Vizuál

Földi paradicsom még sohasem volt ennyire undorító

2024.03.05. 14:00
Ajánlom
Minden idők egyik legjobb holokausztfilmjét készítette el Jonathan Glazer, aki Érdekvédelmi terület című filmjében egy olyan, önmagából kifordult, torz világot tár a szemünk elé, amelyben az együttérzés számít bűnnek. A mozikban már látható alkotás öt jelöléssel várja a közelgő Oscar-gálát, kritikánkban arra is kitértünk, mely kategóriákban lehet esélye.

A történelem tragikus eseményeiről, kiváltképp a holokausztról filmet készíteni mindig összetettebb kérdés annál, mint hogy mit szeretne az adott művész elmesélni. Az ilyen történetek esetében a „hogyan” legalább ennyire fontos, ha nem még fontosabb. Ahogy azt legjobban a kiváló osztrák rendező, Michael Haneke foglalta össze egy interjúban – amelyben arról beszél, miért nem szerette például a Schindler listáját, illetve miért nem készítene filmet Hitlerről –, morális felelőssége is van az alkotóknak, ha ezekhez a történelmi traumákhoz nyúlnak hozzá. Felelősséggel tartoznak a nézőknek azzal, hogy ne manipulálják őket, és hagyják, hogy saját maguk vonják le a következtetéseiket az események kapcsán. Ez pedig jócskán nehezebb feladat, mint aminek látszik, hiszen egy játékfilmnek megvannak a formai követelményei: szükség van azonosulható karakterekre, bonyodalmakra, feszültségekre.

De vajon mennyire etikus a milliók szenvedésével járó eseményeket dramaturgiai szempontok szerint ábrázolni?

Haneke példaként azt a jelenetet említi, amikor a Schindler listájában a gázkamrákba terelt nőkre hosszú várakozás után végül valóban víz hullik a zuhanyrózsákból. Hatásos? Kétségkívül. Megkérdőjelezhető? Persze! Spielberg 1993-as alkotása bármennyire is lenyűgöző mint filmélmény, egy másik, morális szempontból nézve valóban nem nehéz kritikusan állni hozzá, hiszen filmesztétikai szempontoknak rendeli alá a holokauszt embertelenségét, vagy más szóval: szórakoztatóipari termékké alakítja. 

Mindez persze nem jelenti, hogy adott is a recept a jó és etikus holokausztfilmekhez. Az alkotó folyamatos önreflexivitása minden bizonnyal újabb és újabb dilemmákhoz vezet, és ebből az útvesztőből aligha lehet kiút. A Haneke által felvetett szempontok alapján sem lehet látni, voltaképpen hogyan is kellene jól, vagy ami még fontosabb: helyesen hozzáállni a kérdéshez rendezőként. Nos, a feladat alighanem lehetetlen, a jó hír viszont az, hogy törekedni mindig lehet. Valószínűleg ez motiválta Jonathan Glazert is, aki Érdekvédelmi terület című filmjében szemmel láthatóan maga is igyekezett a lehető legfelelősségteljesebben megközelíteni a témát.

cCFEGF4R-130209.jpeg

Jelenet az Érdekvédelmi terület című filmből (Fotó/Forrás: A24)

Az alkotás, amely a 2023-as Cannes-i Filmfesztiválon a második legfontosabb elismerést, a Nagydíjat hódította el, nem magát a haláltáborok konkrét működését mutatja be, hanem azt, hogyan élt Auschwitz szomszédságában Rudolf Höss és családja. A brit rendező nem Robert Merle itthon is rendkívül népszerű, Mesterségem a halál című regényét vette alapul a történethez, hanem Martin Amis 2014-es, azonos című könyvét, igaz, a magyarul egyébként nem olvasható kötetet meglehetősen szabadon használta fel.

