Vizuál

Filmplakát-kiállítással emlékeztek Andy Vajnára 75. születésnapján

2019.08.01. 16:25
Ajánlom
A kiállítást Andy Vajna kollégái és barátai szervezték, 42 film plakátján kívül számos fénykép és a producer személyes relikviái láthatók, amelyek  otthonából és irodájából kerültek most a nyilvánosság elé.

A filmplakát-kiállításon az 1997-ben az Evitáért kapott Golden Globe-díj, valamint a Rambofilmekben használt eredeti kések is megtekinthetők a Kempinski Hotel Corvinus Budapest lobbyjában és a Nobu Budapest étteremben 2019. szeptember végéig. 

„A filmkészítés nem munka, hanem szórakozás volt számára, mindig a következő feladatra koncentrált, kihívásnak tekintette a munkáját, de mindig csak magának akart bizonyítani. Sok terve volt még, mindig a kíváncsiság motiválta, ha belevágott valamibe.

Úttörő volt, forradalmár, nem létezett akadály előtte

– mondta Andy Vajnáról megnyitó beszédében Tőzsér Attila producer.

A kiállításon beszédet mondott Vic Armstrong Oscar-díjas akciójelenet-rendező is, aki többek közt olyan filmekben dolgozott együtt Andy Vajnával, mint a Rambo, az Air America, Az emlékmás, a Terminátor, a Tökéletes katona, vagy a Szabadság, Szerelem.

A kiállítás Andy Vajna filmes pályafutását mutatja be, a mintegy 60 alkotásából 42 film plakátja tekinthető meg. A poszterek a Hongkong – Los Angeles – Budapest korszakot ölelik fel.

Megtalálható köztük a producer 1972-ben Hongkongban bemutatott első filmjének, a Deadly China Dollnak, az 1982-ben bemutatott Rambo – Első vérnek, valamint az 1988-as Vörös Zsaru című alkotásnak a plakátja is. Helyet kapott továbbá a kiállításon az 1989-ben bemutatott, Arany Medve-díjat nyert Zenedoboz, az 1995-ös Oliver Stone rendezte Nixon, a magyar mozik minden idők legmagasabb nézőszám csúcsát tartó A miniszter félrelép és a 2006-ban bemutatott Szabadság, szerelem című film posztere is.

A képre kattintva galéria nyílik:

A kiállításon a posztereken kívül számos, filmforgatáson készült fénykép, továbbá Andy Vajna személyes relikviái, köztük az 1997-ben az Evitáért kapott Golden Globe-díj, a Rambo filmekben használt eredeti kések, Alan Parker rendező rajzai és George W. Bush amerikai elnök Szabadság, szerelemről Andy Vajnának írt levele is megtekinthetők.

A kiállítás érdekessége a Hongkong – Los Angeles – Budapest című katalógus, amely több mint 70 kolléga és barát közreműködésével készült.

A kötet a kiállításon szereplő filmek és egyéb kiállított tárgyak ismertetése mellett számos személyes történetet mutat be, köztük Török Zita könyvéből olyan filmes sztorikat Andytől, amelyek eddig soha nem láttak napvilágot.

„... ezek bizony elég jó filmek! S ahhoz, hogy éppen ilyenné lehettek, a készítők tehetségén, odaadó munkáján túl kellett egy ember, aki elég jól ismerte a siker képletét, és művésze volt a bölcs közelségnek, ahonnan a jóból még jobbat, az ügyesből különlegeset lehet varázsolni. Andy Vajnát ez a tudás, a mindenre kiterjedő figyelem tette világhírűvé: sikeressé a filmipar legöldöklőbb ringjének számító Hollywoodban, és eredményessé a hazai filmgyártás megújításában” – írja a katalógus előszavában Baán László, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója, aki 30 évvel ezelőtt találkozott először Andy Vajnával.

A kiállítás szeptember 30-áig látogatható a Kempinski Hotel Corvinus lobbyjában, illetve a Nobu Budapest étteremben.

