Vizuál

Film készül Emily Brontë írónőről

2020.05.23. 09:25
Ajánlom
Emmy Mackey játssza Emily Brontë írónőt, az Üvöltő szelek szerzőjét egy új életrajzi fimben, amely egyúttal Frances O'Connor rendezői bemutatkozása lesz.

A Hollywood Reporter értesülése szerint a szereplők között van Joe Alwyn, Fionn Whitehead és Emily Beecham is. Alwyn alakítja majd Bronte viharos szerelmét, Whitehead az írónő bátyját, Branwellt játssza, Beckham pedig Emily nővérét, Charlotte Brontét, aki szintén író volt.

Az Üvöltő szelek című romantikus regény az 1800-as évek közepén jelent meg először nyomtatásban. O'Connor, a Mansfield Park sztárja maga írja az írónő életéről szóló film forgatókönyvét, és ez lesz első rendezése is.

A rendezőnő közleményében kiemelte, hogy izgatottan várja a forgatást a tehetséges, fiatal, intelligens stábbal. Mint hozzátette, életének megfilmesítésével a közönség számára újra életre kel az írónő.

A története egy fiatal nőről szól, aki merte alakítani az életét, felvállalta igazi természetét a következmények ellenére is

– fogalmazott. A forgatás 2021 elején kezdődik Yorkshire-ben.

A produceri feladatokon David Barron, Piers Tempest és Jo Bamford, a Tempo Productions munkatársai osztoznak Robert Connollyval és Robert Pattersonnal, akik az Arenamedia produkciós céget képviselik.

 

Fejléckép: Emma Mackey. Fotó: Stephane Cardinale - Corbis/Corbis via Getty Images

Aludnál a szobában, ahol az Üvöltő szelek szereplője kísértett?

Kapcsolódó

Aludnál a szobában, ahol az Üvöltő szelek szereplője kísértett?

Eladó a birtok, amely Emily Brontë regényét ihlette. Állítólag az ablak, amelyen Catherine Earnshaw szelleme kopogtatott szintén a jelenleg szállóként működő házban található.

Miért imádták a viktoriánusok a hajból készült ékszereket?

Miért imádták a viktoriánusok a hajból készült ékszereket?

A rövid válasz részben a korszak névadójához kötődik: Viktória királynő rajongva szeretett férjének elvesztésekor kezdett el viselni egy, Albert herceg hajfürtjeit rejtő medaliont, és ezzel divatot teremtett. A korszak embere amúgy is vonzódott a hasonlóan morbid relikviákhoz, mint amilyen a nemrég megtalált, Emily Brontë hajfonatát rejtő gyűrű. Nézzük kicsit részlesebben, mi mindenre használták a hajat XIX. század második felében, és miért!

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Könyv

„Élete végéig, mindig tanult” – Kolosi Tamásra emlékezünk Nyáry Krisztiánnal

Egyszerre volt tudós, könyvkiadó, üzletember és polgár, aki láthatatlanul is nyomot hagyott a magyar kultúrában. A Lírástudók podcastban Nyáry Krisztián, a Líra Csoport kreatív igazgatója idézi fel Kolosi Tamás kivételes pályájának történetét.
Plusz

Hogy kerül József Attila egy divatbemutatóra? – interjú Bereczki Nórával, a Digital Umami alapítójával

Bereczki Nórát, a Digital Umami alapítóját az foglalkoztatja, hogyan tartható meg az irodalom, a képzőművészet és az alkotói gondolkodás súlya egy technológia által formált világban. Interjú.
Színház

Kinyílik a Babilon dosszié – interjú Fullajtár Andreával új bemutatójáról

Az elmúlt két-három év kitartó és alapos munkájának megkoronázására készül Fullajtár Andrea a Babilon dosszié című monodráma bemutatójával.
Klasszikus

A Concerto Budapest centenáriumi Kurtág-ünnepei

A Budapest Music Center által szervezett, Kurtág 100 című nagyszabású programsorozathoz kapcsolódóan a mester tanítványa, Keller András vezetésével a Concerto Budapest több helyszínen is kiveszi a részét az ünneplésből.
Klasszikus

Balog József: „Fontos belelátnunk a zeneszerző koponyájába”

Magyarország egyik legfoglalkoztatottabb zongoraművészével, az MMA levelező tagjával tehetséggondozásról, tizennégy nemzetközi versenydíjról és a kortárs zeneművek kiadásának missziójáról is beszélgettünk.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Vizuál ajánló

A sakk királynője – megérkezett az előzetes Polgár Judit portréfilmjéhez

A Sundance Fesztiválon debütál, februárban pedig már a Netflixen is látható lesz A sakk királynője (Queen of Chess) című dokumentumfilm. Rory Kennedy alkotásában a magyar sakklegenda, Polgár Judit történetét mutatja be.
Vizuál magazin

Mi teszi felejthetetlenné a Magyar Filmszemlét? – videóban idézik fel emlékeiket a Szemletanács tagjai

Mit üzennének annak az énüknek, aki először járt a Magyar Filmszemlén? És mi a legmeghatározóbb emlékük a korábbi rendezvényekről? A hamarosan kezdődő esemény szervezői rövid videókban idézik fel pályájuk meghatározó pillanatait és filmszemlés élményeiket.
Vizuál interjú

Krasznahorkai lekörözte Kovács Margitot – Borbély-Tardy Anna a szentendrei múzeumok eredményeiről

Több mint 230 program, 3 fesztivál, 7 kiállítóhely, 24 kiállítás, 42 százalékkal több látogató – sikeres évet zártak a szentendrei múzeumok. Borbély-Tardy Annával, a Ferenczy Múzeumi Centrum igazgatójával beszélgettünk a 2025-ös év tapasztalatairól és az idei tervekről.
Vizuál gyász

Elhunyt Anna Mark festőművész

A második világháború után Franciaországban alkotó magyar festőgeneráció egyik meghatározó alakja kilencvenhét éves volt. Életművére folyamatos figyelem irányult, az utóbbi években Budapesten, Szentendrén, Párizsban nyíltak kiállításai.
Vizuál hír

Európai Filmdíj: nagyot nyert Joachim Trier Érzelmi érték című filmje

A Renate Reinsve és Stellan Skarsgard főszereplésével készült norvég drámát hat díjjal ismerte el az Európai Filmakadémia. A Tánc a sivatagban című spanyol-francia film öt kategóriában diadalmaskodott.