Vizuál

„Fontos, hogy azt érezzem, a másik története képes elmesélni az én történetemet”– Interjú a Capa-nagydíjas Móricz-Sabján Simonnal

2022.11.15. 15:25
Ajánlom
„Gyakran teljesen kiborultam, miután hazamentem a kórházból. Nehéz feldolgozni, ha látsz egy fiatal, haldokló, háromgyerekes apát vagy egy nagymamát, aki az unokái üzeneteit hallgatja egy telefonról, és másnap, amikor bemész, az ágya helyén már csak egy fekete zsák tátong” – mondja Móricz-Sabján Simon, Capa-nagydíjas fotográfus. A Covid-hullámok idején készült képei mellett arról is beszélgettünk, miért nem tartja már magát fotóriporternek, és hogyan alakultak át az Alföldön élők mindennapjai az elmúlt tizenkét évben, mialatt fényképezte őket.

A Covid-járvány első három hulláma alatt ön volt az egyetlen olyan fotográfus, aki kontroll nélkül járhatott be a kórházakba fényképezni, úgy, hogy a képeit utána nem kellett egyeztetnie senkivel. Heteket töltött az intenzív osztályokon fekvő covidos betegek és a munkájukat hősiesen végző orvosok, ápolók fotózásával, hiteles kordokumentumot létrehozva. Hogy sikerült ebbe a kivételes helyzetbe kerülnie?

Amikor az első hullám végén, hosszas egyezkedés után bejutottam, egy napot töltöttem a fővárosi Uzsoki Utcai Kórházban, egy úgynevezett kockázatmentes napon. Olyannyira a végére értem oda, hogy már csak egyetlen koronavírusos beteget ápoltak bent. A kép a magyar National Geographic-ban is megjelent, a 39. Magyar Sajtófotó Pályázaton Hír kategóriában pedig 2. helyet nyert. Nagyon sok egyeztetés előzte meg a második hullámban történő fotózást is. Nem hírképeket akartam készíteni, hanem fotódokumentációt.

Az járt a fejemben, hogy egyszer véget ér majd a járványidőszak, és hiteles képek nélkül maradunk,

mivel a kórházakban csak a kormányközeli sajtó munkatársainak lehetett fényképezni, a fotókat pedig utána egyeztetni kellett, kontrollal jelenhettek csak meg. A második hullám idején még nekem is meghatározták, hogy csak 11-től 16 óráig lehetek bent. Mivel minden szabályt betartottam, megbíztak bennem, és a harmadik hullám idején már nem volt szükségem papírra sem, ki-be járhattam szabadon, akkor, amikor én akartam. Ráadásul minden osztályra beengedtek, ebben sem korlátoztak.

NatGeoMegjelenes2020_OK-150651.jpg

Móricz-Sabján Simon a Covid-járvány első hulláma alatt készített díjnyertes képe (Fotó/Forrás: Móricz-Sabján Simon)

Feltételezem, hogy fizikailag is megterhelő időszak lehetett. Milyen kihívásokkal nézett szembe a kórházakban?

Hatalmas nyomást éreztem, amikor megkaptam a lehetőséget a harmadik hullám idején, azt mondogattam magamnak, hogy most aztán nem ronthatom el. Elköltöztem otthonról öt hétre, hogy ne vigyem haza a vírust, minden nap bent voltam az Uzsokiban, kifulladásig. Fizikailag elképesztően megerőltető volt napi 8-9 órát így dolgozni, és naponta hatszor átöltözni.

A védőfelszerelésben még azt is kétszer meggondolja az ember, hogy kimegy-e mosdóra,

hiszen le kell vetkőznie, fertőtlenítenie magát, és az én esetemben a fényképezőgépet is. Harminc perces művelet volt elindulni vécére vagy kiugrani a büfébe harapni valamit. A védőruhában olyan, mintha órákon át szaunáznál. Az első napon még naivan farmerre és pólóra vettem fel az egészségügyi szkafandert. A nap végén persze csavarni lehetett a vizet a nadrágomból. Második nap már egy szál alsónadrágot viselve öltöztem be. Utólag visszatekintve, nem is nagyon értem, hogyan tudtam így dolgozni. Éreztem, hogy jelen kell lenni folyamatosan, mert bármikor szólhattak, hogy vége, nem fotózhatok tovább. Ezért bár terveztem, 24 órát sosem töltöttem bent egyhuzamban, mert akkor másnap nem tudtam volna megmozdulni sem.

