Vizuál

Frida Kahlo, Leonardo és a megújult Román Csarnok

2018.02.10. 11:42
Ajánlom
Frida Kahlo, Francis Bacon, Lucian Freud és a londoni iskola, valamint Korniss Dezső alkotásaival várja a látogatókat a Magyar Nemzeti Galéria 2018-ban, de a tervek szerint a Szépművészeti Múzeum is újra megnyílik idén októberben az átfogó rekonstrukciót követően.

A Szépművészeti megújult épülete már az új koncepció jegyében, a régi mesterek múzeumaként nyílik újra két szakaszban. Az összes új állandó kiállítás 2019 közepétől lesz majd látható - jelentette be az intézmény főigazgatója. Baán László hozzátette: a 19-20. századi gyűjtemény legszebb darabjait az Új Nemzeti Galéria elkészültéig a Nemzeti Galéria várbeli kiállítóhelyén mutatják be.

DSC6058

DSC6058 (Fotó/Forrás: Kaszás Tamás / Dívány)

A Liget Budapest projekt keretében, három év alatt elvégzett rekonstrukció és a műtárgyak költöztetésének összköltsége 15 milliárd forint - közölte a főigazgató. Kiemelte: először nyílik meg a közönség előtt az 1944 óta nem látogatható, most helyreállított Román csarnok, de teljesen megújult az épület közműrendszere és kiszolgáló egységei is.

Így néz ki a felújítás közben a Szépművészeti Múzeum

Kapcsolódó

Így néz ki a felújítás közben a Szépművészeti Múzeum

Legutóbb az 1940-es évek elején lehetett teljes pompájában látni a második világháborúban megsérült, majd azóta bezárt Román csarnokot, 2018 őszén azonban ismét birtokba veheti a közönség, ha befejeződik a Szépművészeti rekonstrukciója.

A Szépművészeti Múzeum első időszaki kiállítása Leonardo előtt tiszteleg, a reneszánsz mester lovasszobra mellett tíz eredeti rajzát is felvonultatják októbertől.

A Szépművészeti Múzeum spanyol, olasz és holland barokk kiállításai után 2019 végén Rubens, Van Dyck és a flamand barokk mestereinek munkáiból nyílik nagyszabású tárlat, amelyre csak Rubenstől legalább húsz főmű érkezik, majd 2020-ban a múzeum korábbi, nagy sikerű Cézanne-kiállításának folytatását tervezik.

Baán László a Nemzeti Galéria kiállításairól szólva elmondta, hogy május végétől lesz látható Julian Rosefeldt Manifesto című videoinstallációja, amely a 20. század művészetére jellemző művészi manifesztumok világát idézi meg Cate Blanchett főszereplésével.

Frida Kahlo születésének 111. évfordulóján, júliusban nyílik meg a mexikói festő első budapesti kiállítása,

elsősorban a mexivárosi Museo Dolores Olmedo gyűjteményére építve, októbertől pedig Bacon, Freud és a londoni iskola címmel a modern brit festészet egyik legnagyobb hatású korszakát mutatja be a londoni Tate-ből érkező tárlat.

Folytatódik a Nemzeti Galéra magyar mesterek előtt tisztelgő sorozata is: 

a művész születésének 110. évfordulójára Korniss Dezső festészetét áttekintő kiállítás nyílik decemberben.

A Szépművészeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria válogatott anyagát a londoni, római, párizsi, milánói és madridi bemutatkozások után márciustól az Argentin Szépművészeti Múzeumban állítják ki, a madridi Thyssen-Bornemissza Múzeumban pedig nagyrészt a budapesti anyagra építve nyílik idén egy nagy Vasarely-tárlat. Raffaello Esterházy Madonnája jelenleg a római Palazzo Barberiniben látható.

Év végéig elkészül az Országos Múzeumi Restaurálási és Raktározási Központ (OMRRK), amely a Néprajzi Múzeum, a Szépművészeti és az MNG több mint 350 ezer műtárgyának megőrzéséhez biztosít 21. századi feltételeket, valamint a Közép-Európai Művészettörténeti Kutatóintézetnek is otthont ad majd.