Az Érdekvédelmi terület alapvetően nem egy hagyományos, klasszikus dramaturgiai eszközökre építő film. Ahogy a bevezetőben is utaltunk rá, a rendező igyekezett különleges látószöget felvenni ahhoz, hogy valamiképpen megjelenítse a vásznon „a gonosz banalitását” – azt a szörnyű felismerést, amire a 60-as években döbbent rá a világ Adolf Eichmann pere során, miszerint ezeket a bűntetteket teljesen szürke átlagemberek követték el. Mert amit a 105 perces játékidő alatt látunk, az javarészt tényleg nem más, mint egy látszólag hétköznapi család története. Olyannyira így van ez, hogy ha a moziterembe betévedne valaki, aki nincs tisztában az emberiség történelmével, nem tudja, ki az a Rudolf Höss, Auschwitz pedig számára nem jelent többet egy helységnévnél:

nos, ez a hipotetikus, műveletlen és tájékozatlan nézőnk minden bizonnyal azt hinné, hogy egy családi drámát lát.

Mert a felszínen valóban az is zajlik, klasszikus nemi felosztásokkal: az apa reggel dolgozni indul, este pedig hazaér, de nem képes megszabadulni a munkája miatt rá nehezedő nyomástól. Az anya megpróbál több fronton helytállni: vezetni a háztartást, nevelni a gyermekeket és jó feleségnek lenni. Mindeközben pedig a gyerekek személyisége lassan, de biztosan torzulni kezd az őket körülvevő világ gonoszságától. 

7HkfsCLg-130208.jpeg

Jelenet az Érdekvédelmi terület című filmből (Fotó/Forrás: A24)

Éppen ezért, emiatt a felháborító közönségessége miatt képes ez a film óriási hatást kiváltani a nézőből: nem annyira rémületet vagy szorongást, sokkal inkább valamiféle undorító tehetetlenségérzést. Mert hiába tudjuk pontosan, mi zajlik a ház szomszédságában, a palánkon túl, hiába töri meg rendszeresen a párbeszédeket puskaropogás és halálhörgés, a halálgyár démoni hangjai, hiába emlékeztet minket a háttérben sötétlő füstfelhő a rémségekre, be vagyunk zárva a Höss család torz, egyszerre sátáni és egyszerre bántóan ostoba világába. Nem elég, hogy végig kell hallgatnunk, ahogy a férfi úgy diskurál az asztalánál a tervezőkkel a kemencék lehető leghatékonyabb kiépítéséről, mint ahogy mi a barátainkkal az esti programot tervezzük meg, de emellett még folyamatosan gyönyörködnünk kell Hedwig tökéletes kertjében is. És közben újra és újra fel kell tennünk magunknak a kérdést:

tényleg lehetséges, hogy a pokol mindössze egy karnyújtásnyira legyen tőlünk, egy palánk túloldalán?

Glazer filmjét beborítja valamiféle absztrakt rettegés, amely azért válik mindegyre dermesztőbbé, mert konkrét látvány híján saját félelmeinkkel és elképzeléseinkkel kell kitöltenünk a hiányzó elemeket a hangok alapján – ennélfogva ez a mű valóban minden néző számára egyedi módon megterhelő.

Ahhoz, hogy ez a koncepció működjön, Glazer megpróbálta a lehető legsemlegesebb tekintetet felvenni: ennek köszönhetően a film lényegében kilencven százalékában egyhelyben fixált, mozdulatlan kamerával, meglehetősen távolról mutatja az eseményeket, a külső területeken jellemzően még messzebbről, mint a belső terekben. Igaz, Glazernek ezzel is csak az objektivitás illúzióját sikerül keltenie, hiszen ez a steril szemszög is folyamatosan emlékeztet minket arra, hogy amit látunk, valahogy nincs rendben. Glazer és operatőre, Lukasz Zal ugyanis jellemzően derék- és mellmagasságban helyezik el a kamerát, ami által elég magasan vagyunk ahhoz, hogy a szereplők ne tűnjenek ijesztő, hatalmas alakoknak, másrészről viszont mégis csak szokatlan helyzetből kell tekintenünk rájuk, ami fokozza a néző kiszolgáltatottságát.