Richie-_0014_ok-152440.jpg

Móricz-Sabján Simon: Második élet (Fotó/Forrás: Móricz-Sabján Simon)

A Második élet című sorozatával I. díjat kapott képriport kategóriában, és megnyerte a MÚOSZ Nagydíját a 40. Magyar Sajtófotó Pályázaton. A mellbevágó fotókon a harmincéves Mészáros Richárd Covid intenzív osztályon töltött mindennapjait, majd fokozatos felépülését követhetjük nyomon. Milyen volt lelkileg megélni és feldolgozni a látottakat?

Az, hogy Ricsi túlélte ezt az egészet, valóságos csoda. Az első képen még olyan, mintha egy halottat látnánk, az utolsón pedig mint bármelyik átlagos fiatal, szinte alig lehet ráismerni az első felvételekhez képest. Ijesztő volt látni, hogy egy harmincéves, semmilyen alapbetegségben nem szenvedő, egészséges srác milyen állapotba kerülhet a vírustól. Végül 113 nap után távozott a kórházból, ebből 59 napot töltött az intenzíven. Nagyon nehezen bírtam lelkileg a kórházban töltött heteket. Gyakran teljesen kiborultam, miután hazamentem.

Richie-_0001_ok-150652.jpg

Móricz-Sabján Simon: Második élet (Fotó/Forrás: Móricz-Sabján Simon)

A Covid intenzíven a betegek nagy része magatehetetlenül fekszik, beszélni sem tud. Nehéz feldolgozni, ha látsz egy fiatal, haldokló, háromgyerekes apát vagy egy nagymamát, aki az unokái üzeneteit hallgatja egy telefonról az ápoló segítségével, és másnap, amikor bemész, az ágya helyén már csak egy fekete zsák tátong. Nem beszélve a gépek nyomasztó pittyegéséről, ami egész nap ott csengett a fülemben. Csodálom, hogy ebbe nem golyóztak bele az egészségügyi dolgozók. Ők elképesztő hősök, és nem úgy kezeltük őket, ahogy megérdemelték volna. Hiába tapsoltak nekik az emberek az első hullám idején, pár hét alatt kifújt, meg hát azzal nem is mentek sokra.

Miközben még a harmadik hullám alatt sem látszottak ki a halottakból és a covidos betegekből.

Akkorra pedig még a taps is elmaradt. Sőt, most is tart még a járvány, csak a háború zaja és a nyakunkon lévő gazdasági válság fenyegetettsége elnyomja. Társadalmilag sem kezeltük helyén ezt az egészet, de azért sem, mert nem nagyon tudták az emberek, hogy valójában mi zajlik a kórházakban. Nagy felelősség ilyenkor hitelesen bemutatni a valóságot, bár ma már másképp csinálnám.

Milyen szempontból, mit csinálna másképp?

Noha elindult már egy változás, letisztultabb fotók születtek annál, mintha klasszikus hírképekben gondolkodtam volna, de ma már elvontabban ábrázolnám a történéseket. Több portrét, több finom részletet készítettem volna. Egyébként olyan felszerelést vittem be, ami ilyenkor a lehető legnagyobb kihívás. Nem riporteri vázzal, hanem digitális középformátumú géppel dolgoztam, ami külön megnehezítette a dolgomat a védőruhában. Nehezebben látni át a plexin és az álarcon keresztül, egy digitális középformátumú gép pedig nem állít gyorsan élességet, nem tud az ember több képet csinálni egymás után, például egy újraélesztés fotózásánál.

Richie-_0020-150652.jpg

Móricz-Sabján Simon: Második élet (Ricsi a felépülése után) (Fotó/Forrás: Móricz-Sabján Simon)

Nem tartott attól, hogy megbetegszik, és azok sorsára jut, akiket fényképez?

Nem, hiszen a kórházban tudtam, hogy nagyon kell vigyázni, így óvatos voltam. Sokkal nagyobb veszélyt rejt egy villamos vagy a tömött metró, ahol nem tudod, mikor és kitől fertőződsz meg. Az intenzív osztályon azonban minden lépésedet többször átgondolod, felelősségteljesen cselekszel, megnézed, hova ülsz, mit csinálsz, mihez érsz hozzá. Mindent fertőtlenítesz, duplakesztyűt húzol, a maszkra maszkot, arra álarcot, rá pedig plexit.

