Vizuál

Für Anikó és Vilmányi Benett főszereplésével készül Mayer Bernadette első filmje

2023.11.30. 10:30
Ajánlom
A Szemem fénye című film egy látását elvesztő művészetoktatóról szól, aki attól rettegve, hogy egyedül marad, egyre inkább fiába kapaszkodik. A rendező a történettel arra szeretne rámutatni, hogy a tragédiákat akkor tudjuk átvészelni, ha észrevesszük és megéljük a boldog pillanatokat. 

„Édesanyám tinédzser koromban vakult meg, ketten együtt kellett szembenéznünk ennek minden következményével” – idézte fel Mayer Bernadette, hogy mi adta az alapélményt első nagyjátékfilmjéhez. A Szemem fénye című alkotás a Nemzeti Filmintézet (NF) Inkubátor Programjának támogatásával készül, a forgatás már javában tart.

A Szemem fénye történetében a művészetoktató Krisztina cukorbetegsége szövődményeként fokozatosan elveszíti látását, ami válságba sodorja nemcsak saját, de fia életét is.

Máté, aki újdonsült apaként gyermeke születése után szembesül Krisztina állapotával, erején felül próbál segíteni anyjának, élete lassan kettészakad egyre fojtogatóbban ragaszkodó anyja és saját családja présében, miközben Krisztina retteg attól, hogy egyedül marad a sötétben.

SzememFenye_werk_VilmanyiB-095357.jpg

Für Anikó és Vilmányi Benett a Szemem fénye című film forgatásán (Fotó/Forrás: Kárász Karolina / Kino Alfa)

Mayer Bernadette – aki a forgatókönyvet Nagy Zoltán író-rendezővel írta közösen – úgy fogalmazott: a vakság az egyik legborzasztóbb dolog, ami történhet az emberrel. „Úgy hiszem, akkor tudjuk átvészelni a tragédiát, ha észrevesszük, hogy ebben a lehetetlen helyzetben is ott rejtőzik az emberi szépség és a humor. Észrevenni ezeket a boldog pillanatokat pedig a legnagyobb kihívás ebben a helyzetben.

Ezt a kettősséget fogalmazza meg a film, egy olyan drámát, amin időnként lehet azért nevetni is

– idézte a rendezőt az NFI közleménye.

A több évszakon átívelő történet főszerepében az Örkény Színház színésznője, a filmes és televíziós szerepeiből is jól ismert Für Anikó, illetve az utóbbi időben több filmes főszereppel is debütáló Vilmányi Benett (Larry, Látom, amit látsz) lesz látható. Az anya-fiú párost alakító kettős már évek óta dolgozik a rendezővel közösen a filmen.

A Szemem fénye operatőre az SZFE-n végzett Csepeli Eszter, aki többek között A kivégzés című, Cannes-ba is beválogatott rövidfilm operatőre volt, illetve idén Los Angeles-ben leforgatta az első amerikai nagyjátékfilmjét (Quarter), melynek főbb szerepeit Eric Roberts és Brooke Shields játssza.

SzememFenye_werk_CsepeliE_MayerB-095357.jpg

Csepeli Eszter és Mayer Bernadette a Szemem fénye című film forgatásán (Fotó/Forrás: Kárász Karolina / Kino Alfa)

„Úgy érzem mintha egész életemben erre a filmre készültem volna: a stáb minden egyes tagja olyan, amire mindig is vágytam,

Bernadette-tel való együttműködésünk pedig az, amiért operatőr lettem, mind szakmailag és emberileg

– nyilatkozta az operatőr, akinek a Szemem fénye már az ötödik mozifilmje lesz.

A film producerei a Védelem alatt című dokumentumfilmet is jegyző Petrovits Genovéva, valamint Sólyom Kristóf és Oskó-Szabó Csaba, koproducere pedig Gyurin Zsuzsi. A Szeme fénye a Filmintézet támogatásával, a Kino Alfa gyártásában, a Salamandra Film koprodukciójában készül, látványtervezője Mestyán Lili, jelmeztervezője Szalai Sára.

Vilmányi Benett és Für Anikó mellett a főbb szerepekben Waskovics Andrea, Hámori Ildikó, Znamenák István, valamint Hajdu Szabolcs láthatóak.

