt. Ahogy azonban írta:

Alkotás helyett Goethe Színtanát fordította, kiterjedt művészettörténeti és színelméleti tanulmányokat folytatott, s ezzel egy időben színmintákat készített. A színmintákon egy szín fokozatait vagy a színek egymáshoz való viszonyát elemezte, s nevet is adott ezeknek a mintáknak (Derűs, Bágyadt, Erőszakolt derű stb.). A tárlaton válogatás látható a színmintákból, melyek gyakorlatilag előkészítették festészeti korszakát. 1964-ben különleges portrékat, absztrakt karikatúrákat készített pasztellkrétával barátairól. Ezek egyfajta belső „térképek” a megörökített személyről, s egyúttal a művészi újrakezdés dokumentumai is. Néhány hónap múlva újra elkezdett festeni, egy különbejáratú, sajátos világot teremtve.

Júlia kertje, 1971, pasztell, papír, 397 x 304 mm (Fotó/Forrás: Magyar Nemzeti Galéria)

A művész születésének 100. születésnapján megnyíló tárlaton kiállított, csaknem félszáz rajzból – melyeket a művész fiai, dr. Bíró Dávid és Bíró Dániel ajándékoztak a Szépművészeti Múzeum – Magyar Nemzeti Galéria Jelenkori gyűjteményének – átfogó képet alkothatunk Gedő Ilka grafikai munkásságáról.

Gedő Ilkát hasonlították Kleehez, Giacomettihez és másokhoz is, valójában azonban egy olyan önelvű, autonóm alkotóról van szó, aki "saját lábán megáll" – méltatta Gedő Ilka művészetét a kamaratárlat május 26-i sajtóbemutatóján az MNG tudományos főigazgató-helyettese, Szücs György.

Kolozsváry Marianna, a kiállítás kurátora hozzátette: Gedő Ilka páratlan, sehová nem kapcsolható alak a magyar képzőművészetben, a kiállítás anyaga pedig jól bemutatja grafikai munkásságának minden szeletét.

Kolozsváry Marianna kurátor a Gedő Ilka grafikáiból nyílt kamarakiállítás sajtómegnyitóján a Magyar Nemzeti Galériában (Fotó/Forrás: Bruzák Noémi / MTI)