A Műcsarnokban megtartott szerda esti beszélgetésen Készman József művészettörténész jelöltje, Mécs Miklós, egy rögtönzött akció - az Enyingi Képzőművészek „gyengeség-demonstrációja" - keretében átnyújtott egy levelet, amelyben tájékoztatta a jelölő kuratóriumot és a díj alapítóját arról, hogy nem fogadja el jelölését a díjra.
Mécs Miklós döntése egyértelműen nehéz helyzetbe hozta a zsűrit. Készman József kurátornak egy héten belül új jelöltet kell állítania, mivel a díj alapszabálya szerint hat művész közül kell választania a kuratóriumnak.
Mécs Miklós levele kapcsán Petrányi Zsolt, a Műcsarnok igazgatója elmondta, hogy lényegesnek tartja hangsúlyozni, hogy az Aviva Képzőművészeti Díj komoly szakmai elismerés, amellyel fiatal művészek eddigi életművét kívánják díjazni. Fontos kiemelni, hogy a kurátorok által választott művészek nem egy pályamű, hanem munkásságuk egésze alapján kerületek jelölésre. A díjjal járó jelentős összeg nem támogatás, hanem elismerés, amely a kuratórium által kiválasztott művész jövőbeli sikereit, elismertségét kívánja előmozdítani, egyúttal a hazai kortárs képzőművészet egészét megmozgatni. A díjhoz kapcsolódó, szeptember első heteiben megrendezésre kerülő nagyszabású tárlat lehetőséget teremt arra, hogy az Aviva-díjra jelölt hat művész a nagyközönség előtt is bemutatkozhasson.
Mécs Miklós levelét fentebb olvashatják.