Vizuál

„Folyamatosan kísérletezem” – Interjú Kucsora Márta képzőművésszel

2022.01.05. 10:30
Ajánlom
Kucsora Márta festőművész mozgalmas évet zárt. Tavasszal önálló tárlata nyílt New Yorkban, ősszel a Sotheby’s aukcióján szerepelt, decemberben pedig két kiállításon is bemutatkoztak kozmikus-mikroszkopikus munkái: a Műcsarnok Frissen sorozatában, és a KMFA Galériában.

Kucsora Márta a Magyar Képzőművészeti Egyetem festő szakán diplomázott 2002-ben. Festészetének központjában a természeti jelenségek absztrakt megfogalmazása áll, legújabb munkáiban dinamikus absztrakt felületképzéssel foglalkozik. Ő maga természetabsztrakcióknak tartja festményeit, de soha nem közvetlenül ábrázolja a természetet, hanem felidézi a benne zajló átalakulásokat, például a tenger mozgását vagy az őszi táj hangulatát. Képein az organikus folyamatok ábrázolása kémiai kölcsönhatások eredményeként jön létre. Munkái mögött évekig tartó, folyamatos műtermi kísérletezés áll, az inspiráció nemegyszer maga a munkafolyamat. Társalapítója a Budapest Art Factory nemzetközi művészeti rezidencia programnak.

2021 tavaszán a Manhattan világhírű művésznegyedében található tekintélyes Postmasters Gallery adott otthont Kucsora Márta tíz monumentális-absztrakt alkotásának. Bár a pandémia miatt a művész személyesen nem tudott részt venni első önálló amerikai kiállításán, a szakmai elismerés nem maradt el: művészetét a galéria máris a legnagyobb absztrakt festőkkel - Jackson Pollockkal, Helen Frankenthalerrel és Gerchard Richterrel - rokonítja. Kiemelik Kucsora festészetének kísérletező természetét, különleges anyaghasználatát, „folyatásos” technikáját és nagyméretű műveinek erőteljes energiáit.

A fiatal művész pályájának nem New York volt az első külföldi állomása. Műveit az elmúlt években a legjelentősebb nemzetközi művészeti vásárokon – egyebek közt Londonban, a Masterpiece vásáron, a brüsszeli BRAFA-n, a franciaországi Art Paris –n - is bemutatta az őt képviselő Kálmán Makláry Fine Arts. Kucsora Mártával az általa alapított műteremházban, a Budapest Art Factory-ben beszélgettünk.

Októberben rendezte a neves aukciósház, a Sotheby's kelet-európai művészekre fókuszáló árverését, ahová a te egyik munkádat is beválogatták. Milyen tapasztalatokat szereztél ezen az aukción? 

Most először került munkám nemzetközi árverésre, méghozzá Londonba, a Sotheby’s A Different Perspective elnevezésű CEE aukciójára, ami pár éve fókuszál a régió kortárs és modern művészetére. A festmény jó áron kelt el, és ez mindenképpen egy nagyon jó nemzetközi visszajelzés.

20211215_Frissen_2021_enterior-12-121716.jpg

Személyesen, frissen 2021 - Kucsora Márta: Incepció, az anyagot formáló gondolat (Fotó/Forrás: Műcsarnok)

Milyen koncepció mentén készültél az első múzeumbeli bemutatkozásra?

A Műcsarnok tavasszal keresett meg a kiállítás ajánlatával, ami rendkívül nagy öröm, hiszen ez lesz az első önálló múzeumi bemutatkozásom. A Műcsarnok ikonikus kiállítótér, az épület önmagában is gyönyörű, a kiállítás tervezésénél fő szempont volt a tér adottságaival való együtt gondolkodás. A monumentális és szimmetrikus első termet kaptuk meg, ezt öltöztettük fel műtárgyakkal, ami szép kihívásnak bizonyult. Antalffy Péterrel úgy döntöttünk, hogy monumentális festményekkel töltjük meg a teret, illetve helyet kap egy videóinstalláció is, amely erre a célra épített sötétszobában kerül bemutatásra.

Pár éve foglalkoztat a videó, mint médium, de ez az első alkalom, hogy bemutatok egy videómunkát, és izgatottan várom, hogyan fogadja a szakma és a közönség. Több hónap munka áll mögötte.