A Covid ihlette sorozat előzményének tekinthető a Karanténnapló című, díjnyertes munkája, amelyben azt örökítette meg, hogyan élte meg a családja ezt az időszakot. Mennyire építette fel tudatosan, hogy előbb az önkéntes karantén, aztán az enyhítések utáni új létforma, majd a Covid intenzív osztály életét bemutató sorozatot készít?

Nem volt kérdéses, hogy dokumentálom a karanténos napjainkat, mivel egy alkotó ember lereagálja az őt ért benyomásokat. A Covidnál nagyobb horderejű hatást pedig nehezen tudok elképzelni egy fotográfusnak. Egyértelmű volt számomra, hogy dokumentálom, hogyan él egy négygyermekes család egy budakeszi „erődben”, mert tényleg nem hagytuk el a házat, nem mászkáltunk az utcán. Nem is pánikoltunk, csak szimplán betartottuk a szabályokat. Tudatosan építettem fel így az anyagot, de a karanténképek inkább a napló műfajába tartoznak, az Új norma sorozatban a társadalmi hatásokkal foglalkozom, a kórházban készült fotók pedig már jóval mélyebbek.

SelfQuarantine_0001_ok-150653.jpg

Móricz-Sabján Simon: Önkéntes karantén (Fotó/Forrás: Móricz-Sabján Simon)

Csakúgy, mint az Árnyéksáv, amellyel elnyerte a Capa-nagydíjat.

Évekig rugóztam azon, hogyan folytathatnám a Sárvidék című sorozatomat, amelyen tizenkét éven át dolgoztam, és a földutak mentén élők problémáit meséli el. Tudtam, hogy továbbra is az Alföldön élő hétköznapi emberek életét akarom bemutatni, de másképp. A Sárvidéket is szerettem csinálni, mert foglalkoztat a vidéki emberek problémája, noha nem egy vidám anyag, hiszen a szegénység kikerülhetetlen volt a történetben. Még akkor is, ha nem arra akartam fektetni a hangsúlyt. Az egész sorozat színvilága borús, nyomasztó.

Kicsit úgy éreztem, hogy rám égett a Sárvidék, így le akartam zárni, a múltam részévé tenni,

és mutatni egy teljesen új anyagot. Azóta elengedtem a klasszik fotóriporteri stílust, hogy megyek, és a fotóriporteri fényképezőgéppel exponálom az élethelyzeteket.

MudCountry_0009-150651.jpg

Móricz-Sabján Simon: Sárvidék (Fotó/Forrás: Móricz-Sabján Simon)

Nem akartam úgy fényképezni, mint egy fotóriporter, inkább letisztultabb, elvontabb képeket akartam készíteni. Nem közelebb akartam menni a témához, hanem egyre távolabb. Lenyugodni, átgondolni. Azt éreztem, hogy a Sárvidéket más formába akarom átrakni, ami a sorsfordulatokról szól. Arról, hogyan változik meg az az alföldi kép, amely nagyon erősen él bennem a gyerekkoromból, és az elmúlt tizenkét évből.

MudCountry_0024-150651.jpg

Móricz-Sabján Simon: Sárvidék (Fotó/Forrás: Móricz-Sabján Simon)

És hogyan változik?

A települések elöregednek: végig lehet követni, ahogy egy idős generáció kihal, megszűnnek utcák, csökken a népesség, mert a gyerekek és az unokák már inkább városokban, akár a fővárosban próbálnak boldogulni, vagy sokkal inkább külföldön. Eltűnnek a kocsmák, a művházak, az általános iskolák. Felbomlanak a közösségek. Teljesen világos, hogy húsz éven belül ennek még súlyosabb következményei lesznek. Ezért tartom fontosnak, hogy erre a jelenségre a fotóimmal is felhívjam a figyelmet. Ha nem kaptam volna meg tavaly a Capa-ösztöndíjat, az Árnyéksáv nem készült volna el ilyen hamar. Erősen inspirált, hogy bíznak abban, hogy fontos, amivel foglalkozom, valamint hogy a képeket ki kell majd állítani és beszámolót kell írni. Az, hogy a nagydíjat is elnyertem, csak hab a tortán. (A Capa-ösztöndíjasokat egy öttagú zsűri választja ki. Az ösztöndíjasokból egy más tagokból álló zsűri dönti el, ki kapja a nagydíjat – a Szerk.)

