Már a kiutazás előtt tudtad, hogy nem­csak a Birds on the Catwalk című filmet, hanem többek között a zenét is díjazzák?

Tudtam, hogy lesznek kategóriák, de nem gondoltam bele mélyebben. Őszintén, nem szá­mítottam rá, hogy díjaznának, elsősorban a premier­vetítés és az élmény miatt tartottam én is a csapattal.

A legjobb filmzenén kívül egyéb díjakat és jelölé­seket is hazahoztatok. Mik voltak ezek? És hogy kell elképzelni egy ilyen díjátadót?

A filmet tizenegy kategóriában jelölték. Az az öt, amit meg is nyertünk: legjobb film második helyezés, legjobb vágás, legjobb látvány, legjobb rendezés, és legjobb filmzene. A díjátadó úgy zajlott, mint az ilyen díjátadók többsége. Rövid bejátszással ismertették a jelölteket, aztán felnyitották a borítékot, amiben a győztes neve szerepelt, aki ezután a színpadon vehette át a díját, és szót kapott a mikrofonnál is. A gála utáni afterparty pedig nagyon jó lehetőséget nyújtott a ta­lálkozásra és beszélgetésre más szakmabeliekkel.

Kaptál esetleg kritikát?

Csak gratuláltak.

A közönség visszajelzései min­dig nagyon fontosak.

Birds on the Catwalk

Mit éreztél, amikor átvetted a díjat?

Nagyon várt, fontos pillanatot jelent az életem­ben. Pont az utóbbi évben kezdtem el azon gondolkoz­ni, milyen jó lenne valamiféle elismerést kapni a filmes munkáimért, de akkor ezt még nagyon távolinak érez­tem. Kicsit viccesen is jött ki, mert félreinformáltak a kezdés időpontjával kapcsolatban, így végül a legjobb zenéért járó díj átadása előtt nem sokkal érkeztünk meg. Először annyira meglepődtem, hogy el sem hit­tem.

A saját díjam mellett persze borzasztóan örültem a csapat többi si­kerének is, jó kapcsolat alakult ki közöttünk, még ha csak negyvennyolc óra volt is a közös munkánk ideje, sőt, nekem kevesebb.

A filmnek két nap alatt kellett elkészülnie, innen is a verseny neve. Hogy is történt ez akkor pontosan?

A nemzetközi filmkészítő versenyt több mint százharminc országban rendezik meg minden évben. A lényege, hogy a résztvevőknek csupán negyvennyolc órájuk van arra, hogy forgatókönyvvel és utómunkák­kal együtt elkészítsenek egy filmet, amiben el kell han­goznia egy, a verseny előtt élőben kihúzott mondatnak, használnia kell egy kapott karaktert, illetve a műfaj is adott. Emiatt a verseny maximális együttműködést és gyors döntéshozatalt követel, ráadásul a zene és a hangutómunka minden esetben a filmkészítés utolsó láncszeme, ezért nekem csak hat óra munkaidő jutott.

Hat óra alatt megírni egy majdnem tíz perces filmzenét nem könnyű. Milyen taktikával dolgoztál?

Miután kihúzták, egyből kaptam is az infót a műfajt illetően, illetve már korábban egyeztettünk a rendezővel elképzelések terén, például a vizuális stí­lusról, ezért a munkához szükséges hangszíneket már előre össze tudtam állítani, valamint ötletelgettem, hogy a későbbiekben legyen egy-két használható ze­nei anyagom. Mindig is gyorsan dolgoztam, ezt tartom az erősségemnek, és persze az én malmomra hajtotta a vizet az is, hogy populáris, elektronikus zenét kellett írni, ami azért jóval egyszerűbb a klasszikus vonalnál. Gyorsította a folyamatot továbbá, hogy a rendező és a hangmérnök végig mellettem maradt, így nem veszí­tettünk időt az ide-oda küldözgetéssel, javítással.

Mit lehet tudni a filmről és a zenéről?

A film egy divatbemutatón játszódik, így a zené­nek is ezt a hangulatot kellett megteremtenie. Mivel – hollywoodi kifejezéssel élve – faltól-falig kellett írni, nehéz dolgom volt. A történet egy modellt követ, aki rájön, hogy a divattervező kihasználja őt és modell­társait, csak ezt fényűzéssel próbálja leplezni. A film vizuálisan főleg a neonfények zűrzavarával játszik: az alapszituáció sokszínű, a negatív emlékek vörösek, a megoldás pedig fehér. Ezeket a zenében is mind figye­lembe kellett vennem, de úgy, hogy az egyes részek ne térjenek el kiugróan egymástól. Végül folyamatosan előrehaladó zenét építettem fel, monoton elemek­kel, de izgalmas hangzásokkal. Ez szólhat a kifutón, miközben a modellek vonulnak, de hangulatot teremt a háttérből beszűrődve is, és megoldható belőle a végső kiteljesedés, ahol már nem forrászeneként, ha­nem tisztán filmzeneként van jelen. A negatív emlékek mindig élesen villannak be, amiket hanghatás erősít, mintegy megszakítva a zenét, jelezve, hogy éppen az illető fejében járunk. A finom nyomasztó hatás végig ott marad mint ritmikai személyiség (tekintve, hogy a történet záróképe a divattervező közös meggyilkolá­sa). Egyébként nagyon erősnek tartom a témaválasz­tást az aktualitása miatt.

Milyen érzés volt a csapattal dolgozni?

Nagyszerű szakmai kihívásként éltem meg, olyan profikkal dolgozhattam együtt, mint például Törőcsik Franciska, Joey Blangé, illetve szeretném kiemelni a rendezőt, Szatmári Andreát, akinek a lélekjelenléte sokat segített a munkafolyamat során. Úgy néz ki, jö­vőre is együtt dolgozunk ugyanezen a projekten, de ezúttal a legjobb film díjat tűzzük ki célul, aminek el­nyerésével lehetőségünk lenne a cannes-i filmfesztivál előszobájába kerülni.

Hogyan kapcsolódik Cannes-hoz az eindhoveni fesztivál?

Minden ország legjobb film díjazottja kijut a Filmapalooza nevű fesztiválra, ahonnan pedig a leg-jobb tizenkettő indulhat Cannes-ban.

Dolgozol most új filmen?

Jelenleg az Isteni kéz (Hands of God) című egész estés dokumentumfilm zenéjét komponálom, ami számomra egyébként az egyik legmeghatóbb film, amit valaha láttam. Csak ajánlani tudom, a témája szintén zenei! A rendezője László Barna, a premier február 1-jén lesz a Cinema City Arénában. Ezen kívül a Strive to the Rhythm című, szintén dokumentumfil­men dolgozom, ami több ország együttműködésé­vel készül Takács Mária rendezésében. A bemutató február 27-én lesz az Art+ Cinemában.

Kapcsolódó

Magyar zeneszerző hozta el a legjobb filmzenéért járó díjat az Eindhoveni Filmfesztiválról

Hodován Milán, a Zeneakadémia alkalmazott zeneszerzés szakos hallgatója kapta a legjobb filmzenéért járó díjat az Eindhoveni Filmfesztivál „48 Hour Film Project” nevű versenyén, csapatával pedig összesítve második helyezést ért el a legjobb film kategóriájában.