DkYDkhTA-131700.jpeg

Jelenet az Érdekvédelmi terület című filmből (Fotó/Forrás: A24)

Az Érdekvédelmi terület feszültségét és atmoszféráját a kontraszt teremti meg: a virágokkal és gyümölcsökkel teli kert és a háttérben működő halálgyár kettős látványa. A középosztálybeli nácik és családtagjaik illedelmes társalgása, az udvaron szaladgáló gyerekek nevetése és a palánkon túli üvöltések. Glazer egy abszurd világot ábrázol, amelyben még a bibliai utalások is kifordulnak önmagukból: Hedwig Höss kényszeres megszállottsággal gondozott kertje hiába tűnik technikai értelemben tökéletesnek, ez nem az a Paradicsom, ahová visszavágyakozna az ember. Az alma szimbóluma pedig a bűn helyett éppen az emberben megbúvó isteni jóságot jelképezi: a történetben ugyanis időnként látunk egy titokzatos fiatal nőt, aki az éjszaka leple alatt az életét kockáztatva almákat gyűjtöget a környéken, majd elrejti őket a munkatábor környékén a foglyok számára. Ezeket az esti jeleneteket nem véletlenül látjuk negatívban: az áldozathozatal és az önfeláldozás fogalma lényegében ellenpontja a film és a nácik ördögi logikájának.

Olyan világ ez, amelyben a jóság és az együttérzés válik bűnné.

Mivel a film jelentős részében távolról szemléljük a hőseinket, a főszereplőknek elsősorban a testjátékukkal kell kiemelkedőt nyújtaniuk, és ezt nagyszerűen meg is oldják. A Rudolf Hösst alakító Christian Friedel remekül képes hátborzongató, rideg, a parancsokat hivatali fegyelemmel végrehajtó tisztként viselkedni, mindemellett azonban civilben, férjként és apaként kifejezetten groteszkké válik, amint lekerül róla az egyenruha. A mindig zseniális Sandra Hüller pedig időnként szó szerint pusztán a testtartásával képes megjeleníteni Hedwig álságos természetét, de leginkább persze azokban a jelenetekben válik vérfagyasztóvá, amikor kibukik belőle az őszinteség.

GHxs5lTQ-130209.jpeg

Jelenet az Érdekvédelmi terület című filmből (Fotó/Forrás: A24)

Glazer egyébként egy igazán különleges, sokféleképpen értelmezhető jelenettel zárja le a történetet, amelyben lényegében egymásra vetül múlt és jövő, és felsejlik a tragédia feldolgozhatóságának valamennyi problémája. Már csak emiatt a megoldás miatt is érdemes megnézni a filmet.

Az Érdekvédelmi terület öt jelöléssel várhatja a közelgő Oscar-gálát, azt pedig nem túlzás állítani, hogy a legjobb nemzetközi film kategória abszolút esélyese. Hogy adott esetben a legjobb mozgókép, vagyis a fődíj nyertese legyen, már sokkal kevésbé tűnik valószínűnek, hiszen minden eddigi jel szerint erre a legnagyobb sansza Christopher Nolan Oppenheimerének van, amit végső soron meg is tudunk érteni. Mindemellett ha rajtunk múlna, Glazer legalább a legjobb rendezés díját bezsebelné – még ha erre reális esély úgyszintén kevés mutatkozik –, mert nemcsak az elmúlt évtizedek, hanem minden idők egyik legjobb holokauszt témájú filmjét tette le az asztalra, olyan alkotást, amelynek elemi ereje pontosan az egyszerű, de gondolkodásra ösztönző koncepcióban rejlik. Az Érdekvédelmi terület tipikusan olyan film, amiben látszólag nincs semmi, pedig ellenkezőleg – minden benne van. Ám ahhoz, hogy ezt észrevegyük, olyan területekre kell merészkednünk, ahová nem biztos, hogy szeretnénk.