A vizuális anyag alapja, egy analóg videófelvétel, manipulált festék mozgatásról. A munka igen meditatív hangulatot sugároz, kissé monoton, egy légzőgyakorlathoz tudnám hasonlítani. Monumentális lesz a vetítés is, speciális lézeres projektorral és fantasztikus hangtechnikával, remélem hozza azt az élményt, amit megálmodtam. A kameramunkában, utómunkában, zeneszerzésben segítségemre volt Colin Welch, és Márton Lukács. A kiállítás Incepció, az anyagot formáló gondolat címet kapta.

20211215_Frissen_2021_enterior-4-121717.jpg

Személyesen, frissen 2021 - Kucsora Márta: Incepció, az anyagot formáló gondolat (Fotó/Forrás: Műcsarnok)

Párhuzamosan a KMFA Galériában is új kiállításod nyílt, milyen szempontok szerint válogattok? 

A két kiállítás számomra szorosan kapcsolódik egymáshoz, és nem pusztán az egyidejűsége miatt. A Műcsarnokban kizárólag a gigantikus vásznakat mutatjuk be, a galériában az ezekkel a munkákkal azonos koncepciójú, viszont kisebb méretű vásznak láthatóak. Minden munka ebben az évben készült, és stilárisan egyeznek. Ez immár a harmadik önálló kiállításom a Kálmán Makláry Fine Arts Galériában, és idén megjelent az első monográfiám is, mely a galéria kiadványsorozatába illeszkedik. A tervek szerint a kiállítás megnyitója után tartjuk a könyvbemutatót.

Tavasszal a New York-i Postmasters Galériában láthatták a nagyméretű munkáidat. Mióta festesz ekkora méretű vásznakat?

Évek óta gondolkodom nagy méretben, de a New York-i kiállításra extrém méretű festményeket szállítottunk. Természetesen az ekkora méret nagy bevállalás, mert megkérdőjelezheti az eladhatóságot, de a galéria ennek ellenére támogatta az elképzelésemet. Szerintem ez nagyon vagány dolog volt, hiszen egyben terveztem ezt az anyagot, és egyben is akartam bemutatni. Egyébként nagy dilemmát jelentett a döntés, mert nagyon könnyű elmenni a konvencionális gondolkodás felé.

Feltettem a kérdést magamnak: Végül is mi a cél? Mit akarok én? Azt, hogy eladható képeket mutassunk, vagy valami különlegeset.

Postmasters_M_Kucsora_KyleKnodellaPostmastersGalleryjovoltabol1-095956.jpg

Kucsora Márta kiállítása a Postmasters Galériában (Fotó/Forrás: Kyle Knodell, a Postmasters Gallery jóvoltából)

Jól tudom, hogy a nagy presztízsű New-York-i galériának részben magyar a tulajdonosa?

Igen, Banovich Tamás, akinek az édesapja ismert díszlet- és jelmeztervező, sőt filmrendező volt Budapesten. Tamás viszont már Varsóban tanult, ott találkozott feleségével, Magda Sawonnal, akivel együtt költöztek az Államokba, és alapították meg a galériát. New Yorkban tanultam 2005 és 2006-ban, azóta ismerem a Postmasterst. Aki ebben a szakmában kint él és mozog, pontosan tudja, hogy ki a Postmasters Galéria. Arról is híresek, hogy soha nem az eladhatóság lebegett a szemük előtt és mindig a nagyon aktuális, izgalmas, abszolút kortárs művészetet képviselték. Sokkal jobban érdekelte őket a művészek egyéni látásmódja, hangvétele, gondolkodása, és az abszolút alternatív művészeti megjelenési formák: elsősorban a multimédia, installáció, konceptuális művészet, festészetet igazából, soha nem láttam náluk.

Folyamatfestészetnek nevezed az általad kifejlesztett technikát. Alkotás közben mennyire látod előre a végeredményt?

Vegyes technikával dolgozom, akrilfestékkel, és vizes bázisú festészeti adalékanyagokkal, ipari és művészeti anyagokkal egyaránt. Ezek a különböző komponensű anyagok összekeverve kémiai reakcióba lépnek egymással és meglepő felületeket eredményeznek a vászon felszínén. Az alkotás maga a kísérletezés eredménye. Folyamatosan kísérletezem.

