Vizuál

Finisszázs a Napkelettől Napnyugatig kiállításon

2019.07.06. 11:15
Ajánlom
Egész napos zárórendezvény és találkozás az alkotókkal várja a látogatókat a Napkelettől Napnyugatig című nemzetközi nemezművészeti kiállítás záróeseményén, július 21-én a Pesti Vigadóban.

Egy ősi mesterség, a nemezművészet újjászületésének 40. évfordulója alkalmából rendezett kiállításon bemutatásra kerülnek fali nemezek, művészeti objektumok, ruházat, kiegészítők, valamint játékok. A kiállítás bemutatja a nemezben rejlő sokrétű művészi megjelenési formát és egyben azt, hogyan alakult át ez az ősi mesterség a 21. századra. 

IMG_62071-110147.jpg

Napkelettől Napnyugatig (Fotó/Forrás: Imre Hanna/Pesti Vigadó)

Az alkotók a szakma mesterei, akik hagyományon alapuló, de mai, megújuló népművészeti, illetve iparművészeti alkotásokat hoztak létre. A kiállítás központi részén, a szervezők által kezdeményezett, közösen készített nemez installációt helyezünk el, ami negyven nemez zászlóból áll. Ezzel kívánjuk kifejezni a 40 év óta zajló együttműködést, a világ nemezkészítői között.

IMG_63201-110153.jpg

Napkelettől Napnyugatig (Fotó/Forrás: Imre Hanna/Pesti Vigadó)

A kiállítást tervezi és rendezi:

Vidák István textilművész, Népművészet Mestere, MMA rendes tag, népművészeti tagozat

Nagy Mari textilművész, Népművészet Mestere, MMA nem akadémikus köztestületi tag


További részletek hamarosan.

Napkelettől Napnyugatig - Finisszázs

Pest Vigadó, 2019. július 21. 

Fejléckép: Napkelettől Napnyugatig (Fotó: Imre Hanna, Pesti Vigadó)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Paul Gauguin- és Vasarely-kiállítást is láthat majd a közönség a Szépművészeti Múzeum 120. jubileumi évében

Erős francia hangsúly fogja jellemezni az alapításának idén 120. évfordulóját ünneplő Szépművészeti Múzeum jubileumi évét – derült ki Baán László, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója által tartott sajtóbeszélgetésen.
Vizuál

Testi és lelki kitárulkozás – az aktfotók történetét mutatja be a Mai Manó Ház új kiállítása

A kiállítás február 20-tól március 22-ig látható, és azt vizsgálja, miként vált a test a modern fotográfia egyik legizgalmasabb, egyszerre esztétikai és társadalmi kérdéseket felvető témájává a századelőn.
Színház

90 éves lenne Sztankay István – fia, Sztankay Ádám beszélt róla a Hír13-nak

Sztankay Ádám újságírót a Hír13 kereste meg, édesapja, Sztankay István Kossuth-díjas színművész ugyanis február 14-én lenne 90 éves. A Nemzet Színésze, a József Attila Színház örökös tagja, a XIII. kerület díszpolgára 1936. február 14-én született, és 2014. szeptember 12-én hunyt el.
Klasszikus

Minta és mérce – búcsú Somfai Lászlótól

A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem részéről Dr. Péteri Lóránt muzikológus, a Zenetudományi Tanszék vezetője búcsúzott a közelmúltban kilencvenkét éves korában elhunyt zenetörténésztől.
Plusz

Közösségi napot és találkozót szerveznek Kálloy Molnár Péter emlékére

Az eseményen fellép többek között Rudolf Péter, Pokorny Lia, Szabó Győző, Kálid Artúr, Jávori Ferenc Fegya, Janza Kata, Földes László Hobo, Palya Bea és Hrutka Róbert is.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Vizuál gyász

Elhunyt Maurer Dóra

Életének 89. évében február 14-én hajnalban elhunyt Maurer Dóra, a Széchenyi Akadémia elnöke, a Nemzet Művésze, Kossuth- és Munkácsy Mihály-díjas grafikus, festőművész és filmkészítő – közölte az a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia.
Vizuál hír

Paul Gauguin- és Vasarely-kiállítást is láthat majd a közönség a Szépművészeti Múzeum 120. jubileumi évében

Erős francia hangsúly fogja jellemezni az alapításának idén 120. évfordulóját ünneplő Szépművészeti Múzeum jubileumi évét – derült ki Baán László, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója által tartott sajtóbeszélgetésen.
Vizuál magazin

KÉP-regény: A végtelenen innen

A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk a Morphoblog szerzője, Hegedűs Ákos. Ezúttal arról ír, miért lehangoló, hogy senki sem tudja megmondani, mikor lesz lehetőségünk újra elkorcsolyázni a végtelenbe a Balatonon. 
Vizuál ajánló

Testi és lelki kitárulkozás – az aktfotók történetét mutatja be a Mai Manó Ház új kiállítása

A kiállítás február 20-tól március 22-ig látható, és azt vizsgálja, miként vált a test a modern fotográfia egyik legizgalmasabb, egyszerre esztétikai és társadalmi kérdéseket felvető témájává a századelőn.
Vizuál hír

Enyedi Ildikót ünneplik a Bergamói Filmfesztiválon

Az észak-olasz fesztiválon a magyar rendező tizennégy kis- és nagyjátékfilmjét vetítik le. A szemle szervezői Enyedi Ildikót a magyar filmművészet központi alakjaként, az egyik legintelligensebb és legeredetibb hangjaként méltatják.