Vizuál

Fenntartható? - Az újrahasznosítás és a lassulás jegyében jön a Műtárgyak éjszakája

2022.05.17. 16:05
Ajánlom
A fenntarthatóság lesz a kiemelt témája a VI. Műtárgyak éjszakájának, amely ötven budapesti és néhány vidéki helyszínen csaknem száz művészeti sétával, tárlatvezetéssel, szakmai előadással, műterem-látogatással és egyéb programmal invitálja a látogatókat május 26. és 28. között.

A Műtárgy.com műkereskedelmi portál által szervezett eseménysorozat  idén több tárlatvezetést is kínál a fenntarthatóság témájában, többek között a Ludwig Múzeumban, a Szépművészeti Múzeumban és a Magyar Nemzeti Galériában, de lesznek e-rolleres művészeti séták is.

Kollmann Szilvia, a Műtárgyak éjszakája igazgatója kiemelte, hogy a Klebelsberg Kultúrkúria az idei üveg nemzetközi éve kapcsán rendezett kortárs üvegművészeti kiállítást; Breuer Marcell születésének 120. évfordulójára emlékezik első, nemrég felújított épületében, a Walter Rózsi-villában az Építészeti Múzeum; a Magyar Nemzeti Bank kortárs képzőművészeti gyűjteménye pedig Petrányi Zsolt válogatásában mutatkozik be. Évek óta a legnépszerűbb programok közé tartoznak a Műtárgyak éjszakája workshopjai is.

A Herendi Porcelán Palotában például porcelánrózsát, a BTM Vármúzeumában kályhacsempét, míg a FISE Galériában vagy a KaCs Műhelyben öltözék-kiegészítőket készíthetnek az érdeklődők.

A Q Contemporaryben a műgyűjtés kulisszatitkaiba avat be Spengler Katalin műgyűjtő, az Országos Múzeumi Restaurátori és Raktározási Központ szakemberei pedig a műtárgy-restaurálás, -konzerválás, - diagnosztika és -kutatás folyamataiba adnak bevezetést.

Különleges tárlatvezetésekkel készül számos nagy múzeum, például a Magyar Nemzeti Galéria, a Szépművészeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Múzeum, megnyitja kapuit többek között Gül Baba türbéje, a Pesti Vigadó és a Virág Judit Galéria, a Memento Parkban pedig a Kádár-rendszer mindennapjai elevenednek meg.

MementoPark-151200.jpg

Memento Park (Fotó/Forrás: Műtárgyak éjszakája)

Művészet és fenntarthatóság 

A KUBIK közösségi irodában megtekinthető csoportos kiállítás címe Ami a miénk lesz. A  kortárs művészet lencséjén, többféle médiumon keresztül mutatja be a tárlat, hogy hogyan értelmezhető a fenntarthatóság kérdésköre a 21. században. Olyan attribútumokkal kapcsolják egybe, mint a szociális egyenlőség, a természeti rend tisztelete, a természet és társadalom egyensúlyának megtartása, valamint az ember ökoszisztémában betöltött szerepe.

Ökológiai lábnyomunkban súlyosan szerepelnek a közlekedési eszközök. A Műtárgyak éjszakája helyszínei tömegközlekedési eszközökkel és sétálva is jól megközelíthetők, de az alternatív, környezetbarát opciók közül is kiemelt szerephez jut a programban egy alkalmatosság, méghozzá az elektromos roller.

Az eszközre pattanva, Zsiklai Mónika művészettörténész, kurátor vezetésével rendhagyó kortárs galériatúrában lehet részünk, olyan intézmények felkeresésével, mint a Kisterem, a Molnár Ani Galéria, a TOBE Gallery, az Inda Galéria és a Viltin Galéria.

Bár a fogyasztói társadalom a folyamatos vásárlásra, nem pedig a megőrzésre vagy a tárgyak javítására épül, a műtárgyaknak más sors jut osztályrészül.

