Vizuál

Fókuszban az operatőrök – elindult a nevezés a 7. Zsigmond Vilmos Nemzetközi Filmfesztiválra

2023.03.14. 09:50
Ajánlom
Idén a megszokott májusi időpont helyett október 24. és 28. között rendezik meg a népszerű nemzetközi filmfesztivált Szegeden, a Belvárosi Moziban.

A szervezők közleménye szerint 2020. január 1. után készült nagyjáték-, kisjáték-, kísérleti- és dokumentumfilmek nevezését várják, amelyeket április 16. éjfélig lehet leadni. Egy alkotó akár több művel is jelentkezhet, amelyet filmenként külön adatlapon, a fesztivál honlapján tehet meg, ahol megtalálható a nevezési szabályzat, illetve a pályázati kiírás.

Mint írták, az előző évekhez hasonlóan technikai megkötés nélkül, a világ bármely pontjáról érkezhetnek az angol felirattal ellátott alkotások, amelyekből a szakmai előzsűri döntése alapján május 3-án alakul ki a végleges versenyprogram. Honlapjukon hangsúlyozták, a fesztiválra érkezett pályaműveket a szakemberek az operatőri teljesítmény alapján értékelik, ugyanakkor figyelembe veszik a film egészének művészi színvonalát.

Elvárás, hogy Zsigmond Vilmos munkásságához méltón, a beérkező pályaművek eredeti és kreatív operatőri megoldásokat tartalmazzanak.

A Zsigmond Vilmos Nemzetközi Filmfesztivált első alkalommal 2017-ben szervezték meg, egy évvel az Oscar-díjas művész halála után. A fesztivál kiemelt célja, hogy ráirányítsa a figyelmet a filmkészítés egyik legfontosabb társalkotójára, az operatőrre, és egyúttal lehetőséget teremtsen fiatal filmesek bemutatkozására, tapasztalatcseréjére.

További részletek a fesztivál honlapján.

Fejléckép forrása: Pexels.com

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Három nagyszabású kiállítással ünnepel a 250 éves Albertina

Az Albertina-ról már sokat írtak, és mégis messze nem mondtak el még mindent. Mit nem ismerünk még a múzeum történetéből? Merre tart az Albertina? Ezek a kérdések vezetik végig a látogatókat az idei évfordulós programon.
Könyv

Szombathelyen újra életre kel az Ulysses

Június 12-13-án, illetve 16-án rendezik meg idén Szombathely kortárs művészeti fesztiválját, a Bloomsdayt, amely James Joyce munkássága előtt tiszteleg. Az eseményre gazdag zenei, képzőművészeti és irodalmi programkínálattal készülnek a szervezők.
Színház

Léner Péter: „Nem szigeten csinál az ember színházat, hanem konkrét helyen”

90. születésnapja alkalmából kérdezte a Hír13 a kerületi díszpolgárt, Léner Pétert. A Kossuth-díjas rendezőnek, színházigazgatónak pár napon belül megjelenik az ötödik kötete, amelyet Esztergályos Cecíliáról, Galambos Erzsiről, Halász Juditról írt.
Vizuál

Elhunyt Robert Duvall

95 éves korában elhunyt Robert Duvall Oscar-, valamint többszörös Emmy- és Golden Globe-díjas amerikai színész, filmrendező, forgatókönyvíró és producer.
Színház

Legendás zsidó misztériumjáték debütált a Gólem Színházban

Először jelent meg szellemidézés és ördögűzés a Gólem Színház színpadán: a teátrum február 14-én mutatta be legújabb produkcióját, a Dibuk – se itt, se ott című zsidó misztikus színjátékot.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Vizuál gyász

Elhunyt Robert Duvall

95 éves korában elhunyt Robert Duvall Oscar-, valamint többszörös Emmy- és Golden Globe-díjas amerikai színész, filmrendező, forgatókönyvíró és producer.
Vizuál ajánló

Három nagyszabású kiállítással ünnepel a 250 éves Albertina

Az Albertina-ról már sokat írtak, és mégis messze nem mondtak el még mindent. Mit nem ismerünk még a múzeum történetéből? Merre tart az Albertina? Ezek a kérdések vezetik végig a látogatókat az idei évfordulós programon.
Vizuál magazin

Berlinben most a valóság a főszereplő

A berlini filmfesztivál idén többet árul el a világ állapotáról, mint bármely esti híradó. A 76. Berlinale filmes programját végignézve elég hamar kiderült, hogy a szemle 2026-ban sem csillogni szeretne, sokkal inkább a szerzői filmekre és az alkotások mondanivalójára helyezi a hangsúlyt.
Vizuál gyász

Elhunyt Maurer Dóra

Életének 89. évében február 14-én hajnalban elhunyt Maurer Dóra, a Széchenyi Akadémia elnöke, a Nemzet Művésze, Kossuth- és Munkácsy Mihály-díjas grafikus, festőművész és filmkészítő – közölte az a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia.
Vizuál hír

Paul Gauguin- és Vasarely-kiállítást is láthat majd a közönség a Szépművészeti Múzeum 120. jubileumi évében

Erős francia hangsúly fogja jellemezni az alapításának idén 120. évfordulóját ünneplő Szépművészeti Múzeum jubileumi évét – derült ki Baán László, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója által tartott sajtóbeszélgetésen.