Vizuál

Fődíjat nyert Turai Balázs animációs filmje Annecyben

2022.06.21. 13:30
Ajánlom
Oscar-díjra jelölhető lett az Amok című film, amely a világ legrangosabb animációs eseményén, az Annecy-i Nemzetközi Animációs Filmfesztiválon a legjobb rövidfilmnek járó elismerést kapta meg. Turai Balás alkotását harmincnyolc munka közül választotta ki a zsűri. 

Június 13. és 18. között rendezték meg az idei Annecy-i Animációs Filmfesztivált, amely a világ legrangosabb animációs filmekkel foglalkozó eseménye. Idén négy magyar mű szerepelt a seregszemlén – adta hírül a Dot & Line.

Hárshegyi Vivien Felhők felett és Fábián Nikolett Nyugvó köd című MOME Anim alkotásai a diplomafilmek versenyében mérettettek meg. A tv-filmek közt M. Tóth Géza Mitch-Match sorozatának egy epizódja szerepelt, Turai Balázs Amok című román-magyar koprodukcióban készült kisfilmjét pedig a rövidfilmes versenyprogramban mutatták be.

Az Amok két díjat is elhódított: elsőként június 17-én megkapta a legjobb kisfilmnek járó France Télévisions-díjat, amelynek értelmében a csatorna műsorra tűzi a filmet. A nyertest a rövid- és diplomafilmes verseny alkotásai közül választották ki.

03-125822.jpg

Jelenet az Amok című filmből (Fotó/Forrás: Boddah)

Az igazán nagy meglepetés azonban a zárónapon érkezett:

a zsűri harmincnyolc animáció közül a legjobb rövidfilmért járó Kristály-díjat ítélte oda Turai Balázsnak.

Ez a fesztivál egyik legnagyobb elismerése, ami két okból is jelentős: egyrészről azért, mert a verseny 62 éves történetében egyetlen alkalommal diadalmaskodott magyar alkotás, Cakó Ferenc Ab ovo című animációja 1989-ben. Talán ennél is fontosabb, hogy ezzel az Amok Oscar-esélyessé vált: a Kristály-díj ugyanis Oscar-kvalifikáló. Mindemellett nemzetközi sales agentje is lett a filmnek, a Salaud Morisset fogja a nemzetközi értékesítését végezni.

A 14 perces, szöveg nélküli Amok főszereplője Clyde, aki miután egy rejtélyes balesetben egyszerre veszíti el barátnőjét, megnyerő küllemét és kiegyensúlyozott lelkivilágát, kénytelen szembesülni a legbelső Törpéjével.

Az Amok Magyarországon többszöri próbálkozásra sem kapott állami támogatást, a Román Nemzeti Filmközponttól (CNC) viszont igen: ők 130 ezer lejjel, vagyis közel 9,5 millió forinttal támogatták. A film zeneszerzője Benjamin Efrati, hangmestere Lukács Péter Benjámin volt. Hazai gyártója a Boddah, producere Osváth Gábor és Lukács Péter Benjámin, a román támogatással pedig külföldi producert is szereztek, méghozzá az Anim'est fesztiváligazgatóját, Mihai Mitricăt, valamint Helga Fodorean-t, a film koproducere pedig Mártonffy Zoltán (CineSuper). A román pályázó a Safe Frame nevű VFX és animációs gyártócég.

Fejléckép: Jelenet az Amok című filmből (Fotó/Forrás: Boddah)

„Tulajdonképpen végigröhögtem az egész életem” – Beszélgetés Ternovszky Bélával

Kapcsolódó

„Tulajdonképpen végigröhögtem az egész életem” – Beszélgetés Ternovszky Bélával

Színészettel, írással, az orvostudománnyal és a filozófiával is kacérkodott, végül a rajzfilmekben találta meg a hivatását. Márciusban Kossuth-díjjal ismerték el, aminek „baromira örül”. Ternovszky Bélával életpályájáról beszélgettünk, természetesen szóba került a magyar animációs film aranykora és a Macskafogó is. 