A hozzáértő restaurálás révén egy-egy műalkotásban sok generáció gyönyörködhet. A Vaja Porcelán Restaurátor Műhelyben Vaja László porcelánszakértő a porcelán és a kerámia restaurálás izgalmas szempontjaiba avatja be a hallgatóságot. Az Art of Lamps Design Studio a kortalan harmóniával bíró lámpatestek világába kalauzol bennünket, ahol az újrahasznosítás által akár újjá is születhetnek a tárgyak. Erre találhatunk példát az Üvegház Design Shopban, ahol a tervező és üzletvezető Kohut-Görömbei Luca azt is megmutatja, hogy

hogyan készül egy törött borospohárból és kiürült borospalackból az ország legjobb éttermeinek tálalókészlete.

mikromuanyagbolkeszultgyuru-145951.jpg

Dunai mikroműanyagból készült gyűrű (Fotó/Forrás: Műtárgyak éjszakája)

Újrahasznosítás

Újrahasznosítható alapanyagok felhasználásával egyedi öltözék-kiegészítőket alkothatunka KACs Műhely foglalkozásán. A művekkel kifejezhetjük különbözőségünket, de a mások iránti tiszteletünket és támogatásunkat is.

A pazarlás és a mértékletesség olyan fogalmak, amelyekkel mindenki nap mint nap találkozik. De vajon mit jelentettek régen, a 17. századi Hollandiában, vagyis a holland aranykor idején, a soha nem látott gazdasági, kulturális és művészeti fellendülés idején? 

A barokk művészet remekeit vizsgálva a Szépművészeti Múzeum tárlatvezetésén a pompa és a protestáns mértékletesség jeleit kereshetjük a korszak viseletein, használati és berendezési tárgyain. 

A fenntarthatósággal már egészen fiatalon, játékos formában érdemes megkezdeni az ismerkedést. A szemlélet akár a gyerekszobákban is érvényesülhet, a nemrégiben felújított Walter Rózsi-villában fény derül arra is, hogy mitől  volt fenntartható egy gyerekszoba a harmincas években?

WalterRozsivilla-150535.jpg

Walter Rózsi-villa (Fotó/Forrás: Műtárgyak éjszakája)

Slow Looking - Lassított idő

Napjainkban, a rengeteg bennünket érő inger jócskán megnehezíti a pillanat megélését, átélését. A művészet élvezete segíthet a lassulásban, a mindennapok sodrásából történő kiszakadásban. Erre törekszik az a háromnapos fesztivál a Ludwig Múzeumban, ahol különleges programmal várják mindazokat, akik a művek segítségével belső utazásra indulnának: a Slow looking – Meditatív társasutazás tárlatvezetés az Időgép állandó kiállítás néhány darabjának rendhagyó felfedezésével lassítja le az időt. A Kiterjesztett jelen – átmeneti valóságok című tárlat, szintén a Ludwig Múzeumban, az emberi lét általános tájékozódás-vesztését járja körbe. A tárlatvezetést és beszélgetést a kiállítás egyik kurátora, Üveges Krisztina tartja.

A természethez való visszatalálás jegyében a Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeum Mongol művészet a Hopp Ferenc Ázsiai Múzeum gyűjteményében című kiállításon Enerel Bat-Ochir, aki maga is egy nyugat-mongóliai nomád törzs tagja, tart angol nyelvű, személyes példákkal illusztrált vezetést, amelynek fókuszában a nomád életmódot folytató mongolok mindennapi használati tárgyai lesznek.

Egymás és a világ tisztelete, a város és a vidék kettőssége mutatkozik be az 1945 utáni művészetből csemegéző Lépésváltás kiállításon a Magyar Nemzeti Galériában.

Nemes Anita budapesti grafikus-illusztrátor örök témája a nyüzsgő város, az utcai élet és az emberek. Műveivel a Könnyű zenészek, nehéz iparosok - egy kiállítás a melóról című tárlaton, a Fabrika Studioban találkozhatunk, a vezetést Sepsey Zsófia művészettörténész tartja.

Sokaknak ismert lehet, hogy a gödöllői művésztelep alkotói kiemelt figyelmet fordítottakéletmódjukra: rendszeresen mozogtak, organikus élelmiszereket fogyasztottak, sőt többen vegetáriánusok is voltak.

Király Zsuzsanna múzeumpedagógus az MNG Modern idők című tárlatán a kolónia alkotóinak műveivel ismerteti meg az érdeklődőket. Amennyiben valaki a múzeum falain belül is természetre vágyna, Balla Enikő kalauzolásával a 19. századi állandó kiállítás tájképeivel találkozhat a látogató új megközelítésben, szintén az MNG-ben.

