Frank Zappa a 20. század egyik meghatározó, extravagáns művésze, aki csaknem három évtizedet átfogó pályafutása alatt számos különböző műfajban alkotott, írt rockzenei, jazz, elektronikus és nagyzenekari műveket egyaránt.
Életében mintegy 60 nagylemeze jelent meg Mothers of Invention nevű zenekarával, valamint a saját neve alatt.
Számos Grammy-jelöléséből kettőt váltott díjra, 1994-ben beiktatták a Rock 'N Roll Hall of Fame-be, majd 1997-ben posztumusz Grammy-életműdíjat kapott.
Hihetetlenül termékeny művészi pályát hagyott hátra, halála után még további húsz album jelent meg a kiadatlan felvételeiből.
Frank Zappa a rocktörténet egyik öntörvényű, emblematikus alakja, aki egyedi gitárjátékával és senkivel össze nem téveszthető színpadi jelenlétével számtalan zenészt és művészt inspirált.
A hazai rajongók számára felejthetetlen élmény volt a budapesti koncertje 30 évvel ezelőtt, 1991. június 30-án a Budapesti Búcsún, amely egyben Zappa legutolsó színpadi fellépése volt.
A Tabánban adott mintegy félórás improvizációs koncerten Zappát Babos Gyula, Egri János, Kőszegi Imre és Szakcsi Lakatos Béla kísérte.
A Zappa című dokumentumfilm a „rajongók által, rajongók számára” szemlélet jegyében készült, mely eredetileg közösségi finanszírozásban indult,
világszerte rengetegen járultak hozzá mikro-adományokkal.
Később a Zappa család is felfigyelt a kezdeményezésre és csatlakozott a támogatók és szakmai partnerek közé: Frank Zappa egyik fia, Ahmet Zappa producerként működött közre a film készítése során. A család támogatásának köszönhetően exkluzív, eddig sosem látott archív felvételeken és személyes hangulatú interjúkon, átfogó módon tárul fel a 20. század egyik legkarizmatikusabb zenei zsenijének élete, művészeti pályája, és személyes története - beleértve politikai állásfoglalását is, amit sosem rejtett véka alá.
A filmben feltűnik többek között Zappa özvegye, több családtagja és számos pályatársa - köztük David Bowie, Ringo Starr, Mick Jagger, Alice Cooper, Paul McCartney – és egykori zenésztársa is, mint Steve Vai, Mike Keneally, Ian Underwood, Pamela Des Barres, Bunk Gardner, David Harrington, Scott Thunes, Ruth Underwood és Ray White.
Alex Wintert, a film rendezőjét a hazai közönség elsősorban inkább színészként ismerhet: a "Bill és Ted" filmekben Billt alakította Keanu Reeves oldalán. Az utóbbi években a dokumentumfilmek felé fordult és számos díjnyertes alkotást készített (Deepweb, A showbiznisz gyermekei).
„A Zappa-filmmel belepillanthatsz egy zseni elméjébe...és utána te is másként fogod látni a világot”
- írta a filmről a The Boston Globe kritikusa.
A film július 1-től látható a hazai mozikban, magyar felirattal, a Pannonia Entertainment forgalmazásában. Budapesten kizárólag az Uránia Nemzeti Filmszínház vetíti, emellett országszerte számos art moziban, többek között Pécsett, Miskolcon, Szombathelyen, Cegléden, Szentendrén és Jászberényben is bemutatják.
Fejléckép: Frank Zappa (forrás: Pannonia Entertainment)