Érdekvédelmi terület 

amerikai-angol-lengyel történelmi film, 2023, 105 perc, 16+

Rendezte: Jonathan Glazer
Forgatókönyv: Jonathan Glazer
Premier: 2024. február 15.
Forgalmazó: ADS Service

Fejléckép: Jelenet az Érdekvédelmi terület című filmből (Fotó/Forrás: A24)

A tudós, aki ellopta a tüzet – kritika az Oppenheimerről

Kapcsolódó

A tudós, aki ellopta a tüzet – kritika az Oppenheimerről

Christopher Nolan életrajzi drámája egy végletekig emberi történet, amely az egész emberiséget érinti. Az atombomba atyját sem démonizálni, sem igazolni nem szeretné, ehelyett azt sugallja: J. Robert Oppenheimer nem evilági hatalmak előtt ítéltetett meg.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Április 18-án búcsúztatják Eötvös Pétert

A megemlékezésre a Budapest Music Centerben kerül sor, délután négy órai kezdéssel. Az eseményen Kurtág György, Káel Csaba és Kovács Géza mond búcsúbeszédet.
Klasszikus

„A zenét nem interpretálni, hanem megtestesíteni kell” – interjú Barbara Hannigannel

A kanadai születésű szoprán határokat feszegető produkcióval érkezik a Müpába, április 10-én este, a Bartók Tavasz fellépőjeként. A közelgő előadás mellett a magyar kortárs zenéhez fűződő kapcsolatáról is beszélgettünk vele.
Színház

Telex: Szexuális zaklatás ügyében folyik vizsgálat az SZFE-n

A lap értesülései szerint az egyetemen belső vizsgálat indult, mivel egy osztályvezető férfitanár meg nem engedhető kommentárokkal illette a diáklányok külsejét, alakját. Cikkünk frissült az SZFE reakciójával!
Klasszikus

Szimfonikus zsenik koncertje a BFZ-vel és a sztárkarmester Paavo Järvivel

Paavo Järvi édesapja elismert észt karmester volt, egykori szovjet nyaralójukban a kis Paavo időnként összefutott Sosztakoviccsal, Rosztropoviccsal, Arvo Pärttel, Hacsaturjánnal, vagy Emil Gilelsszel.
Színház

Új elnököt választott a Színházi Dolgozók Szakszervezete

A színházi szakmák országosan reprezentatív szakszervezete, az idén 105 éves Színházi Dolgozók Szakszervezete jelentősen megújuláson esett át, miután az április 8-án megtartott tisztújító küldöttgyűlésen megválasztották az új országos ügyvezető elnökséget.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Vizuál magazin

KÉP-regény: Teljes KO

A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk a Morphoblog szerzője, morpho, azaz Hegedűs Ákos. Ezúttal egy különösen csavaros nap eseményeit idézi fel, amely során ki akarták rúgni munkahelyéről. De vajon mi köze ehhez Kovács „Kokó” Istvánnak?
Vizuál hír

Mohos Márton és Erdős Dénes vehette át a 42. Magyar Sajtófotó Pályázat fődíjait

A pályázat legjobb fényképeiből nyílt tárlatot június 2-ig láthatja a közönség a budapesti Robert Capa Központban. A díjátadón Balogh László fotóriporteri életműdíjat vehetett át.
Vizuál hír

Nyilvános a 2024-es Cannes-i Filmfesztivál versenyprogramja – George Lucas tiszteletbeli Arany Pálmát kap

Mások mellett Francis Ford Coppola, Jórgosz Lánthimosz, Kirill Szerebrennyikov, David Cronenberg, Paul Schrader és Jacques Audiard is a világ legrangosabb szemléjén mutathatja be új filmjét.
Vizuál ajánló

Kortárs magyar designkiállítás nyílik Berlinben

A Collegium Hungaricum Berlin a Berlin Design Week 2024 keretében szervezett csoportos kiállításán a magyar designerek legfiatalabb nemzedékének alkotásaival ismerkedhet meg a közönség.
Vizuál ajánló

Klasszikus filmek celluloidról – új vetítéssorozat indul májusban

A Cinema Niche szervezésében új vetítéssorozat indul Celluloid Nights címmel május 5-én az Uránia Nemzeti Filmszínházban, ahol 35 milliméteres filmszalagról láthatják a filmeket a nézők. Első alkalommal Terrence Malick háborús drámáját vetítik.