A Műtárgyak éjszakáház kapcsolódóan a Dunából származó mikroműanyagok felhasználásával különleges üveggömb és ékszerkollekció készült. A Kohut-Görömbei Luca üvegművész tervezte tárgyakat a fesztivál keretében elárverezik. A bevétel a WWF Magyarország természetvédelmi munkáját segíti majd.

Az árverésre kerülő műtárgyak megtekinthetők és az ajánlatok megtehetők itt>>>

A Műtárgyak Éjszakája Fesztivál teljes programkínálata itt érhető el.

 

Fejléckép: Látogatás a Magyar Nemzeti Galériában (fotó/forrás: Műtárgyak éjszakája)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Először rendezik meg a Rolla János Zenei Napokat az Óbudai Társaskörben

A háromnapos eseményt hagyományteremtő céllal rendezi meg az Óbudai Társaskör a 2023-ban elhunyt Kossuth-díjas hegedűművész tiszteletére. A záróestén Kelemen Barnabás, Kokas Katalin és Fenyő László ad kamarakoncertet.
Vizuál

Megszűnik az Indafotó

A szolgáltató közlése szerint március 31-én éjfélkor 13 641 979 fotót törölnek véglegesen. A felhasználók a platform megszűnéséig azonban letölthetik az ott tárolt képeiket.
Vizuál

Újra Magyarországon látható a Fejedelmek aranya

Március 15-én lenyűgöző időszaki kiállítás nyílik Budapesten, a Magyar Nemzeti Múzeumban. A 16-17. századi erdélyi pénzérmék mellett ötvösmunkákat, díszfegyvereket is megtekinthetünk.
Plusz

P. Howard szellemében – 5 Rejtő-program Budapesten

Közeleg március 29-e, azaz hazánk talán legkedveltebb írójának, Rejtő Jenőnek születésnapja, a páratlan zsenijű és kivételes humorú szerző 120 éve ezen a napon látta meg a napvilágot. Számos program esedékes a következő hetekben, amely Rejtőhöz kapcsolódik. Ezekből válogattunk.
Klasszikus

Az inspiráló Bartók: Bartók és a csend

Bartók inspirációs ereje vitathatatlan: Amerikától Ázsiáig, határokon és műfajokon átívelve, generációk óta kiapadhatatlan ihletforrásként ösztönzi alkotásra a művészeket. De vajon ő maga miből merített ihletet?

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Vizuál ajánló

Újra láthatjuk nagyvásznon Till Attila első nagyjátékfilmjét

Március 24-én Till Attila Pánik című filmje kerül terítékre a Filmrendezők Klubjában. A Magyar Játékfilmrendezők Egyesülete mesterkurzusán, a vetítést követően Kocsis Ágnes beszélget a rendezővel a Művész Moziban.
Vizuál hír

Két magyar alkotás is versenyez a legrangosabb animációsfilm-fesztiválon

Bejelentették az Annecy-i Nemzetközi Animációs Filmfesztivál szervezői a júniusi seregszemle rövidfilm válogatását. A világelső animációs szemle versenyébe meghívták Vácz Péter Kutyafül című legújabb munkáját, míg Ulrich Gábor Capriccio című alkotása az Off-Limits programban lesz látható.
Vizuál ajánló

Újra Magyarországon látható a Fejedelmek aranya

Március 15-én lenyűgöző időszaki kiállítás nyílik Budapesten, a Magyar Nemzeti Múzeumban. A 16-17. századi erdélyi pénzérmék mellett ötvösmunkákat, díszfegyvereket is megtekinthetünk.
Vizuál interjú

Mártonffy Zoltán: „A nézőszám számomra nem mérvadó mértékegysége a sikernek”

„Engem sosem vonzott, hogy a kamera előtt legyek, engem az fogott meg, ami mögötte van” – fogalmazott Mártonffy Zoltán, a Minden Rendben producere, akivel egyebek közt arról beszélgettünk, miért fogtak bele nagyjátékfilmek gyártásába.
Vizuál hír

Megszűnik az Indafotó

A szolgáltató közlése szerint március 31-én éjfélkor 13 641 979 fotót törölnek véglegesen. A felhasználók a platform megszűnéséig azonban letölthetik az ott tárolt képeiket.