Csendet lélegzünk a festményeken keresztül, ám a művek mindegyikéből fenyegető nyugalom árad. Afféle vihar előtti csend. A képek címei is ezt sugallják: a látszólag békés tájakon mindig akad valami zavaró, idegen elem, amely már beépült a természetbe, ahogy ezt a kiállítás címe is sejteti, Beépített természet. A Red című festményen a vörösben úszó havas erdőrészlet hat ránk úgy, hogy egyszerre vonz, de félelmet is kelt.
A Drónok harca kékes, sci-fibe illő fényeiben felbukkanó drón olyan, mintha arra célozna: észrevétlenül figyelünk, úgysem menekülhetsz.
A Help havas tája pedig egy Kolozsváron töltött telet juttat eszünkbe, ami annyira elhúzódott, hogy azt hittük, soha nem jön el a kikelet. A hófedte terület hátterében álló házak ablakaiból kiszűrődik a fény – látni nem látjuk, de ebből azt feltételezzük, élnek ott emberek, sőt. A hóba valaki hatalmas betűkkel rajzolta bele a segélykiáltást: „HELP”. Középre komponálva egy autó körvonalazódik, amit vastagon belepett a fehér hó. Nem tudni, ott ragadtak-e a benne utazók, élnek-e vagy halottak.
A marosvásárhelyi születésű Herman Levente eddigi munkáit inkább a sorozatokban való gondolkodás jellemezte, amely mindig egy-egy téma köré épül, úgy, mint az Ádám és Éva (2007), a Portrék (2011) és a Magánélet (2021), hogy csak néhány kedvencünket említsük. Nincs ez másképp a mostani tárlaton sem, amelynek egyik fő műve a Beépülés. Két alakot látunk, amint az erdő közepén, egy asztalnál ülnek, egymással szemben. Noha arcuk nem látszik, és ruhájukból sem egyértelmű, nézőként mégis azt feltételezzük, a bordó mellényt viselő illető egy nő. Pont ezt szeretjük annyira a monokróm színvilág árnyalatait használó művész képeiben, hogy megadja a befogadó számára az értelemzés szabadságát.
Kijelöl bizonyos viszonyítási pontokat, kontextusba helyezi, de rábízza a szemlélőre, hogy milyen történetet olvas ki a látottakból.
Légrádi Gergely író ezt a szöveget írta ehhez a képhez:
„ahogy festők álmodnak / úgy álmodtak ők is világot / maguknak / fénnyel / kerttel / kenyérrel és borral. / egymás köré rajzolták magukat / egy testnek, hogy látszanak / és álmodtak tovább / egymásnak teremtett világot / festőt, kezében ecsettel / vásznon magukat / életre keltve / és kertet, fényt, bort és / felriadtak / hajnalodott már / a festő elment / egymásra néztek / vázlat voltak csupán / teremtett világuk vásznán / kontúrok nélkül / elmosódva / álmatlanul forgolódva / várták a következő éjjelt / hátha, akkor”
/Légrádi Gergely/
Légrádi mindegyik festményhez írt egy-egy szöveget, így adva egy lehetséges interpretációt a vizuális látványhoz, ám ezek is inkább csak hangulatlenyomatok, amelyek tükörként működnek:
a befogadó belenézhet és talán kitapogathatja aktuális mentális állapotát.
Épp ezért érdemes elidőzni egy-egy műnél. Az Álom már címadásával is segít elhelyezni a látottakat. Kétségkívül a kiállítás egyik legerősebb képe, amely mintha meghatározná a forrását a többi, szürreális víziónak. Legalábbis a háttérben meghúzódó farengeteg mintha azt mondaná, erre tessék, itt a bejárat az erdőbe, a tudatalatti labirintusába, innen bomlik ki a többi festmény, amely egy-egy képben villantja fel az erdő különböző pontjait.
És noha egy beépített természetet, az iparosodott, mesterséges világ nyomait láthatjuk a művek többségén, mégis van bennük lélek, nem is kevés.
Névjegy
Herman Levente a Várfok Galéria állandó művésze 2007 óta. Tanulmányait a Magyar Képzőművészeti Egyetemen végezte 1995-2000 között, grafika szakon. Alapító tagja az Élesdi Művésztelep Egyesületének. Művei számos magyar és külföldi köz- valamint magángyűjteményekben megtalálhatók, köztük az Egyesült Királyságban, Belgiumban, Kínában és az Egyesült Államokban.
Beépített természet
Helyszín: Várfok Galéria
Időpont: január – február 18.
Fejléckép: Herman Levente: Beépülés, 190 x 150 cm, olaj, vászon, 2022 (részlet) (Fotó/Forrás: Várfok Galéria)