Vizuál

Fény az éjszakában - Itt az év fotója

2014.02.14. 14:40
Ajánlom
John Stanmeyer amerikai fotós képe lett az év fotója az idei World Press Photo versenyen. A nyertes fotón afrikai migránsok láthatók Dzsibuti tengerpartján, amint mobiltelefonjukat - jobb térerőt keresve - a magasba tartják az éjszaka sötétjében.

Stanmeyer a VII képügynökség fotósa, a nyertes kép a National Geographic című folyóirat számára készült.

Jillian Edelstein, a World Press Photo zsűritagja azzal indokolta a döntést, hogy ez a kép a technológia, a globalizáció, a migráció, a nyomor, a kétségbeesés, az elidegenedés és a humanizmus kérdéskörét egyaránt megjeleníti. A kicsiny Dzsibuti fontos közbenső állomás sokaknak, akik Szomáliából, Etiópiából, vagy Eritreából a jobb élet reményében menekülnek a Közel-Kelet, illetve Európa felé.

A világ legrangosabb fotópályázatának zsűrije idén kilenc kategóriában 25 ország 53 fotósát díjazta. A nyertes képek közül hetet készítettek a National Geographic számára.

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Elhunyt Kurtág Márta

Kurtág György felesége és ihletőtársa, Kurtág Márta zongoraművész 92 éves volt. A hírt az Editio Musica Budapest és a Slipped Disc tette közzé, továbbá a Budapest Music Center Információs Központjának oldalán is megjelent az elhalálozás dátuma.
Tánc

Hihetetlen: Próba nélkül vették fel az egyik leghíresebb filmes táncjelenetet

Annak idején majdnem kivágták, végül a filmtörténet egyik leghíresebb táncjelenete lett a Nicholas Brothers szédületes sztepptánc koreográfiája, amit a fáma szerint első próbálkozásra vettek szalagra.
Színház

Kovalik Balázs Térey-darabot rendez az Örkényben

Megkezdődtek a Lót – Szodomában kövérebb a fű próbái az Örkény Színházban. A bemutatót december 20-án tartják a nagyszínpadon.
Vizuál

A magyar film vörös démona - Mezei Mária

A búgó hangú végzetasszonya filozófiát hallgatott az egyetemen mielőtt a színpadot és a filmet választotta. 1909. október 16-án született Kecskeméten Mezei (Mezey) Mária színésznő.
Klasszikus

A zeneszerző, akinek életéről Liszt írta az első könyvet

Mindössze 39 évesen, 1849. október 17-én halt meg Fryderyk Franciszek (Frédéric Francois) Chopin, a zongorajátékot megújító lengyel zeneszerző, akinek műveit virágok közé rejtett ágyúnak nevezték. 

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Vizuál galéria

A tavalyi év eseményei a világ legjobb képein

Nézd meg, mi történt a világban tavaly! Október 23-ig megtekinthető a tárlat a Magyar Nemzeti Múzeumban.
Vizuál képregény

KÉP-regény: No Photo!

A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk a Morphoblog szerzője, morpho, azaz Hegedűs Ákos. Ezen a héten arról mesél, hogyan volt nagyon hülye Jimmy Page és Robert Plant a Led Zeppelin 1998-as budapesti koncertje előtt.
Vizuál pesti vigadó

Halbőrrel, döghalak

A Munkácsy Mihály-díjas képzőművész 75. születésnapja alkalmából rendezett kiállítását e szavakkal jellemzi: „Hogy a fogás, fogás a koron, … hogyan sikerült."
Vizuál Film

Juliette Binoche, Bill Murray, Edward Norton új filmjeivel kezdődik a Titanic Fesztivál

Sztárparádéval nyílik meg október 21-én, hétfőn a 26. Titanic Filmfesztivál, amelynek két helyszíne az Uránia Nemzeti Filmszínház és a budapesti Francia Intézet lesz.
Vizuál ajánló

Saját nászútja fotózásával indult a karrierje - Araki Nobujosi a Mai Manóban

A Japán fotográfia egyik legismertebb alkotója, Araki Nobujosi életművét kiállítás nyílik a budapesti Mai Manó Házban, a Fotóhónap 2019 kortárs fotográfiai fesztivál keretében.