Fejléckép: Für Anikó a Szemem fénye című film forgatásán (Fotó/Forrás: Kárász Karolina / Kino Alfa)

Vilmányi Benett: A színház az első, de a szerelem még fontosabb

Kapcsolódó

Vilmányi Benett: A színház az első, de a szerelem még fontosabb

 Vilmányi Benett-tel színészetről, szerelemről, a sikerben való fürdőzés illúziójáról és jövőbeli terveiről beszélgettünk a Látom, amit látsz című film kapcsán.

„A tetteim rajzolják körbe a karakteremet” – Interjú Hajdu Szabolccsal

„A tetteim rajzolják körbe a karakteremet” – Interjú Hajdu Szabolccsal

Január 19-én és 20-án újra látható a Trafóban Pass Andrea Eltűnő ingerek című rendezése. A darab férfi főszerepét alakító Hajdu Szabolccsal egyebek közt a magyar film helyzetéről, illetve arról beszéltünk, miért tartja problémásnak, ha a művészet nem több, mint puszta társadalmi párbeszédkísérlet.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Az idei Berlinalén az is kiderült, hogy Martin Scorsese egy két lábon járó filmenciklopédia

A 74. Berlinale a megkezdett mederben folyt tovább: az elmúlt öt napban is maradt a határok és az aktuális társadalmi kérdések feszegetése.
Színház

Kétszemélyes tantermi előadás készült a Sorstalanságból a Katonában

A Gloviczki Bernát és Jakab Balázs előadásában látható színpadi adaptációt Bagossy Júlia rendezte. A bemutatót február 23-án tartják a Sufniban.
Klasszikus

Bach, Chopin és Schumann műveit szólaltatja meg Grigorij Szokolov a Müpában

Az orosz zongoraművész szólóestjén Johann Sebastian Bach négy duettje és c-moll partitája, Chopin mazurkái és Schumann Waldszenen (Erdei jelenetek) című műve hangzik el az MVM Koncertek – A Zongora sorozatban március 13-án a Müpában.
Vizuál

„Nem elég gondolni, tenni is kell” – fontos társadalmi ügyekről rendez kiállítást a Radnóti Színház

A társulat célja ráirányítani a figyelmet közös ügyeinkre, közelebb hozva, felnagyítva, kihangosítva azokat. Az előző évadban elindult kampány fotósorozatait Csoszó Gabriella készítette, a figyelemfelkeltő akció idén az újonnan szerződött színészek ügyeivel folytatódott.
Vizuál

Süveges Rita festőművész lett az Esterházy Art Award közönségdíjasa

A 2023-as Esterházy Art Award-díjhoz kapcsolódó kiállítás március 3-ig tekinthető meg a Ludwig Múzeumban, majd április közepén a kismartoni Esterházy-kastélyban is kiállítják a díjazott alkotók munkáit.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Vizuál magazin

10+1 ikonikus jelenet minden idők legmeghatározóbb sorozatából

Táncoló törpe, rébuszokban beszélő óriás, isteni feketekávék és cseresznyés piték, bohókás jazz, csontig hatoló rémálmok, egy furcsa FBI-ügynök, misztikus baglyok, vörös bársonyfüggöny. Összegyűjtöttük a Twin Peaks legikonikusabb jeleneteit.
Vizuál hír

Süveges Rita festőművész lett az Esterházy Art Award közönségdíjasa

A 2023-as Esterházy Art Award-díjhoz kapcsolódó kiállítás március 3-ig tekinthető meg a Ludwig Múzeumban, majd április közepén a kismartoni Esterházy-kastélyban is kiállítják a díjazott alkotók munkáit.
Vizuál magazin

Az idei Berlinalén az is kiderült, hogy Martin Scorsese egy két lábon járó filmenciklopédia

A 74. Berlinale a megkezdett mederben folyt tovább: az elmúlt öt napban is maradt a határok és az aktuális társadalmi kérdések feszegetése.
Vizuál hír

„Nem elég gondolni, tenni is kell” – fontos társadalmi ügyekről rendez kiállítást a Radnóti Színház

A társulat célja ráirányítani a figyelmet közös ügyeinkre, közelebb hozva, felnagyítva, kihangosítva azokat. Az előző évadban elindult kampány fotósorozatait Csoszó Gabriella készítette, a figyelemfelkeltő akció idén az újonnan szerződött színészek ügyeivel folytatódott.
Vizuál hír

Ha tavasz, akkor Essentia Artis!

Márciusban nyílik meg az MMA művészeti ösztöndíjasainak programsorozattal kísért kiállítása. A grandiózus összművészeti esemény részleteiről idén a Fidelio különszámából is tájékozódhatnak!