Vizuál

Fődíjas lett a Külön falka Olaszországban

2022.05.18. 10:20
Ajánlom
Kis Hajni szívszorító és felemelő apa-lánya kapcsolatról szóló mozifilmje a közönségdíjat és a legjobb férfi főszereplő díját is elnyerte a Riviera Nemzetközi Filmfesztiválon, az olaszországi Sestri Levantéban.

A magyar-szlovák koprodukcióban készült Külön falkát Budapesten forgatták, Kis Hajni állandó alkotótársai, Nyoszoli Ákos operatőr, Nyitrai Anna látványtervező, Gorácz Vanda vágó és Borsos Oleg zeneszerző közreműködésével. A forgatókönyvet a rendező Szántó Fannival közösen jegyzi. Az alkotást tavaly mutatták be a hazai mozik, azóta több díjat is bezsebelt, legutóbb az olaszországi Riviera Nemzetközi Filmfesztiválon, ahol a fődíjat és a közönségdíjat is elhozta,

Dietz Gusztávot pedig a legjobb férfi alakítás díjával tüntették ki.

A majdnem egy évig tartó szereplőválogatás során csaknem 1500 kislányt és 400 férfit néztek meg az alkotók a főszerepekre. Az apát alakító Dietz Gusztáv egykori grappling-küzdősport világbajnok, a kislányt Horváth Zorka játssza. Mindkettőjüknek a Külön falka volt az első mozifilmes kalandja. A szereplők kiválasztása kapcsán a lapunknak adott interjúban Kis Hajni elmondta: „Mindkét főszereplő önfejű és makacs, szerintem ezért is választottam őket. Olyan elemi erő birtokosai, ami végig fennmarad a film alatt.”

Aki szereti felrúgni az állóvizet - Kis Hajni filmrendező a Külön falkáról

Kapcsolódó

Aki szereti felrúgni az állóvizet - Kis Hajni filmrendező a Külön falkáról

Az ősz meglepetésfilmje a Külön falka, igazi érzelmi hullámvasút, amely egy percre sem ereszt el. Kis Hajni első nagyjátékfilmje Karlovy Vary-ban debütált, majd a CineFesten nyerte el a közönség szívét, a mozik szeptember végétől vetítik. A rendezővel beszélgettünk.

A Külön falka történetében a tizenkét éves Niki nagyszüleivel él, akik nem tudják kordában tartani a vadóc, az iskolában nehezen beilleszkedő gyereket. Amikor Niki megtudja, hogy édesapját, Tibort kiengedték a börtönből, minden tiltás ellenére felkeresi a férfit. Tibor kidobóként dolgozik a budapesti éjszakában. Magának való alkat, erőszakos természete miatt állandó harcban áll a környezetével. Sötét múltja és egy családi titok miatt kerüli a lányával való találkozást, de Nikit nehezebb lerázni, mint gondolta. A két kívülálló lassan közeledni kezd egymáshoz, de minden az ellen szól, hogy a család egyesülhessen.

A filmet a Proton Cinema a szlovák MPhilms-szel és a Visionteam L.O-val koprodukcióban, a Nemzeti Filmintézet Inkubátor Programjában gyártotta, producere Berkes Júlia és Zachar Balázs, koproducere Prikler Mátyás és Zora Jaurová, executive producere Petrányi Viktória.

Fejléckép: A Külön falka egyik jelente (fotó: Nyoszoli Ákos, Mozinet)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Elhunyt Ryan O’Neal

A hetvenes évek egyik legnagyobb filmsztárja nyolcvankét éves korában hunyt el, halálhírét fia, Patrick O’Neal jelentette be. Az Oscar-jelölt színész karrierje során olyan rendezőkkel dolgozott együtt, mint Stanley Kubrick vagy Peter Bogdanovich.
Vizuál

Sandra Hüller, Mads Mikkelsen és Tarr Béla is Európai Filmdíjat kapott

A 36. Európai Filmdíjak abszolút győztese Justine Triet Egy zuhanás anatómiája című drámája lett, amellyel többek közt a legjobb film és a legjobb rendező díját is elnyerte. Az eseményen tiszteletbeli életműdíjat adományoztak Tarr Béla Kossuth-díjas rendezőnek. 
Vizuál

Kilencvenkilenc éves korában elhunyt Vera Molnár

A magyar származású francia képzőművész halálhíréről a párizsi Pompidou Központ számolt be. Vera Molnárt a számítógépes művészet úttörőjeként tartják számon.
Könyv

Adománygyűjtő estet szervez a Szépírók Társasága

A négyszáz tagot számláló irodalmi-kulturális szervezet szegedi, valamint emigrációban élő tagjai olvasnak fel december 14-én a Grand Caféban. A Szépírók Társaságát egyúttal online is támogathatjuk. 
Színház

„A valódi csoda az, ha képes vagy találkozni önmagaddal” – interjú Kerkay Ritával A kék hajú lány előadásról

Két szereposztással mutatták be a közelmúltban a Vörösmarty Színház A kék hajú lány című előadását. Az alkotói folyamatról, a karakterek kapcsolatáról és az üzenetről beszélgettünk Kerkay Rita rendezővel.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Vizuál ajánló

Mese életről, halálról és a barátságról – tíz év után jelentkezik új filmmel a legendás Mijazaki Hajao

Január 4-től láthatja a közönség a hazai mozikban a japán anime kultikus alakjának legújabb, önéletrajzi ihletésű filmjét. A fiú és a szürke gém című film főhőse egy olyan világba keveredik, ahol megszűnik a halál. 
Vizuál ajánló

Ismerje meg közelebbről Gustav Klimt leghíresebb festményét!

December 14-től látható a hazai művészmozikban az Exhibition on Screen művészeti dokumentumfilm-sorozat legújabb epizódja, amelyből Gustav Klimt leghíresebb, A csók című festményét ismerhetjük meg közelebbről.
Vizuál gyász

Kilencvenkilenc éves korában elhunyt Vera Molnár

A magyar származású francia képzőművész halálhíréről a párizsi Pompidou Központ számolt be. Vera Molnárt a számítógépes művészet úttörőjeként tartják számon.
Vizuál gyász

Elhunyt Ryan O’Neal

A hetvenes évek egyik legnagyobb filmsztárja nyolcvankét éves korában hunyt el, halálhírét fia, Patrick O’Neal jelentette be. Az Oscar-jelölt színész karrierje során olyan rendezőkkel dolgozott együtt, mint Stanley Kubrick vagy Peter Bogdanovich.
Vizuál hír

Sandra Hüller, Mads Mikkelsen és Tarr Béla is Európai Filmdíjat kapott

A 36. Európai Filmdíjak abszolút győztese Justine Triet Egy zuhanás anatómiája című drámája lett, amellyel többek közt a legjobb film és a legjobb rendező díját is elnyerte. Az eseményen tiszteletbeli életműdíjat adományoztak Tarr Béla Kossuth-díjas rendezőnek.