Világszerte több mint egymilliárd ember dolgozik jelenleg otthonról egy becslés szerint. Milyen az a lakás, ami megfelelő arra, hogy egyszerre legyen iroda, családi otthon és kikapcsolódásra alkalmas tér?

Életkortól függően folyamatosan változik az egyén viszonya a lakáshoz, az otthonhoz. Míg a kisgyermek a szülői közelséget a biztonsággal azonosítja, addig egy kamasz mindent elkövet, hogy térben a felnőttektől távol, saját mikrokozmoszt, külön világot teremthessen. A kamaszoknál nem a szeretetigény elmúlása ez, mindinkább az önálló territórium felfedezése és elfoglalása, saját kis tárgyaival, a falon brutális mennyiségű kütyüvel, képpel, poszterrel, amiket kalapáccsal szegez fel az előző hónapban kifestett lakásban. Majd később enyhül a direkt szeparáció okozta sokk, újra egymásra talál a család, ki-ki elfogadja az egymás mellett létező és jól működő, a saját zugok, szobák alkotta otthont, ahol a legnagyobb tér közös, a családé, az együtt, egymással eltöltött időé.

Vincze László (Fotó/Forrás: V+L)

Hogyan módosul az embernek a térhez fűződő viszonya? Az én tapasztalatom szerint mintha a fizikai tér is összeszűkülne most, hogy sokat vagyok egyetlen szobában.

Felértékelődik a saját tér, a saját szoba. Az én, de a szüleim generációja sem élte soha át azt, ami most van. Nincs tapasztalatunk, sem tudásunk arról, mi is történik, csak azt látjuk, hogyan lesz valóság a tegnap még szórakoztató horror és tudományos fikció! A tér összeszűkült, nincs mese, akkor nehéz ezt elviselni, ha ez egyetlen nappali-konyha, mindenki mindenkit hall, nincs intim saját terünk, és egyszerre zeng a Klubrádió és a Kossuth. Ez különös erőpróba valóban.

Udvarra nyíló lakások Tatán, a Rákóczi utcában (Fotó/Forrás: Wikimedia)

A Budapesti Műszaki Egyetem docenseként otthonról tanítasz a jelenlegi helyzetben, építész-tervezőként szellemi munkát végzel. Mennyire határozza meg a kreatív munka minőségét a tér? Kellenek a szabad terek a szabad gondolkodáshoz, és az apró padlásszoba, ahol a nyomorgó művész dolgozik, nem több mítosznál?

Számomra a saját másfél négyzetméteres asztal és az akár bezárható akusztikai tér a fontos, utóbbi mérete kevésbé, de ezt talán sokan sokféleképpen élik meg. Több nagy méretű monitoron dolgozunk, rajzolunk, így viszonylag széles az a felület, amit elbitorolnak az eszközök. Érdekes, évtizedekig a tervezésben a nagyteres irodaházak jelentették a korszerűséget, a hatékony munkakörnyezet szinonimáit,

A kisebb térben, akusztikailag tagolt, leválasztott munkakörnyezetben jobban érzik magukat az ott szellemi munkát végzők. Hozzá kell tenni, az egyetemi oktatásban épp ellenkezőleg, a legkreatívabb és elismerten a hallgatók számára vonzó munkatér a műtermi környezet, ott, ahol állandó interakciók között tudnak összedolgozni, segíteni egymásnak, átélni az együttdolgozás adta új kreativitás élményét.

Panellakások (Fotó/Forrás: Pixabay)

Egyre többen vagyunk – 2050-re már 10 milliárdan –, ugyanakkor tendencia, hogy egyre kevesebben élnek egy háztartásban, a többgenerációs családi otthonok a szegényebb rétegekre jellemzők, ezzel összhangban egyre kisebbek a lakások. Van erre megoldása az építészetnek?

A bérlakások rendszere a család átalakulását, változását is jobban képes követni. Nagyobb bérleményből a kisebbe költözhet és fordítva, de akár várost, országot is cserélhet. Magyarországon nincs állami, sem szociális lakáspolitika. Van ellenben adókból épülő Liget-projekt, stadionprojekt és királyipalota-projekt. Tizenöt éve nem épülnek állami lakások, nincs vízió olcsó bérelhető lakások építésére. A szociológusok, közgazdászok és építészek sok kritikát fogalmaznak meg szakmai álláspontjaikban, lényegében következmény nélkül. Legutóbb maga a jegybank elnöke gyakorolt mea culpát a témában. Ausztriában a bérlakások többségben vannak a tulajdonnal szemben, Mietwohnung, Genossenschaftswohnung, Gemeindewohnung formáiban (bérelt lakás, szövetkezeti lakás, önkormányzati lakás - a szerk.). Utóbbi a legolcsóbb, állami bérlakás. Bécsben 220 ezer állami bérlakás van, ami egyrészt rendkívüli lakossági mobilitást jelent, másrészt megfizethető lakhatást biztosít, sok esetben szociálisan rászorulóknak díjfizetési kompenzációval.

Praktizáló építészként sem találkozunk szociális lakástervezéssel, az egyetemi oktatásban tanszékünkön annál több lakhatással felelősen foglalkozó történetet dolgozunk fel, hallgatói tervekben az olcsó lakásteremtés eszközeit, a közösségi együttélés legfrissebb lehetőségeit kutatjuk, amihez nagyszerű hazai előképek állnak rendelkezésre. Ilyen az 1979-ben, Miskolcon épült Bodonyi Csaba tervezte Kollektív ház, vagy Dévényi Tamás Magháza a Rottenbiller utcában. A mostani egyetemi hallgatók között soha nem volt ennyire elfogadott és vállalt a téma. Elindítottunk több hajléktalansággal foglalkozó kutatást is, együttműködve a BMSZKI munkatársaival.

A miskolci Kollektív ház, a magyar co-housing egyik feltűnően korai példája (Fotó/Forrás: Építészfórum.hu)

Az emberiségnek sokak szerint fel kell készülnie a világjárványokra, Kínában a koronavírus miatt rengeteg kórház épült, és hasonló várható az egész világon. Milyen szempontok vezérelhetik a tervezőket, ha azt is szem előtt tartják, hogy a tér is hozzájárulhat a beteg hogylétéhez?

Az biztos, hogy új időszámítás kezdődött el Európában. Az utóbbi hónapokban rengeteg technológiai innováció született a járvány diktálta nyomás alatt. Ideiglenes gyógyító helyek, szállítható, gyorsan felállítható szükségszállások tervei, koncepciók és ténylegesen megvalósuló példák. A tartósan fennálló afrikai, közel-keleti menekülttáborok drámai helyzete már több évtizede előrevetítette a humanitárius összefogás szükségét és egy „robbanás kockázatát”.

Az építészet jó pénzért azt reprezentálja, amit a megbízó mecénás elvár tőle, és ezt mindig a számára legkényelmesebb etikával. A gondoskodás, a gyógyítás minőségét is a politikai akarat szabja meg, a társadalom ezt vagy elfogadja, vagy leváltja vezetőit. Így vagy úgy, előbb vagy utóbb. A gyógyító térről, a léptékről, színekről való diskurzusnak akkor jön el az ideje, ha a társadalmon látszanak a gyógyulás tünetei. Ha végre nem a szabadon gondolkodót akarja legyőzni a hatalom, hanem a betegséget, a szegénységet!