Vizuál

Forrongó 2011

2012.09.30. 10:32
Ajánlom
Szeptember 27-én itthon is megnyílt a legnagyobb sajtófotó-verseny nyertes képeit bemutató utazó kiállítás, a World Press Photo. Az idei nagydíjas a spanyol Samuel Aranda lett a New York Times számára az arab tavasz egy jemeni tüntetésén készített képével. A WPP-kiállításokról távozva nem a What a wonderful world-öt fütyörészve szokás távozni - idén sincs ez másként. A díjazott munkákat október 28-ig lehet megnézni a Néprajzi Múzeumban.

A kiállítás számokban: a 19 tagú nemzetközi zsűri 13 nap tanácskozás után kilenc kategóriában 27 nemzet 57 fotósának osztott ki díjakat - összesen 5247-en pályáztak. 124 országból több mint százezer (egészen pontosan 101 254) kép érkezett be a 2012. január közepén lejárt határidőig. 1955 óta osztanak ki World Press Díjat, ami tízezer eurós jutalommal is jár - a holland független szervezet által alapított elismerés kiállítását tavaly világszerte több mint negyvenmillióan látták.

A WPP fő célja a hivatásos sajtófotósok munkájának támogatása és népszerűsítése szerte a világban. A szervezet az évek során a sajtófotózás és a szabad információcsere független műhelyévé nőtte ki magát, a kiállítás mellett workshopokat és szemináriumokat is tartanak az érdeklődők számára. Az idei újdonság itthon egy olyan szoba, ahol az összes idei nyertes kép mellett a WPP teljes archívumában is lehet böngészni. A budapesti kiállítás szervezője Révész Tamás, a Herald művészeti vezetője, a World Press Photo Nemzetközi Tanácsadó Testületének tagja.

Néhány kiemelt fotóról (a cikkben nem látható képekért kattinston galériánkra):

A 2011-es World Press Photo győztese
Samuel Aranda, Spanyolország, a New York Times számára
Fatima al-Qaws könnygáztól szenvedő fiát, a 18 éves Zayedet tartja karjaiban, a jemeni Sanaaban történt október 15-i tüntetést követően. A 33 éve hatalmon lévő Ali Abdullah Saleh elnök elleni tiltakozások aznap felerősödtek. A szemtanúk szerint emberek ezrei vonultak keresztül a városon, és amikor a Külügyminisztérium közelében lévő kormányzati ellenőrzőponthoz értek, rájuk lőttek. Legalább tizenketten meghaltak és körülbelül harmincab megsebesültek. Fatima al-Qaws - aki maga is részt vett a tiltakozó megmozdulásokon - a sebesültek között talált rá a fiára egy ideiglenes tábori kórházként működő mecsetben. Az eset után Zayed két napig kómában volt. A tüntetések folytatódtak és ő még kétszer megsebesült. November 23-án Saleh elnök Szaúd-Arábiába repült és aláírt egy megállapodást, miszerint átadja hatalmát helyettesének, Abdurabu Mansur Hadinak. Saleh uralma azonban hivatalosan csak akkor ért véget, amikor a 2012. február 25-i választások után Hadi letette az elnöki esküt.

1. díj, Vezető hír kategória, egyedi
Yuri Kozyrev, Oroszország, Noor Images a Time részére
Líbiai felkelők harcolnak egy partmenti olajfinomító központért, Ras Lanufért március 11-én. A Moammer Kadhafi ezredes uralma elleni felkelés február közepén a hatóságokkal való összecsapásokkal vette kezdetét a kelet-líbiai Bengáziban. A Kadhafi-ellenesség az ország keleti részében volt a legerősebb, így Bengázi lett a lázadók főhadiszállása. Ras Lanufot március 14-én vették be a kormányellenes erők a nyugaton fekvő főváros, Tripoli felé való előrenyomulásuk kezdetén. Kadhafi támogatói súlyos szárazföldi, tengeri és légi harcok után március 10-én visszafoglalták a várost és megkezdték a felkelők kiszorítását. Pár napig úgy tűnt, hogy Bengázit is sikerül visszafoglalniuk. Az ENSZ március 17-i határozata értelmében azonban NATO-gépek kezdték el bombázni a líbiai katonai célpontokat megakasztva Kadhafiék előrenyomulását. Ezt követően a lázadók újra nyugat felé indultak és a hónap végére visszaszerezték Ras Lanufot, bár csak augusztus végére sikerült véglegesen elfoglalniuk.

1. díj, Portré kategória, egyedi
Laerke Posselt, Dánia, a Politiken számára
Mellica Mehraban színésznő Iránban született, de Dániában nevelkedett. Főszerepet játszott a Fox Hunting című iráni kémtörténetben, amelyet Koppenhágában májusban vetítettek először az iráni filmek fesztiválján. Sokat birkózott a szereppel, hiszen meg kellett tanulnia úgy alakítani a szerelmes nőt, hogy a férfinak nem árulhatta el, nem is érinthette meg őt.

1. díj, Korunk kérdései kategória, sorozat
Stephanie Sinclair, Amerikai Egyesült Államok, VII Photo Agency a National Geographic magazin számára
A fotón Tahani és volt osztálytársa, Gada látható, mindketten gyerekként házasodtak meg. Férjükkel a jemeni Hajjah városában lévő otthonuk udvarán állnak. Tahani eleinte mindig elbújt, amikor meglátta a férjét, aki a házasságkötés idején 25 éves volt. Minden évben 18 év alatti lányok milliói mennek férjhez a családjuk kezdeményezésére szerte a világon. A gyermekházasság hagyománya kontinensektől, vallásoktól és társadalmi osztályoktól független. A korán férjhez adott lányok rendszerint abbahagyják az iskolába járást. A 18 éves kor alatt szülő nők körében gyakrabban fordul elő az anya vagy az újszülött halála. A gyermekházasságok gyakran semmibe veszik a helyi jogszabályokat és az egészségügyi felvilágosító programokat. Egyes térségekben a gazdasági kényszerrel magyarázzák a jelenséget, másutt a helyi kultúrában gyökerező szokásról van szó.