Fejléckép: Filmplakát-kiállítás Andy Vajna 75. születésnapja alkalmából. (Fotó: Fidelio.)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Életműdíjjal ismerték el Szabó István munkásságát Cannes-ban

A filmkritikusok nemzetközi szövetsége (FIPRESCI) életműdíjjal tüntette ki Szabó Istvánt péntek este a 78. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon, az elismerést A napfény íze című filmje restaurált verziójának vetítése előtt vehette át a magyar filmrendező.
Színház

Csadi Zoltán: „A Bartók Színház párbeszédet indít, közösséget formál”

Egy hétre – június 2. és 8. között – ismét színházi „mikrokozmoszt” teremt a Bartók Színház: monodrámák, kamaradarabok mellett az idei MIKRO Fesztiválon a világhírű Florian Zellertől egymást követő napokon mutatják be Az anya, Az apa és A fiú előadást. Minderről Csadi Zoltán művészeti igazgatót kérdeztük.
Vizuál

Megvannak az idei Magyar Mozgókép Fesztivál életműdíjasai

Bordán Irén, Demjén Ferenc, Gálffi László, Koltai Lajos, Makó Mari, Piroch Gábor, valamint Robert Lantos veheti át a Magyar Mozgókép Fesztivál és a Magyar Filmakadémia életműdíját az idei MOZ.GO Magyar Mozgókép Fesztiválon.
Jazz/World

Jazzünnep a Vigadóban – színpadon a Sárik Péter Trió

Május 28-án újabb különleges zenei élmény vár a jazzrajongókra: a Sárik Péter Trió ad koncertet a Pesti Vigadóban. Ez már a harmadik alkalom, hogy magyar jazz meghatározó előadói veszik birtokba a Vigadó termeit.
Klasszikus

Georg Zeppenfeld: „Szeretem látni az arcokat”

Nemrég Magyarországon adott dalestet a kiváló német basszus, Bayreuth sztárja, aki idén nyáron Hans Sachs szerepében tér vissza a Zöld Dombra. Georg Zeppenfeldet budapesti koncertje kapcsán kérdeztük.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Vizuál magazin

„Magyarországon mindig szívélyesen fogadtak” – Franco Nero tokaji borokról és univerzális fizimiskájáról

A világhírű olasz színész újra Magyarországra látogatott, és az M5 Librettó című műsorában mesélt hazai filmes élményeiről. A Honfoglalás című film Árpád vezéreként is ismert művész felidézte egyik vidéki forgatását, és elárulta: máig nagy becsben tartja az ajándékba kapott 1941-es tokajiját.
Vizuál hír

Cormac McCarthy regényéből forgat filmet Nemes Jeles László

Az Oscar-díjas Nemes Jeles László első angol nyelvű filmjében az Odakint a sötétség című könyvet adaptálja vászonra, a főszerepben Lily-Rose Depp és Jacob Elordi lesz látható.
Vizuál hír

Megvannak az idei Magyar Mozgókép Fesztivál életműdíjasai

Bordán Irén, Demjén Ferenc, Gálffi László, Koltai Lajos, Makó Mari, Piroch Gábor, valamint Robert Lantos veheti át a Magyar Mozgókép Fesztivál és a Magyar Filmakadémia életműdíját az idei MOZ.GO Magyar Mozgókép Fesztiválon.
Vizuál ajánló

A zöld sárkány gyermekeivel folytatódik a Filmrendezők klubja

Május 26-án Miklauzic Bence 2011-es filmjét láthatja a közönség a Magyar Játékfilmrendezők Egyesülete sorozatában. A vetítést követően a rendező mesterkurzust tart a résztvevőknek.
Vizuál hír

Életműdíjjal ismerték el Szabó István munkásságát Cannes-ban

A filmkritikusok nemzetközi szövetsége (FIPRESCI) életműdíjjal tüntette ki Szabó Istvánt péntek este a 78. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon, az elismerést A napfény íze című filmje restaurált verziójának vetítése előtt vehette át a magyar filmrendező.