Az epizódszerű történetekből összeálló, erősen társadalomkritikus film főhőse Marcello (Marcello Mastroianni), aki valaha komoly írói ambíciókkal érkezett Rómába, ám végül
Noha a hamis csillogású filmipar sztárjainak orgiáin, a letűnt arisztokrácia, az értékválságba került értelmiség, a szenzáció- és pénzhajhász tömegkommunikáció szánalmas és kegyetlen "szertartásain" egyaránt teljes erkölcsi és érzelmi kiüresedést tapasztal, végül mégis ennek a világnak adja el magát.
Nehéz ma elképzelni, hogy Fellini egyik legismertebb filmje a bemutatása idején mekkora botrányt kavart Olaszországban.
Mindez az erőteljes társadalomkritikának köszönhető, amely áthatja a film minden kockáját: Az édes élet leleplezi a modern világ dekadenciáját, a sztárok és a médiaszereplők hatalmát, akik pár perc képernyőn töltött idő után ismertebbek az igazi művészeknél és értelmiségieknél.
A mozit részben a Wilma Montesi-gyilkosság inspirálta. 1953-ban egy strandon találták meg a 21 éves római nő holttestét. Montesi jó családból való volt és egy rendőr jegyese volt. Halálának pontos körülményeire máig nem derült fény, a nyomozás során azonban felszínre kerültek a római felső korok drogpartijai és szexorgiái, a gyanúsítottak között szerepelt egy miniszter fia is.
A feldúlt hangú kritikák ellenére - vagy éppen azért - a film óriási sikert aratott, mérföldkő lett Fellini életműve alakulásában és egyúttal a modern európai filmművészetben is. Cannes-ban megkapta a Legjobb filmnek járó Arany Pálmát, később a Legjobb jelmez és díszlet Oscar-díját és világszerte kasszasiker lett, megdöntve az Elfújta a szél évtizedes nézettségi rekordját.
Talán ez volt az első alkalom – Charlie Chaplint leszámítva – hogy egy rendezőből szupersztár válhatott. Az édes élet fogalommá vált: a szépség, a szerelem, az elzüllés, a bomlás szimbólumává. Az olasz paparazzi kifejezés például a film egyik szereplője, egy Paparazzo nevű fotós megjelenése óta használatos, a jelenet pedig, amikor Anita Ekberg a Trevi kútban pancsol, a mai napig a filmtörténet egyik legikonikusabb képévé vált.
“A La Dolce Vita sokkal több, mint egy művészeti alkotás – valódi filmtörténeti mérföldkő, mely az olasz és európai társadalom legjelentősebb változásait ábrázolja”
- írta Peter Bondanella, az Olasz mozi története című könyv szerzője. Az, hogy Fellini rátalált a hagyományos történetmeséléshez képest egy lazább, epizódszerű építkezésre, és dramaturgiája fő eszköze nem a lineáris történetvezetés, hanem az epizódok egymáshoz kapcsolása, a film „komponálása” lett, felszabadító erővel bírt sok más filmesre, a korszerű filmnyelvre magára is.
Federico Fellini kultikus alkotása Marcello Mastroianni és Anita Ekberg felejthetetlen alakításával rövid időre visszatér a mozikba a filmklasszikusok újra-bemutatására specializált Pannonia Entertainment forgalmazásában. A digitálisan restaurált klasszikust Budapesten kizárólag a Puskin Moziban vetítik, ahol premier előtt már augusztus 31-től látható, majd szeptember 7-től országszerte számos további filmszínház műsorra tűzi.
hírlevél
