Vizuál

Filmet forgatnak Bud Spencer életéről

2018.10.02. 12:25
Ajánlom
Az életrajzi film a színész életének a mozis pályafutását megelőző szakaszáról szól majd - jelentette be egy hétvégén zárult olasz filmfesztiválon a két éve elhunyt művész fia, Giuseppe Pedersoli.

via GIPHY

A népszerű filmek fesztiválján, a Terni Pop Film Festen vasárnap elhangzott, hogy a produkció forgatókönyve már készül. A mozi nagy ikonjai előtt tisztelgő, először megrendezett esemény vendége volt Giuseppe Pedersoli mellett Spencer lánya, Diamante és unokaöccse, Alessandro Pedersoli is. Bud Spencer fia elmondta: a család számára olyan, mintha a színész még mindig közöttük lenne. Ápolják az emlékét, ahogy világszerte azt teszik Spencer rajongói is.

Itthon többek közt egy graffitivel, majd egy szoborral is emléket állítottak a hazai rajongók kedvenc pofonosztójuknak.

"Mindig azt mondta, hogy ő nem színész" - idézte apját, hozzátéve, hogy csak sok év után értette meg, mit akart ezzel apja kifejezni:

a forgatáson nem szerepet játszott, hanem pontosan olyan volt, mint az életben.

pedersoli2-212256.jpg

Carlo Pedersoli a későbbi Bud Spencer sportoló korában

Pedersoli emlékeztetett rá, hogy Spencer nem akart színész lenni, úszóbajnok és vízilabdázó volt. 1950-ben az olasz válogatottal Európa-bajnoki negyedik helyezett lett. 1967-ben vonult vissza a sporttól. Utolsó vízilabda-meccsét éppen a magyar válogatott ellen vívta. De mindent megváltoztatott, amikor együtt lépett a kamerák elé Terrence Hill-lel, akivel haláláig barátok maradtak. A fesztiválon adták át először a színész tiszteletére alapított "Bud Spencer - a következő generáció" elnevezésű díjat, amelyet Marco D'Amore olasz színész vehetett át.

A Nápolyból származó Carlo Pedersoli, aki színészként vette fel a Bud Spencer nevet, 86 éves korában hunyt el. A színészre szülővárosában nagyszabású kiállítással emlékeznek, amely szeptember 21-én nyílt meg a nápolyi Művészetek Palotájában.

Néhány hete járt először Magyarországon a legendás páros másik tagja. Terence Hill a legutóbbi, Thomas című filmjét népszerűsítette hazánkban, ahova a hírek szerint a következő hónapokban még vissza is fog térni. 

Addig is, amíg a film elkészül, egy kis klasszikus:

Budapest szülinapját ünnepli Bud Spencer is

Kapcsolódó

Budapest szülinapját ünnepli Bud Spencer is

November 17-én reggel a köztéri szobrokon előzetes figyelmeztetés nélkül koronák és lufik jelentek meg. Így ünneplik a város születésnapját a legstatikusabb lakói, némi besegítéssel a Hosszúlépés. Járunk? csapatától.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Hallgasd meg, hogyan énekli Jonas Kaufmann Bánk bán áriáját!

Április 10-én jelent meg a világhírű német tenor legújabb, Magische Töne című albuma, amelyen számos magyar szerző, így Erkel Ferenc, Goldmark Károly és Kálmán Imre művei is szerepelnek.
Klasszikus

Dráma színpad nélkül – 15 sor klasszikus

„Tűpontos megszólalásaikkal, nem hangerővel, hanem karakterrel és kifejezéssel érték el, hogy a közönség mélyen átérezhesse, mit jelent nekünk mint emberi közösségnek a passió.” 15 sor klasszikus.
Színház

Ezek az előadások versenyeznek a debreceni OSZT-on

Összeállt a 2026-os Országos Színházi Találkozó (OSZT) programja, amelynek idén a 160 éves debreceni Csokonai Nemzeti Színház ad otthont. Az elmúlt évekhez hasonlóan most is 7 nagyszínpadi és 7 stúdióelőadás versenyez majd június 15. és 21. között, ezúttal a cívisvárosban.
Vizuál

Negyvenéves a Goya-díj – visszatérnek a legnagyobb nyertes filmek az Urániába

A spanyol film legrangosabb elismerése, a Goya-díj 40. születésnapja alkalmából vetítéssorozat indul az Uránia Nemzeti Filmszínházban. A Goya 40 – Spanyol filmek a díj tükrében című sorozatban tíz alkotást láthat április 15. és június 24. között a közönség eredeti nyelven.
Plusz

Kiállításokkal és színházzal ünneplik Janikovszky Évát Erzsébetvárosban

A VII. kerületben megannyi program fonódik a Janikovszky100 Emlékév Erzsébetvárosban köré a KULT7 szervezésében. A nagyszabású eseménysorozat egy Janikovszky-nappal veszi kezdetét, ezzel tiszteleg a kerület a gyermekirodalom meghatározó, évszázados értéket teremtő írója előtt 100. születésnapján.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Vizuál magazin

KÉP-regény: A takarítónők korán dalnak

A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk a Morphoblog szerzője, morpho, azaz Hegedűs Ákos. Ezúttal arról ír, miért emeli fel mindig a mutatóujját, ha valaki a társaságában negatív kritikával illetti az Animal Cannibalst. 
Vizuál ajánló

Negyvenéves a Goya-díj – visszatérnek a legnagyobb nyertes filmek az Urániába

A spanyol film legrangosabb elismerése, a Goya-díj 40. születésnapja alkalmából vetítéssorozat indul az Uránia Nemzeti Filmszínházban. A Goya 40 – Spanyol filmek a díj tükrében című sorozatban tíz alkotást láthat április 15. és június 24. között a közönség eredeti nyelven.
Vizuál hír

Nemes Jeles László új filmje meghívást kapott Cannes-ba

Nyilvánossá vált a 79. cannes-i filmfesztivál versenyprogramja, a világ legrangosabb szemléjén mutatkozhat be az Oscar-díjas magyar rendező első francia nyelvű filmje, a Moulin.
Vizuál ajánló

A magyar film napja: különleges vetítések és programok egy teljes héten át

Egy teljes héten át tartó, országos eseménysorozattá bővül a magyar film napja. Április 27. és május 3. között a vetítések mellett konkrét helyszínekre szabott rendezvények, filmtörténeti séták, valamint a fiatal alkotókat megszólító szakmai események is helyet kapnak.
Vizuál ajánló

A kortárs művészet disztópikus jövőképei a Ludwig Múzeumban

A Ludwig Múzeum új kiállításban megjelenő művek egyfajta fekete tükörként szolgálnak: nemcsak jelenünket látjuk bennük, hanem egy felsejlő jövővíziót is, így segítenek megérteni, milyen potenciális jövő az, amelyet szeretnénk elkerülni.