Baán László hangsúlyozta: a 2011-ben indult Liget Budapest projekt történetében az idei lesz a "forduló év": a Szépművészeti Múzeum rekonstrukciójának befejezése, az OMRRK átadása, a Pannon Park építése, az Olof Palme Ház felújítása, a komáromi Csillagerőd bővítése és a Néprajzi Múzeum már zajló beruházása mellett elindul az Új Nemzeti Galéria, a Magyar Zene Háza és a Magyar Innováció Háza építése is, eközben pedig több ütemben zajlik a parkrekonstrukció.

Már készülnek a Regnum Marianum-emlékhely tervei, felújítják a Magyar Mezőgazdasági Múzeum épületét, a Fővárosi Nagycirkusz azonban csak akkor költözik ki jelenlegi helyéről, ha az új otthona elkészült - közölte Baán László.

Programkereső

Legnépszerűbb

Vizuál

Úgy fest, megtalálták az egyetlen felvételt Frida Kahlo hangjáról

A mexikói nemzeti hangarchívum, a National Sound Library úgy véli, Frida Kahlo saját, Diego portréja című esszéjét olvassa föl az El Bachiller radio pilotjában, amely hangfelvétel nemrégiben került elő.
Klasszikus

Liszt Ferenc szépunokája ez a csodakamasz zongoraművész

Ahogy a középkorú és idősebb generációk birtokba vették a közösségi médiát, úgy futott fel Michael Andreas Häringer karrierje is. A most tizenhét éves zongoraművész nem csak ragyogó tehetség, de kivételesen népszerű is.
Klasszikus

Zenetörténeti pillanat: Arvo Pärt és Sting találkoztak

Tallinn közelében találkozott az egyik legnépszerűbb kortárs zeneszerző és a brit popcsillag. Szemmel láthatólag élvezték egymás társaságát.
Vizuál

Ilyen volt a nyár 50 éve

Egy fotóriporternő élete a szövegben, az 1960-as, 70-es, 80-as évek hétköznapjai pedig a galériában. A Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtárának munkatársai ezúttal egy különleges életműből válogattak.
Könyv

„Először életben kell maradnunk” – A Mengele-lány

Stern Rózsa Ibolya nemcsak kibírta a haláltábort és Mengele kísérleteit, de neki köszönhetően fogták el a birkenaui láger egyik felügyelőnőjét is. Az idős asszony Veronika H. Tóth újságírónak mesélte el a második világháború előtt, alatt és után történteket.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Vizuál gyász

Elhunyt Franco Zeffirelli

A hosszú betegség után elhunyt rendező 96 éves volt. Firenzében helyezik örök nyugalomra – számolt be róla a hvg.hu.
Vizuál Film

Málnaszörp, fröccs, Szánsájn – nyári fesztivált rendez a Cirko-Gejzír mozi

Hagyományosan a Szánsájn fesztivállal kezdődik a nyár a Cirko-Gejzír moziban, ahol három héten át több mint 60 filmből válogathatunk, köztük olyan kedvencekből, mint a Kedi – Isztambul macskái, a Paterson vagy a Rúzs, reptér, satöbbi.
Vizuál galéria

Mutatjuk, hol találja a ma 75 éve elhunyt Róth Miksa alkotásait!

Sőt, galériánkban azokat az enteriőröket is, amelyek már elpusztultak. Róth elsőként ismerte fel a monarchiában a Tiffany-üveg alkalmazásában rejlő lehetőségeket, és mesteri szintre emelte az üvegművészetet. 1944. június 14-én halt meg Róth Miksa üvegfestő és üvegmozaik-készítő.
Vizuál morphoto

KÉP-regény: Sting és a sör

A Fidelio új sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk a Morphoblog szerzője, morpho, azaz Hegedűs Ákos. Ezen a héten a Sting-koncerteken átélt kalandjairól mesél.
Vizuál ajánló

Szakmai nyílt nap a "Mestermunkák" kiállításon

A kiállítás szervezői szakmai nyílt napot tartanak, amelyen a tárlaton részt vevő szakmák képviselői bemutatják saját területüket előadás és párbeszéd formájában.