2. díj, Sport kategória, egyedi
Ray McManus, Írország, Sportsfile
Conor Crowley a Blackrock College játékosa kiszabadítja a labdát a bolyból az Old Belvedere elleni első osztályú rögbi mérkőzésen, amelyet zuhogó esőben játszottak február 5-én az Anglesea Roadon, az Old Belvedere stadionjában. Mindkét rögbi klub dublini. A csapatokat eredetileg az ír főváros két iskolájának egykori diákjai alkották, de ma már bárki tag lehet. A mérkőzést a későbbi bajnok, az Old Belvedere nyerte meg 10-9 arányban.

2. díj, Sport kategória, sorozat
Adam Pretty, Austrália, Getty Images
A 14. FINA Úszó-világbajnokságot a kínai Sanghajban rendezték júliusban. A fotón műugrók edzenek a bajnokság második napján.

2. díj, Művészet és szórakoztatás kategória, sorozat
Emiliano Larizza
, Olaszország, Contrasto
Hívek mosakodnak a Saut d'Eau vízesés tövében. Megtisztítják testüket a szent vízzel, aztán levetkőznek és ruhájukat a folyóban hagyva felmásznak a vízesés tetejéhez. Minden évben július 14-től 16-ig zarándokok gyülekeznek, dobokkal, táncokkal megidézik a szellemeket és megfürdenek a Saut d'Eau vízesés megtisztító vizében a haiti Mirebalais-nál. A vallási fesztiválon keverednek a keresztény és a vudu elemek. Saut d'Eau az egyik legfontosabb zarándokhely az országban. A hiedelmek szerint Szűz Mária itt jelent meg egy pálmafa tetején a 19. század közepén, a vízesés pedig az afrikai eredetű loa istenek otthona.

Programkereső

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

Mégsem mutatja be a Pesti Színház Székely Csaba társadalmi megosztottságról szóló darabját

Sokan várták már nagy izgalommal a Pesti Színház őszre meghirdetett premierjét, amiben Székely Csaba legújabb darabját, a Kalandfilmet mutatták volna be, Kincses Réka rendezésében. CIKKÜNK FRISSÜLT!
Színház

Jelentős színházi társulatok szűnhetnek meg

A kulturális kormányzat nyilvánosságra hozta az előadó-művészeti szervezetek támogatására vonatkozó döntését. Több, a működési támogatások csökkentése miatt eleve nehéz helyzetbe került, akár évtizedes sikeres múlttal és figyelemre méltó jelennel rendelkező, közfeladatot ellátó társulat egyáltalán nem kap támogatást.
Zenés színház

VeszprémFest 2023: jön Alvaro Soler, Mariza, Anna Netrebko, Joss Stone, Norah Jones és Rost Andrea

2023-ban 20 éves a VeszprémFest. A kétévtizedes prémium zenei fesztivál július 12. és 16. között a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program kiemelt zenei rendezvényeként fennállásának egyik legváltozatosabb programjával ünnepel.
Tánc

„Könnyeken átívelő nevetés” – interjú Boris Eifmannal

Ritka és egyedülálló balett érkezik Budapestre június 10-től: a világhírű koreográfus, Boris Eifman 2019-es premierje, A Pygmalion-hatás. A művészt arról kérdeztük, mi a kötődése a komikumhoz, a groteszkhez, és milyen lesz a 21. század táncnyelve.
Színház

„Vállalom, hogy éltem, és azt, hogy majd meghalok ” – 110 éve született Gobbi Hilda

A legendás színésznő pályája során olyan emlékezetes szerepeket játszott el, mint a Csongor és Tünde Mirigyje, vagy a Hamlet Gertrúdja, az igazi népszerűséget azonban a Szabó család című rádiós családregény Szabó nénije hozta meg számára. 

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Vizuál gyász

Százegy éves korában elhunyt Francoise Gilot festőművész

A művész hosszú ideje tüdő- és szívproblémákkal küzdött. Francoise Gilot-ra sokáig Pablo Picasso múzsájaként tekintettek csak, de idővel saját munkái révén is kivívta a világ figyelmét.
Vizuál hír

Retrospektív vetítéssorozattal tisztelegnek Tarr Béla előtt Los Angelesben

Június 6. és 10. között a Kossuth-díjas magyar rendező hét felejthetetlen alkotását láthatja az amerikai közönség, méghozzá felújított formában.
Vizuál hír

Ami a fa mögött szárazon marad – Fusz Mátyás a 2023-as Leopold Bloom Képzőművészeti Díj nyertese

Hetedik alkalommal adták át a Leopold Bloom Képzőművészeti Díjat, amit az alapító ír házaspár azzal a céllal hozott létre, hogy a kortárs magyar képzőművészeket támogassa és jelenlétüket erősítse a nemzetközi művészeti színtéren.
Vizuál gyász

Elhunyt a Petrocellit alakító Barry Newman

A 92 éves Newman május 11-én természetes halállal hunyt el egy New York-i kórházban – közölte a hírt a színész felesége a Hollywood Reporterrel, vette észre a HVG.
Vizuál magazin

KÉP-regény: A punk mókamester

A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk a Morphoblog szerzője, morpho, azaz Hegedűs Ákos. Ezúttal a Green Day együttes kissé őrült énekeséről nosztalgiázott, egy friss sztori kapcsán.