Brady Corbet komoly fába vágta a fejszéjét: legújabb filmjét, A brutalistát egy nagyregényíró telhetetlen fantáziájával és ambíciójával tervezte meg. Tervezést mondunk, mert ez a film bizonyos tekintetben jócskán túlmutat az átlagos produkciókon, sokkal inkább hasonlít egy gigantikus építészeti remekműhöz, amelynek minden egyes téglája magán viseli az alkotó keze nyomát, határokat nem ismerő gondolkodását. Az Adrien Brody főszereplésével – jórészt Magyarországon, magyar alkotókkal – készült film gigantikus vállalkozás. Corbet nagyot markol, alkotását nézve olyan érzésünk támadhat, mintha egy élete végéhez közeledő művész utolsó, nagy, összegző művét látnánk, melyben számot vet mindazokkal a témákkal, gondolatokkal és kérdésekkel, amelyeket munkássága során taglalt – holott egy csupán harminchat éves rendezőről beszélünk. Pedig A brutalista valóban egy klasszikus, nagy emberi történet, egyszerre szól az identitásról, antiszemitizmusról, kapitalizmusról, egyenlőségről, szabadságról, szerelemről, művészet és üzlet, gondolat és gyakorlat ellentmondásos kapcsolatáról, és teszi mindezt az építészet középpontba állításával, amelyen keresztül még arról is eltöpreng, vajon az épületekkel, ezekkel a távoli jövőnek címzett mementókkal, milyen emlékeket és üzeneteket hagyhat maga után az emberiség.
A történet 1947-ben kezdődik: a főhősünk Tóth László magyar építész, aki hajón megérkezik az Egyesült Államokba. A férfit a holokauszt alatt elválasztották feleségétől, valamint elárvult unokahúgától, így kénytelen volt egyedül elmenekülni. László Philadelphiában, unokatestvérénél száll meg, később pedig egy építkezésen vállal nehéz fizikai munkát, ám a szerencsének köszönhetően egy helyi üzletember, Harrison Lee Van Buren (Guy Pearce) felismeri a tehetségét. Felkarolja őt, és munkát ajánl neki, a mágnás ugyanis egy nagyszabású épületet szeretne felállítani a háza melletti dombon. Mindenben szabad kezet ad Lászlónak, és még azt is elintézi, hogy felesége (Felicity Jones) és unokahúga (Raffey Cassidy) elhagyhassa Magyarországot, és letelepedhessen az Egyesült Államokban. László el is készül sajátos, a kivitelezők és a laikusok számára egyaránt meghökkentő tervével,
ám ahogy az idő telik, újabb és újabb gondokkal kell szembenéznie, építészeti, gazdasági és emberi problémákkal egyaránt.
A film játékideje több mint három óra, amelybe ráadásul a rendező egy tizenötperces szünetet is beépített, lássuk be, ez inkább a nézők ott tartásáról szól, mintsem jelentős dramaturgiai funkciója lenne. Ahogy ez a bevezetésből is kiderülhetett, nehéz egyetlen témát kiemelni ebből a történetből: kis túlzással minden jelenet újabb és újabb kérdéseket és jelenségeket vázol fel. A moziban ülve olyan érzésünk támadhat, mintha Corbet és társforgatókönyvírója, Mona Fastvold az írás során rendszeresen többhónapos szünetet tartott volna, s így, mire folytatni kezdték a történetet, már más kérdések foglalkoztatták őket, mint korábban. Meglehet, ez így túlzás, de az mindenesetre bizonyos, hogy A brutalista meglehetősen szétfolyik – de hát nem folyik-e szét A varázshegy vagy A Karamazov testvérek is? Corbet filmje kétségkívül grandiózusan szabálytalan és szabálytalanul grandiózus,
ám a középpontjának van valamiféle stabil magva, egyfajta titkos, lehengerlő és ellenállhatatlan erő, amely egyben tartja az egészet
– pontosan olyan, mint a történetbeli épület, amely nem csupán szimbólum, hanem a főhős lelkivilágának és életútjának anyagi és térbeli kiterjesztése.
Az alaptörténet nagyon hasonlít Kafka Amerika (más fordításban: Az elkallódott fiú) című regényéhez, amelyben egy európai fiatalember az Egyesült Államokban próbálja megvetni a lábát, de csak ide-oda sodródik az amerikai társadalom hierarchiájában. A forgatókönyvíró/rendező a fiktív építész életútján keresztül izgalmas összhangot teremt: egy időben rajzol fel egy tipikus 20. századi európai életutat és annak tragédiáját, valamint egy ízig-vérig amerikai történetet. Tóth László és „jótevője”, Van Buren személyében ugyanis két világnézet ütközik össze – és nem csupán a művész–befektető összecsapásáról van szó. Beszélgetéseikből ugyanis lassan a néző előtt is felsejlik, hogy mindazok az ideológiák, amelyek miatt a főhősnek el kellett hagynia szülőhazáját, az Egyesült Államokban is jelen vannak, mi több: az ország kultúrájának fundamentumát képezik, csak egy kissé másként. Ha meg kellene határozni, mi a legfontosabb témája a filmnek, minden bizonnyal ezt mondhatnánk: a kapitalizmus kritikája. Corbet ugyanis félreérthetetlenül arra próbál rávilágítani, hogy a korlátlan fejlődés hamis eszményéből, a profit mindent leuraló fetisizálásából pontosan ugyanolyan gondolatok születhetnek, mint például a nácik által képviselt eugenetikából.
