Több mint egy évtizeddel az Amerikai szépség, vagy a Született feleségek után nem hiszem hogy akadnak még emberek, akik a tüchtig amerikai kertvárosokról azt gondolnák, valóban a békesség és szeretet gyülekezetei. Újdonságot tehát George Clooney filmjének alaphelyzete sem hoz: az idillinek tűnő Suburbicon élete felborul, amikor egy fekete família a Lodge család szomszédságába költözik. Először csak suttogó propaganda kíséri az újdonsült lakosokat, majd egyre elharapózó indulatok. Közben viszont Lodge-ék élete is örökre megváltozik, miután erőszakos rablók betörnek hozzájuk. A falakon kívül elharapózik a gyűlölet és az erőszak, a falakon belül pedig az árulás, bűn és paranoia.
Ez Clooney első olyan filmje rendezőként, amelyikben nem szerepel. Ettől viszont sokkal meghatározóbb az, hogy a forgatókönyv a Coen testvérektől származik: az összes váratlan groteszk fordulat, és éles párbeszéd őket dicséri.
hiszen azok is a forgatókönyvben gyökereznek. A két fő szál, a családi tragédia és a kisvárosi dráma ugyanis úgy működnek együtt, mint mikor egy lábasra két számmal nagyobb fedőt teszünk. Elvégzi a dolgát, lefedi a lábast? Persze. Jó ez így? Nem igazán.
Persze az erőltetett allegória érthető: mint Coénéknél mindig, most is az ember esendő-sötét oldala a tét, ezúttal viszont valódi tanulság vagy mondanivaló nem szorult a remek karakterek és penge párbeszédek mögé. (Ha esetleg valaki számára revelációként hat, hogy a rasszizmus és a kapzsiság rossz dolog, attól elnézést.)
Valódi választ nem kaptam a mozitól. A Suburbicon egyértelmű, hogy filmként nem jó - maximum közepes - , szórakozásnak viszont kiváló. Matt Damon, Julianne Moore és Oscar Isaac is remekelnek, a tónus pedig kellően sötét és komikus. A hidegháborús vintage reklámok és propagandaposztereket pár éve jöttek ismét divatba meme-formában. Clooney lényegében ezeket a pimasz mini-szatírákat adaptálta a mozivászonra. A végeredmény nagyjából olyan, mint maguk a vicces képek:
hírlevél