A munkafolyamat közben nem látom pontosan, hogy milyen lesz a kép, de már ismerem annyira az anyagokat, hogy tudom, nagyjából mi fog történni.

Mégis, a végleges eredmény mindig meglepetés marad a részleteiben. Szóval a véletlent nem tudom és nem is akarom kizárni. Integrálni akarom, szabadságot akarok neki hagyni. Egyébként, mindig a véletlenből (vagy nevezzük hibának) tanulok a legtöbbet, pont abból, amit nem én akartam. 

Ráadásul minden szezonban újra kell gondolni az anyaghasználatot, hiszen más a páratartalom, a hőmérséklet, más a száradási idő, és emiatt más hígításra van szükség. A száradás is egy jó hetet igénybe vesz, de már egy nap múlva látszik a végeredmény. Így aztán amikor festek el kell képzelnem a látványt, ráadásul egyszerre kell megdolgozzam ezt a nagy méretű felületet. Szórópisztollyal, hígított anyagokkal dolgozom, fröcskölöm, locsolom a festéket, a keveredés nagyon fontos, ezért gyorsan kell dolgoznom, nem adatik meg az a luxus a számomra, hogy álldogáljak és gondolkodjak a kép előtt.

20200714-DSC003701-100122.jpg

Kucsora Márta (Fotó/Forrás: Colin Welch)

Milyen hiba lehetséges egy ilyen absztrakt folyamatban?

Például túlfolyik, vagy megfolyik a festék és olyan formában szárad meg, amit el nem tudtam volna képzelni, hogyan lehet megvalósítani. Felismerem, hogy ez egy hiba miatt alakult így, de megpróbálom aztán integrálni és direkt megcsinálni. És ez újabb lehetőségeket fog felvetni. A munkafolyamat ugyanis nagyon gyors, és addig haza sem megyek, amíg annyira meg nem szikkadt volna a festék, hogy ne érjen másnapra túl nagy meglepetés.

És bizony van olyan, hogy nem sikerül, a vászon is drága, és csak nem jön össze. Ebből kell aztán újra felállni. 

Miért nem adsz címeket a képeidnek?

Azért, mert számomra ezek teljesen elvont, non-objektív képek. Ahogy mondani szokták nem tárgyias a festészetem, így, ha természeti címeket kapnának, ellene mennék a saját szándékomnak és leföldelném a befogadást. Absztrakt címeket lehetne költeni. Viszont engem sokkal inkább a részletek foglalkoztatnak. Olyan kérdések, mint például, elég-e a látvány hátsó tere, vagy bemozdul-e három dimenzióba? Hogyan tudnám ezt legközelebb még jobban, vagy másképp is megvalósítani? Vagyis a részleteiben is az absztrakt folyamat izgat a leginkább. És valóban van benne szándékos képzet-keltés, hiszen szándékos a plasztikusság, de teljesen a kvázi primitív szakmai kérdések izgatnak alkotás közben. A színek, az összhatások, a színkontrasztok által keltett mélységek, a hátterek. A befogadónak is absztrakt szabadságot akarok hagyni a képek kozmikus-mikroszkopikus történéseiben. Mint ahogy a természet is a véletlenszerűségek önmagában fantasztikus tárházát vonultatja fel.

BIRO_DAVID_05_S7A28621-100028.jpg

Kucsora Márta a műtermében (Fotó/Forrás: Bíró Dávid)

Öt éve tartozol a KMFA Galéria művészei közé, hogyan alakul az együttműködésetek?

Oda-vissza hatunk egymásra, fontos inspirációt, visszacsatolást, megerősítést jelent nekem az elmúlt öt év. Európai galériákkal dolgoztam már korábban is, de nagyon hiányzott a napi kommunikáció. Kálmán nagypresztízsű nemzetközi vásárokon mutatja be a munkáimat, Párizsban, Londonban, Brüsszelben, ahol a művészeti szcéna meghatározó kurátorai, múzeum igazgatói és több tízezer magángyűjtői első kézből láthatják a festményeimet. Éppen ezért is fontos, hogy az év elején a galéria gondozásában megjelenik az első önálló albumom. A kétnyelvű, 200 oldalas monográfia az elmúlt 15 év alkotásait mutatja be, Orosz Márton a Vasarely Múzeum Igazgatója írta az előszavát, és Antalffy Péter írt hozzá elemzést. A jövőt illetően is tele vagyunk ötletekkel, tervekkel. Bízom benne, hogy javul a járványhelyzet és mindent időben meg is tudunk valósítani, de erről még nem szeretnék beszélni....