Mert abban a világban, amelynek centrumában a pénz és a pénz általi fejlődés áll, hamar leoszthatók a további szerepek,
hogy tudniillik kire van szükség, és kire nincs, hogy ki az, akit megtűrnek, és ki az, akit nem. És mindezzel szemben áll Tóth László, a meggyötört, de azért a maga módján ravasz és közel sem hibátlan kelet-európai művész, akinek egyszer már szembe kellett néznie a gyűlölettel és a háború pusztításával, és így nem marad más választása, mint hogy műalkotásain keresztül fogalmazza meg saját kritikáját.
A lehengerlő hatást Corbet elsősorban a technikai megoldásokkal éri el: kissé szétcsúszó, dagályos forgatókönyvét ugyanis elég könnyű megbocsátani, mert Lol Crawley operatőr munkájának köszönhetően
a több mint háromórás játékidő alatt folyamatosan szemet gyönyörködtető, mérnöki precizitással megkomponált képeket láthatunk.
Mindemellett praktikus is, A brutalista ugyanis tele van rendkívül hosszú snittekkel, amelyeket képes úgy megmutatni, hogy a film egyéni vizuális világa szemernyit sem sérül, de a néző mégis hajlamos elfeledkezni róla, hogy hosszú percek teltek el vágások nélkül. És a teljes élményhez legalább ennyire fontos a sound design is. Nemcsak Daniel Blumberg csodálatos zenéje szolgálja remekül a történetet, hanem szó szerint a legapróbb zörejek és természeti hangok is új szintre emelik az egész produkciót. És ha már a technikai részleteknél járunk, emeljük ki Jancsó Dávidot is, aki ugyancsak képes meglepetést okozni, a sztori bizonyos pontjain ugyanis – például a carrarai hegyekben zajló álomszerű jelenet során – meghökkentő, szinte hipnotikus vágásokkal tárja elénk a felvételeket.
Hogy Tóth Lászlót éppen Adrian Brody formálja meg, teljesen kézenfekvő választás, hiszen édesanyja ágáról maga is magyar származású. Ez nemcsak azért öröm, mert csodás magyar mondatokat és talán még csodásabb magyar káromkodásokat, illetve egy sajátos angol akcentust hallhatunk egy nagyszerű amerikai színész szájából, de egyúttal azért is, mert Brodynak kétségkívül jól áll az agyongyötört kelet-európai menekült karaktere. Pusztán a testbeszédével is képes színészkedni, görnyedt tartásáról a háborút és a holokausztot megjárt emberek szűnni nem akaró rettegése olvasható le, ráadásul a történet során az érzelmek széles skáláját járja be, a felszabadult örömtől a görcsös, fojtogató síráson át egészen a sötét őrületig. Így ezen a ponton nem titkolom tovább,
úgy hiszem, hogy márciusban átveheti karrierje második Oscar-díját.
Jelen állás szerint nagyon nehéz elképzelni, hogy ne Adrien Brodyt ismerjék el a legjobb férfi főszereplő kategóriában.
A filmben egyébként számos színészre érdemes odafigyelni, nem emlékszem például, Guy Pearce-et mikor láttam utoljára ennyire bravúrosan játszani, és ugyancsak nem hagyhatjuk szó nélkül az Erzsébet szerepében brillírozó Felicity Jonest sem, mert az ő nevéhez és alakításához fűződik a történet egyik leghátborzongatóbb pillanata.
Corbet alkotásával az Oscar-gála több kategóriájában találkozni fogunk, ez egészen egyértelmű, és minden bizonnyal a fődíjért is versenyben lesz. És meg is fogja érdemelni. Meglehet, a rendező néha többet próbál elmondani annál, mint amennyit képes, de emberfeletti energiákat mozgat meg ennek érdekében, és látszik, hogy mindvégig tökéletességre törekedett. A brutalista a szó minden értelmében vett nagy film lett. Zavarba ejtő, mint egy brutalista épület, mint egy föld alól előkerült, gigászi őslény csontváza vagy mint maga a nagybetűs Történelem: nehéz eldönteni, hogy megijeszt vagy inkább lenyűgöz-e minket.
A brutalista
amerikai dráma, 2024, 215 perc, +18
Rendező: Brady Corbet
Forgatókönyv: Brady Corbet, Mona Fastvold
Premier: január 23.
Forgalmazó: UIP-Duna Film
Fejléckép: Jelenet A brutalista című filmből (Fotó/Forrás: UIP-Duna Film)