Idén is visszanézhetjük a Friss Hús legjobb filmjeit

Idén is visszanézhetjük a Friss Hús legjobb filmjeit

Idén minden eddiginél több látogatót vonzott a X. Friss Hús Budapest Rövidfilmfesztivál, amelynek díjnyertes filmjei valamint az LMBTQ+, a horror és a sport tematikájú szekciói extravetítéseken, és június 30-ig a Cinego felületén visszanézhetők.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Zenés színház

Nyolc óra hosszúságú barokk operát mutatnak be Innsbruckban

Antonio Cesti Il pomo d’oro című darabja annyira terjedelmes, hogy két estére bontva látható az idén ötvenéves Innsbrucki Régizenei Fesztivál műsorán. A produkcióban egy magyar énekes is közreműködik.
Zenés színház

Szaszák Zsolt: „Nem játszom az operettet, hanem jelen vagyok benne”

Szaszák Zsoltot két alkalommal, a Fekete tyúk és a Gül baba című előadásban is láthatja a közönség idén nyáron a Benczúr Kert színpadán. Az énekes-színésszel egyebek mellett arról beszélgettünk, milyen élményekkel, tapasztalatokkal gazdagítják ezek a produkciók őt és a közönséget.
Színház

Molnár Piroska, Csákányi Eszter és Thuróczy Szabolcs is ott lesz a 25. VIDOR Fesztiválon

Molnár Piroska, Csákányi Eszter, Epres Attila, Kováts Adél, Járai Máté, Nagy Sándor és Thuróczy Szabolcs is szerepel a jubileumi, 25. VIDOR színházi programjában. A fesztivál idén augusztus 21-től augusztus 29-ig tart a Móricz Zsigmond Színház szervezésében Nyíregyházán.
Plusz

A Művészetek Völgye rejtett zenei kincsei – udvarok, ahol a legnagyobb felfedezések várnak

A Művészetek Völgye mindig is többet jelentett a nagyszínpadok koncertjeinél. Megnézzük mit tartogatnak július 24. és augusztus 2 között a fesztivál valódi varázsát adó eldugott udvarok.
Plusz

Paradicsom, stand-up, kertmozi és balkáni ritmusok – élményekkel teli hétvége Terézvárosban

A július 11-12-i hétvége Terézvárosban a nyár legjobb hagyományait idézi: piac, szabadtéri stand-up, kertmozi és táncház várja az érdeklődőket a Hunyadi téren és az Eötvös10-ben.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Vizuál gyász

Elhunyt Sam Neill

A Jurassic Park-filmekből ismert új-zélandi színész 78 éves volt, családja közleménye szerint halála hirtelen és váratlan volt. Sam Neill karrierje során több mint 150 filmben és sorozatban szerepelt.
Vizuál ajánló

A természet időtlensége – Ujváry Lajos festményei a Pesti Vigadóban

A Pesti Vigadó kiállítása a Munkácsy Mihály-díjas Ujváry Lajos születésének centenáriuma alkalmából mutatja be a 20. századi magyar festészet egyik meghatározó alkotójának életművét.
Vizuál hír

Rév Marcellt ismét Emmy-díjra jelölték

A magyar alkotót 2021 és 2022 után ismét az Eufóriában végzett munkájáért jelölték. A 78. Emmy-gála legnagyobb favoritja a Vészhelyzet Pittsbourghben című orvosi drámasorozat.
Vizuál kritika

Megszállottság: a horrorfilm, amiért most mindenki odavan

Curry Barker pszichológiai horrorja nem démonokkal vagy szörnyekkel rémisztget, hanem a szerelem legsötétebb oldalát mutatja meg: azt, amikor a rajongás lassan őrületté válik. Megszállottság kritika.
Vizuál ajánló

Odüsszeia: sztárparádéval érkezik Christopher Nolan új gigaprodukciója

Egy hét múlva érkezik a mozikba Christopher Nolan Odüsszeia című monumentális filmje. A Matt Damon főszereplésével készült alkotást már a premier előtt heves viták övezik.