Vizuál

Férfi, Nő, Művészet

2011.04.13. 11:45
Ajánlom
Kiállítássorozattal kívánják felhívni a figyelmet a női alkotókra Miskolcon.

Stílusosan március 8-án, Nőnapon, nyitotta meg kapuit Miskolcon a Másik? Nem. című kiállítássorozat, amely a magyar képzőművészet női aspektusára kívánja ráirányítani a közönség figyelmét.

A hét tárlatból álló kiállítássorozat azonban nem valamifajta szembenállás mentén szerveződött. Bár találunk a kiállított művek között feminista munkákat is, de a szervezők szándéka nem holmi harc szítása volt. Ehelyett egyrészt egy régi adósságot szeretnének törleszteni, másrészt bemutatni egy másik szempontot. Az adósság az a figyelemhiány, ami az elmúlt bő száz évben övezte a magyar női alkotókat. Eme szándék értelmében a törlesztés a nagybányai festőnők műveitől indul, hogy aztán az alkotások íve napjainkig húzódjon, a kortárs festmények, fotók és videók világáig. Az emlegetett másik szempont pedig igen, a női szempont, ami néha szembe megy a férfiakéval, azonban az erénye nem ebben rejlik, hanem a világ egy másik képének felmutatásában, ami mindannyiunknak tartogat tanulságokat. 

A kiállítások több helyszínen, változó nyitva tartással működnek, a pontos programról itt olvashatnak.

Másik? Nem.
Rákóczi-ház (Miskolc)
Nyitva: május 21-ig

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Jazz/World

Szívbemarkoló énekléssel mondott végleg búcsút a színpadnak a 93 éves kubai ikon, Omara Portuondo Budapesten – VIDEÓ

A kubai zene élő legendája, a 93 éves Omara Portuondo az előzetes tervek szerint Budapesten adta volna élete utolsó koncertjét október 6-án a Papp László Sportarénában, ám egészségügyi állapota miatt erre végül nem kerülhetett sor.
Zenés színház

„Megéri jónak lenni” – interjú a Budapesti Operettszínház készülő operettmusicaljének szereplőivel

Pejtsik Péter és Orbán János Dénes Hamupipőke című operettmusicaljét november 15., 16. és 17-én mutatja be a Budapesti Operettszínház, Bozsik Yvette Kossuth-díjas balettművész, koreográfus rendezésében.
Vizuál

A bronzkor csodája – bárki megcsodálhatja a 3000 éves Somló-hegyi nyakéket a Nemzeti Múzeumban

A Nyakék a késő bronzkorból címmel megnyitott kamaratárlat a Nemzeti Múzeum Széchényi-termében látogatható. A bronzkor csodájára a Somló-hegyen bukkantak rá a múzeum régészei idén nyáron, a kincsleletet tartalmazó korsó felnyitásáról videó is készült.
Vizuál

Világsztárok alakjában látható Mucsi Zoltán a közelmúltban megnyílt ingyenes kiállításon

Ingyenes kiállítás nyílt a Freyler Art Galériában, amelyben a Mucsi Zoltánról korábban naptárként megjelent fotósorozat további képei láthatók. A színművész ismert emberek és fiktív karakterek bőrébe bújva látható.
Klasszikus

Kínai és dél-koreai győzelemmel zárult a IV. Liszt Ferenc Nemzetközi Zongoraverseny

A döntőt a New York-i Carnegie Hall nagytermében tartották. A szervezők szerint a verseny idén újabb mérföldkőhöz ért el, és minden korábbinál nagyobb közönségnek sikerült átadni Liszt Ferenc zenéjét.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Vizuál ajánló

A bronzkor csodája – bárki megcsodálhatja a 3000 éves Somló-hegyi nyakéket a Nemzeti Múzeumban

A Nyakék a késő bronzkorból címmel megnyitott kamaratárlat a Nemzeti Múzeum Széchényi-termében látogatható. A bronzkor csodájára a Somló-hegyen bukkantak rá a múzeum régészei idén nyáron, a kincsleletet tartalmazó korsó felnyitásáról videó is készült.
Vizuál ajánló

Világsztárok alakjában látható Mucsi Zoltán a közelmúltban megnyílt ingyenes kiállításon

Ingyenes kiállítás nyílt a Freyler Art Galériában, amelyben a Mucsi Zoltánról korábban naptárként megjelent fotósorozat további képei láthatók. A színművész ismert emberek és fiktív karakterek bőrébe bújva látható.
Vizuál ajánló

Hol van a művész helye a gépi alkotás világában? – kezdődik a 10. pulzArt Kortárs Művészeti Fesztivál

Október 11. és 13. között rendezik meg Sepsiszentgyörgyön a 10. pulzArt Kortárs Művészeti Fesztivált, amely hiánypótló kulturális kínálatot nyújt a székelyföldi régióban.
Vizuál magazin

„A mozgókép megőriz egy sajátos energiamintázatot” – Enyedi Ildikó laudációja Wim Wenders FIAF-díjához

Wim Wenders a Budapesti Klasszikus Film Maraton díszvendégeként vehette át az Uránia Nemzeti Filmszínházban a Filmarchívumok Nemzetközi Szövetségének (FIAF) díját. Az eseményen Enyedi Ildikó méltatta a díjazottat, laudációját a Fidelio felületén olvashatják először.
Vizuál ajánló

Három kortárs alkotást láthat a közönség a 8. Szlovén Filmnapokon

A Toldi Moziban lesz látható Szlovénia idei Oscar-nevezettje, a Megváltás kezdőknek, amelyet a kritikusok Bong Joon-ho Élősködők című filmjéhez hasonlítottak. Vetítik emellett a megtörtént eseten alapuló Megfigyelést, valamint A test című dokumentumfilmet is.