A budapesti helyszín mellett vidéki helyszíneken is lesz Skandináv Filmfesztivál, egyedi programokkal és helyárakkal. A pécsi Apolló Moziban, a miskolci Művészetek Házában, a szolnoki TISZApART Moziban, a jászberényi Lehel Film-Színházban, a békéscsabai Center Moziban, a kecskeméti Otthon Moziban, a szombathelyi Agora Savaria Filmszínházban és a debreceni Apolló Moziban is megtekinthető lesz a skandináv film színe-java. A fesztivál filmjei eredeti nyelven, magyar felirattal láthatók.
A programban öt skandináv alkotás premier előtt látható. A Szex, az Armand, a Fiúk, az Amikor megtörik a fény és az Élőhalottak! a világ legjobb filmfesztiváljain versenyeztek Cannes-ban, Berlinben és a Sundance filmfesztiválon.
Valamennyi film az ősz és tél folyamán kerül országszerte a magyar mozikba.
A norvég párkapcsolati mozi, a Szex világpremierje a világ egyik legrangosabb ’A‘ kategóriás filmfesztiválján, a Berlini Nemzetközi Filmfesztivál Panoráma versenyprogramjában volt, ahol az alkotás három díjat is kapott (az ökumenikus zsűri, a Nemzetközi Artmozi Egyesület (C.I.C.A.E.) és az európai mozihálózat (Label Europa Cinemas) elismeréseit). A Szex október 10-től látható országszerte a mozikban.
A norvég Armand világpremierje a világ legrangosabb ’A‘ kategóriás mozgóképes seregszemléjén, a Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál Un Certain Regard versenyprogramjában volt. Az Armand Cannes-ban elnyerte a legjobb elsőfilmnek járó Arany Kamera-díjat.
Az alkotás napjaink egyik legfontosabb társadalmi kérdéséről és problémájáról, a gyerekek közötti iskolai zaklatásról szól,
és arra keresi a választ, mit tehet egy anya, amikor a gyerekét zaklatással vádolják meg. Az Armand október 31-től látható országszerte a mozikban.
A dán Fiúk világpremierje szintén a világ egyik legrangosabb mozgóképes seregszemléjén, a Berlini Nemzetközi Filmfesztivál versenyprogramjában volt. Az alkotást később díjazták a rangos Hongkongi Nemzetközi Filmfesztiválon. A rendező, Gustav Möller előző filmje, A bűnös világsikert aratott és népszerű volt a magyar mozikban is. A történet egy női börtönőrről szól, aki egy rabbal találkozva szembesül múltbeli titkokkal és tragédiákkal. A Fiúk október 24-től látható országszerte a mozikban.
Az izlandi Amikor megtörik a fény világpremierje a világ legrangosabb fesztiválján, a Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál Un Certain Regard versenyprogramjában volt, ahol az alkotás egyben a program nyitófilmje is volt. Az Oscar-díjra jelölt izlandi rendező,
Rúnar Rúnarsson drámája a felnőtté válás érzékeny filmje, benne a tinédzserek érzelmi világának hiteles és megkapó ábrázolásával.
Az Amikor megtörik a fény október 17-től látható országszerte a mozikban.
A norvég Élőhalottak! John Ajvide Lindqvist Magyarországon is megjelent bestsellerének filmfeldolgozása. A produkció világpremierjére a Sundance Nemzetközi Filmfesztivál World Cinema versenyprogramjában került sor, ahol a film elnyerte a legjobb zene díját. A filmet hat kategóriában jelölték a norvég film legrangosabb elismerésére, az Amanda-díjra (legjobb női mellékszereplő, zene, operatőr, látvány, hang, smink). A film arról szól, hogy mit kezd a társadalom akkor, amikor halottaink, szeretteink váratlanul visszatérnek. Az Élőhalottak! november 14-től látható országszerte a mozikban – feliratos és szinkronizált változatban egyaránt!
A Best of összeállításban többek között olyan korábbi skandináv sikerfilmekkel találkozhat a közönség, mint a Mads Mikkelsen főszereplésével készült dán történelmi film, A fattyú; az Arany Pálma-díjas, Oscar-jelölt svéd A szomorúság háromszöge; Anders Thomas Jensen kultfilmje, a szintén Mads Mikkelsen főszereplésével készült Az igazság bajnokai; az izlandi fekete komédia A fa alatt; a norvég fekete komédia, Rosszul vagyok magamtól; vagy a Janne Teller bestselleréből készült tinédzserdráma, a Semmi.

Kapcsolódó
A nyugati ember tengeribetegsége – Megnéztük az év legjobb filmjét
Akinek pénze van, az bármit megtehet, és meg is tesz, akinek pedig nincs, annak hirtelen elvei lesznek – nagyjából így lehetne összegezni Ruben Östlund új filmjének központi gondolatát. A szomorúság háromszöge teljes joggal söpörte be a cannes-i Arany Pálmát.
Újra látható lesz az Oscar-díjas dán Még egy kört mindenkinek Mads Mikkelsen főszereplésével és Thomas Vinterberg rendezésében, valamint a direktor A kommuna című filmje; továbbá a Bárány című izlandi természetfeletti dráma. Újra műsorra kerül a fesztiválon Az élet napos oldala című svéd fekete vígjáték, az Apák és anyák című dán családi dráma, a Zlatan Ibrahimovic életéről szóló svéd életrajzi film, a Nevem Zlatan, valamint az Ezüst Oroszlán-díjas Történetek a végtelenségről című svéd fekete komédia is.
Forrás: Vertigo Média
További részletek az Art+ Cinema oldalán.
Fejléckép: Jelenet a Még egy kört mindenkinek című filmből (Fotó/Forrás: Vertigo Média)