Az Árnyéksáv így a saját alkotói életem komplett tükörképévé vált,

ami megmutatja, honnan hová jutottam el. Ezért is adtam neki eredetileg az Ahol az út véget ér címet. 

PermanentlyOvercast_012_SimonMoriczSabjan-150652.jpg

Móricz-Sabján Simon: Árnyéksáv (Fotó/Forrás: Móricz-Sabján Simon)

Akkor hogy, és miért lett belőle Árnyéksáv?

Kiderült, hogy már van egy sorozat ilyen címmel, így muszáj volt változtatnom. Ebben többek véleményét is kikértem, végül Kopin Katalin kurátor formálta meg a végső címet, aki azért javasolta az Árnyéksávot, mert ezt a világot egy láthatatlan, de mégis érzékelhető zóna választja el a láttatni kívánt és kirakatba helyezett, ideális társadalomtól. Fontos volt, hogy a cím ne legyen negatív, de utaljon a társadalomban tapasztalható éles különbségekre is. Egyébként árnyéksávnak a hajnali felhőkből kiszűrődő és a naplementekor látható fénysugarakat hívjuk. Így a sorozat címe többértelmű. Számomra az alföldi ember, a maga jó értelemben vett konokságával, metaforikusan olyan, mint a fénysugár. Tudja, hogy a világ közepe ott van, ahol éppen ő él. Sosem kifejezetten karaktert keresek, hanem az ember mögött rejlő történetet. Fontos, hogy azt érezzem, a másik története képes elmesélni az én történemet. 

PermanentlyOvercast_044_SimonMoriczSabjan-150652.jpg

Móricz-Sabján Simon: Árnyéksáv (Fotó/Forrás: Móricz-Sabján Simon)

És mi az ön története?

A Sárvidék fotózása közben jöttem rá, hogy valójában a gyermekkoromat keresem, hiszen az Alföldön születtem, bár nem ott nőttem fel, csak a nyaraimat töltöttem Jánoshalmán. Emiatt sokkal mélyebben és őszintén érdekel, mi történik az ott élőkkel. Ösztönösen mentem az Alföldre, de évek teltek el, mire tudatosítottam magamban, hogy

számomra ez egy visszajárás a szülőföldemre.

Mindig is vonzottak a hétköznapi témák, ezért is kezdtem el például az Ipszilonházak sorozatot, ahol a tapolcai panelekben lakók életét fényképeztem. A Moszkva tér sorozatom vagy a vidéki rendőrőrsökről készült felvételeim sem társadalmi problémákat mutatnak be, hanem csak hétköznapi történeteket. Nem is tartom magam a klasszikus értelemben vett fotóriporternek, mert nem a téma szaga ébreszti fel bennem az alkotót, hanem a kíváncsiság.

 

Névjegy

Móricz-Sabján Simon

Móricz-Sabján Simon tizenhárom éven át dolgozott a Népszabadság fotóriportereként, majd a lap megszűnése után, 2016 végétől a Manager Magazin és a Világgazdaság fotográfusaként. Több mint húsz éve tartó pályafutása alatt számos hazai és nemzetközi díjjal is elismerték: képeivel a China International Press Photo Contest, a Pictures of the Year International (POYi), a NPPA Best of Photojournalism, a Prix International de la Photographie, a PDN, az FCBarcelona Photo Award, a Slovak Press Photo és az ASPAward díjait nyert el. A Magyar Sajtófotó Pályázaton 43 alkalommal díjazták munkáit. 2009 és 2012 között Pécsi József Ösztöndíjban, 2012-ben a Budapest Fotográfiai Ösztöndíjban, hat alkalommal pedig NKA ösztöndíjban részesült. 2015-ben Hemző Károly-díjat kapott, 2022-ben pedig elnyerte a Capa-nagydíjat. Számos egyéni és csoportos kiállításon mutatták be fotográfiáit, köztük három önálló kiállításon a Magyar Fotográfusok Házában, csoportos tárlatokon a Magyar Nemzeti Múzeumban, a Műcsarnokban, a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központban, valamint mások mellett Arles-ban, Barcelonában, Chengduban, Denverben, Milánóban, Tbilisziben és Varsóban. Tagja a MÚOSZ Fotóriporteri Szakosztály elnökségének és a Szebeni Műhelynek, valamint egyik alapítótagja a Pictorial Collective-nek.