Miből merítesz inspirációt?

Sosem voltak direkt inspirációim, az alkotás inkább belső kutatómunka a számomra. Szoktam persze figyelni, hogy ki mit csinál, de ha tetszik is valami, ami vizuális, valahogy akkor is jobban érdekel a technika, mint az összkép. Bár a természetben mindig találok inspirációt, oda mindig vissza lehet térni.

Személyesen, frissen 2021 - Incepció, az anyagot formáló gondolat
Műcsarnok: 2021. december 15. – 2022. február 13.
Kucsora Márta kiállítása
KMFA Galéria
2021. december 20. – 2022. január 21.

 

Fejléckép:  Kucsora Márta / fotó: Bíró Dávid

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Fischer Iván: „Ez a hiány megoldhatatlan”

A Budapesti Fesztiválzenekar zeneigazgatója egy interjúban mesélt arról, hogy az állami támogatás reálértékének csökkenése hogyan lehetetleníti el az együttes munkáját.
Tánc

Önálló univerzum épül a Millenárison

Elkezdődött a Walk My World immerzív produkció építése a Millenárison. A világon egyedülálló, monumentális attrakció létrehozásán olyan kiemelkedő magyar alkotók is dolgoznak, akik korábban számos film – köztük hollywoodi sikerprodukciók – vizuális világának megteremtésében vettek részt.
Plusz

Reflektorfényben a tehetség mentorai – átadták a Mester-M Díjakat

Tizenöt kivételes pedagógus, tanár és edző, akiknek munkája generációk életére van hatással – ők vehették át a személyenként ötmillió forinttal járó elismerést április 17-én, az immár hagyománynak számító Mester-M Díjátadó Gálán.
Klasszikus

Két klasszis karmester szerepel együtt az Óbudai Társaskörben

Kovács János, a Magyar Állami Operaház örökös tagja és mesterművésze Rajna Martinnal, az Opera első karmesterével együtt lép pódiumra a Világítótornyok sorozat első rendhagyó estéjén az Óbudai Társaskörben, április 28-án.
Könyv

Dragomán György: „Azt szeretnénk, hogy ez az alkotóház mindenki otthona lehessen”

Mint arról beszámoltunk, alkotóházként születhet újjá Esterházy Péter egykori, rómaifürdői családi háza. Bár az épülettel még rengeteg munka van, a tervek szerint az első vendégek már ősszel megérkezhetnek. Az alkotóház egyik megálmodójával, Dragomán György József Attila-díjas íróval beszélgettünk. Villáminterjú.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Vizuál magazin

KÉP-regény: A teremtés bukása

A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk a Morphoblog szerzője, morpho, azaz Hegedűs Ákos. Ezúttal azt a kérdést teszi fel, emlékszik-e még valaki Ray Wilsonra? Egyúttal azt is megválaszolja, miért érthető, ha a kérdésre a válasz: nem. 
Vizuál hír

Bukovszky Orsolya és Pigler Emília az idei két Friss Csillag

Május 29. és június 4. között rendezik meg a Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivált. Az idei év különösen fontos mérföldkő a fesztivál történetében: ez lesz az első Oscar-kvalifikáló kiadás.
Vizuál ajánló

Dokumentumfilm készült a budapesti romkocsmákról 

A kulturális élet számos ismert alakjának közreműködésével készült el Sipos Bence Romokból című dokumentumfilmje, amelynek alkotói elsőként kísérelnek meg hiteles lenyomatot adni a fővárosi romkocsmák történetéről, jelenéről és jövőjéről. 
Vizuál magazin

KÉP-regény: Az ősélmény

A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk a Morphoblog szerzője, morpho, azaz Hegedűs Ákos... ezúttal azonban mégsem.
Vizuál ajánló

Utazás a magány és a szexualitás világában – hamarosan a mozikban a Queer

Április 24-én mutatják be itthon Luca Guadagnino legújabb rendezését, a Queert. A film főszerepében Daniel Craig látható, akit alakításáért Golden Globe-díjra jelöltek.