Hamarosan kikerül a Ráth-villa állandó kiállításából Rippl-Rónai József Vörösruhás nő című falikárpitja, a nyár folyamán ugyanis Franciaországba utazik a Musée de Pont-Aven Women at Work című tárlatára. Az utazásra való felkészítés részeként pihentető hónapok várnak az alkotásra, amely idő alatt sötétben és fektetve tárolják majd az Iparművészeti Múzeum műtárgyvédelmi szakemberei. Emiatt a tárgy eredetije
a közönség számára idén már csak február 4-ig lesz látogatható a Ráth-villa A mi szecessziónk című kiállításán.
A Rippl-Rónai József tervezte és Lazarine Baudrion által kivitelezett kárpit novemberben tér vissza Budapestre. A műtárgy amúgy nem először kel útra, járt már például a római Musei Capitoliniben, a szentpétervári Ermitázsban, itthon pedig az Iparművészeti Múzeum kiállítóterein kívül a Nemzeti Galériában és az Ernst Múzeumban.
Február 3-án délelőtt 10 és 13 óra között olyan workshopra várják az érdeklődőket a Ráth-villába, amelyen színházi táskát varrnak a Vörösruhás nő című falikárpiton megjelenő Zichy Eleonóra grófnőnek – felhasználva a műtárgyat díszítő rózsák és tulipánok mintáját. Az alapanyagokat – a táskához tartozó fémcsatot is – a múzeum adja, és természetesen mindenki hazaviheti az elkészült munkáját. A workshopon való részvételhez nem szükséges előzetes szakmai ismeret. A múzeum Aranybérletes vendégei pedig egy különleges, zártkörű eseményen búcsúzhatnak majd el az alkotástól.
Fejléckép: Rippl-Rónai József–Lazarine Baudrion: Vörösruhás nő (részlet) (forrás: Wikipedia)