Vizuál

Fiatalok is megismerkedhetnek Rejtő életével

2016.03.04. 15:53
Megosztom
A 111 évvel ezelőtt született Rejtő Jenő kalandos életéről nyílik gyermekközpontú, interaktív foglalkozásokkal egybekötött időszaki kiállítás a budapesti Holokauszt Emlékközpontban március 22-én.

A Páva utcai zsinagóga karzatán április 21-ig látogatható Aki mer az nyer? című kiállítás két részre fog tagolódni. A kifejezetten kisiskolások számára készülő első részben életnagyságú képregényhősök között társasjátékok, képregényszínezés és egyéb interaktív feladatok révén lehet megismerkedni a neves író munkásságával, valamint Rejtő Jenő és Korcsmáros Pál közös képregénysorozatának eredeti rajzai is láthatóak lesznek.

Holokauszt Emlékközpont, épület

Holokauszt Emlékközpont, épület (Fotó/Forrás: Facebook)

A tárlat a karzat másik felében helyet foglaló, az idősebb iskolás korosztályt megszólító része Rejtő Jenő és a színház kapcsolatát mutatja be, bepillantást engedve pályafutása ma kevésbé ismert, ám sikerekben gazdag operett-, kabaré- és forgatókönyvszerzői oldalába. A látogatók itt többek között Thuróczy Gergely Rejtő-kutató által összegyűjtött operettanyagokat, korabeli kottákat, színlapokat és fényképeket tekinthetnek meg.

Az iskolás csoportok választhatják a Békés együttélés az aranykorban című foglalkozást, amelyen olyan zsidó, vagy zsidó felmenőkkel rendelkező személyek életpályáját, munkásságát tárják fel, akik sokat tettek Magyarország felemelkedéséért. A fiatalok emellett részt vehetnek a Csontbrigád című rendhagyó irodalomórán, amelyen előadók mutatják be Rejtő Jenő világát, megismertetik az író könnyed és szórakoztató műveit, valamint az egyszerre humoros és megrendítő Csontbrigád nyomán arról beszélgetnek, mi határozza meg az ember identitását a mindennapokban.

A Munkaszolgálatos pénztárcák elnevezésű foglalkozáson a résztvevők csoportmunkában fényképekből, iratokból, levelekből rekonstruálhatják Rejtő Jenő, Radnóti Miklós költő és Székely Károly vegyész-illatszerész életét. Utóbbinak a bergen-belseni koncentrációs táborban papírfecnikre írt levelezéséből 2014-ben jelent meg kiadvány Táborok tükrében címmel Huhák Heléna és Szécsényi András, a Holokauszt Emlékközpont kutatóinak tollából.

A tárlathoz kapcsolódva március 22-én, a megnyitó alkalmával levetítik a Rejtő Jenő egyik kisregénye alapján Madarász István rendezésében készült A fekete múmia átka című 2015-ös filmet, március 29-én pedig rajzversenyt rendeznek. Április 5-én a Rejtő Jenő forgatókönyvéből született 1936-os fekete-fehér romantikus vígjáték, a Sportszerelem lesz látható, április 7-én Rejtő és a ponyva címmel kerekasztal-beszélgetést rendeznek, míg április 12-én diavetítéssel emlékeznek az alkotóra.

A kiállítás és a foglalkozások látogatása ingyenes, ugyanakkor előzetes bejelentkezéshez kötött. A csoportos interaktív órákat április 1. és 21. között rendezik.

Rejtő Jenő (1905-1943) írói tevékenysége az 1930-as évek derekán kezdett kibontakozni, teljesen egyéni ízű humorral és szellemességgel átitatott nagy sikerű kalandregényeit P. Howard álnéven írta. A népszerű író a második világháború alatt zsidó származása miatt a nyilas lapok céltáblájává vált, 1942-ben feljelentették, ezt követően pedig betegen hurcolták el a nagykátai kórházból egy büntetőszázadba. Munkaszolgálatosként halt meg Ukrajnában 1943-ban.

Legnépszerűbb könyvei között tartják számon A csontbrigád, Az elveszett cirkáló, A szőke ciklon, A láthatatlan légió, A 14 karátos autó, Az előretolt helyőrség, a Vesztegzár a Grand Hotelben és a Piszkos Fred, a kapitány című műveit.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

Lezárult a Szemle Plusz: a Cyrano de Bergerac a Városmajorban, a Sommerreise a Kristályban lett a legjobb előadás

A városmajori nagyszínpadon a Budaörsi Latinovits Színház Cyrano de Bergerac című produkciója nyerte el a Legjobb előadás díját, a Kristály Színtér kamaraprogramjában pedig a Vígszínház Sommerreise című előadását találta a legjobbnak a zsűri.
Színház

A SzíDoSz szerint a Magyar Teátrumi Társaságnak saját tagszervezeteinél kellene bizonyítania az abúzus elleni fellépést

A Színházi Dolgozók Szakszervezete (SzíDoSz) a közösségi médiában jelezte: üdvözli a Magyar Teátrumi Társaság (MTT) legújabb kezdeményezését, ugyanakkor szerintük az MTT eddigi működése nem támasztja alá a most megfogalmazott elveket.
Vizuál

CineFest: francia film nyerte a fődíjat, Reisz Gábort a zsűri nagydíjával ismerték el

Szeptember 12-én átadták a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál díjait. A francia Sarah Arnold első nagyjátékfilmje, a Túl sok vadállat nyerte a fesztivál fődíját.
Vizuál

Összművészeti kiállítással mutatkozik be Londonban az Essentia Artis

Első alkalommal mutatkozik be Angliában az Essentia Artis, a Magyar Művészeti Akadémia művészeti ösztöndíjasainak kiállítása szeptember 1. és október 16. között.
Színház

A Néma lakodalom nyerte a NEXUS Fesztivál fődíját

Négy ország alkotói, kilenc előadás, hat versenyprodukció, egy ősbemutató, teltházak és erős közönségérdeklődés jellemezte az első NEXUS Fesztivált. A háromnapos találkozó végén adták át a szemle elismeréseit. Mutatjuk a nyerteseket!

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Vizuál hír

Enyedi Ildikó filmje képviseli hazánkat az Oscar-versenyben

Magyarország Enyedi Ildikó Csendes barát című filmjét nevezi az Oscar-versenybe. A Csendes barát január óta műsoron van a mozikban a Mozinet forgalmazásában.
Vizuál ajánló

Összművészeti kiállítással mutatkozik be Londonban az Essentia Artis

Első alkalommal mutatkozik be Angliában az Essentia Artis, a Magyar Művészeti Akadémia művészeti ösztöndíjasainak kiállítása szeptember 1. és október 16. között.
Vizuál hír

CineFest: francia film nyerte a fődíjat, Reisz Gábort a zsűri nagydíjával ismerték el

Szeptember 12-én átadták a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál díjait. A francia Sarah Arnold első nagyjátékfilmje, a Túl sok vadállat nyerte a fesztivál fődíját.
Vizuál gyász

Elhunyt Kardos Sándor

A Kossuth-díjas operatőr, rendező, fotográfus, a Nemzet Művésze, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja szeptember 12-én, szombaton hunyt el. Kardos Sándor 82 éves volt.
Vizuál magazin

KÉP-regény: Balatonátkúszás 2. rész – Gyerekseregszemle

A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk a Morphoblog szerzője, morpho, azaz Hegedűs Ákos. Ezúttal arról ír, hogyan sikerült a Balatont az alacsony vízállás ellenére is megtölteni élettel.