Fejléckép: Móricz-Sabján Simon (Forrás/Fotó: Mohai Balázs)

Móricz-Sabján Simon nyerte a Capa-nagydíjat

Kapcsolódó

Móricz-Sabján Simon nyerte a Capa-nagydíjat

A győztes művész több mint tíz éve fényképezi az Alföldet, bevallása szerint mindig is lenyűgözte az itt élők hétköznapjainak ereje és a sok helyen tapasztalható mulandóság. E témák köszönnek vissza Árnyéksáv című sorozatából is.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Könyv

Aki az irodalommal csalta meg az orvostudományt – 120 éve hunyt el Anton Pavlovics Csehov

1904. július 15-én hunyt el az egyik legnagyobb orosz író, Anton Pavlovics Csehov, aki drámáival és más prózai szövegeivel egyaránt megújította a modern irodalmat. A művész életéről tíz pontban emlékezünk meg.
Könyv

Ismét nagy színészek tolmácsolásában hallgathatunk verseket a kisföldalattin

Július 15. és július 21. között ismét klasszikus és kortárs versek szólalnak meg a Millenniumi Földalatti Vasút állomásain a Vers a peronon programsorozatban.
Színház

Kálid Artúr kapta idén a Kőszegi Várszínház Hollósi Frigyes-díját

A színművész a Hyppolit, a lakáj címszerepében nyújtott teljesítményéért érdemelte ki az elismerést, amelyről a közönség szavazatai döntöttek. Az előadás ősztől a dunaújvárosi Bartók Színház műsorán lesz látható.
Színház

Egyeztetést sürget a Színházi Dolgozók Szakszervezete a kiözelmúltbeli balesetek miatt

A szakszervezet közleményt bocsátott ki, amelyben leírták, csak azokban az esetekben tudnak aktívan fellépni, ha szakszervezeti tag az érintett, ugyanakkor kezdeményezik, hogy más színházi szervezetekkel közösen dolgozzanak ki protokollt a hasonló esetekre.
Vizuál

Játéktól a mesterségig – népi kézműves kiállítás nyílt a Hagyományok Házában

A Hagyományok Háza egyedülálló tárlattal várja a látogatókat Játéktól a mesterségig címmel, amely a népi kézműves szakképzések végzős hallgatóinak vizsgaremekeit mutatja be, szeptember 25-éig.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Vizuál ajánló

Játéktól a mesterségig – népi kézműves kiállítás nyílt a Hagyományok Házában

A Hagyományok Háza egyedülálló tárlattal várja a látogatókat Játéktól a mesterségig címmel, amely a népi kézműves szakképzések végzős hallgatóinak vizsgaremekeit mutatja be, szeptember 25-éig.
Vizuál ajánló

Bűvészinasok – kiállítás mutatja be az Astra Bábegyüttes és a Maszk Bábszínház elmúlt évtizedeit

Szeptember 22-ig láthatja a közönség a Pesti Vigadóban a Bűvészinasok elnevezésű tárlatot, amelyen a hazai bábművészet két megkerülhetetlen társulatát ismerhetjük meg közelebbről. A kiállításhoz kapcsolódóan izgalmas kísérőrendezvények közül is válogathatunk.
Vizuál Film

Hajdu Szabolcs Kálmán-nap című filmje is versenyez a palicsi filmfesztivál fődíjáért

A magyar film mellett további tíz alkotás vesz részt a versenyprogramban. Közülük választja ki a zsűri, ki kapja meg a legjobb filmnek járó Arany Torony díjat, a legjobb rendezőnek járó Palicsi Tornyot és a zsűri különdíját, emellett a közönség is szavazhat a legjobbnak ítélt alkotásra.
Vizuál magazin

Ezekről a kultfilmekről ma már mindenki szuperlatívuszokban beszél, pedig megbuktak a premierjük idején

Ma már nehéz elhinni, de számos kultikus remekmű alulteljesített premierje idején a mozikban. Cikkünkben ezek közül mutatunk be néhányat, rávilágítva arra is, milyen tényezők befolyásolhatják egy-egy produkció pénzügyi sikerét. 
Vizuál interjú

Mindig készen kell álljunk némi „zajt” csapni magunk körül – interjú Till Brönnerrel

Identitás – Európai látkép címmel nyílt meg, és augusztus 25-ig várja a látogatókat Till Brönner fotókiállítása a Ludwig Múzeumban. A jazztörténet egyik legsikeresebb német zenészét trombita-virtuózként tartják számon, a jazz és popzene számos nagyságával működött együtt, emellett fotográfusként is kiváló.