A Ludwig Múzeum az elmúlt évtizedekben több fotókiállítást szentelt a 20. századi divatfotózásnak Cecil Beaton, Helmut Newton vagy Martin Munkácsi munkájának bemutatásával. Ezúttal a svéd alkotópáros, Peter Farago és Ingela Klemetz Farago fotóalbumainak anyagát állítja ki, amelyeket a Chanel-divatházzal együttműködve hoztak létre. A koncepciójuk az volt, hogy a divatház teljes archívumát felhasználva megmutassák, hogyan is néznek ki a régi, kortalan ruhák új képeken és modelleken. A Chanel hozzáférést biztosított a Karl Lagerfeld által tervezett haute couture, vagyis exkluzív, egyedi gyártású, magas minőségű, legtöbbször megfizethetetlen kollekciókhoz, valamint az ezzel ellentétes szellemben született prêt-à-porter (a divatházak tervezői által a tömegek számára készített, elérhető árú) ruhakölteményekhez, régiekhez és újabbakhoz egyaránt.
Szipőcs Krisztina kurátor, Peter Farago és Ingela-Klemetz Farago a kiállítás sajtóbejárásán (Fotó/Forrás: Szécsi István / Dívány)
A divatfotók mára a vizuális kultúra részeit képezik, számtalan fórumon jönnek szembe a szép ruhába bújt, közönyösen néző gyönyörű modellek, ezért sem ért minket meglepetésként a kiállítási anyag - inkább az óriási méretű portrék és az impozáns múzeumi elrendezés volt újszerű. Ennyire esztétikus lányok és ruhák nem mindennap veszik körbe az embert.
Két fázisban zajlott a munka: az Északi nők Chanelben projektben a legismertebb skandináv és balti modelleket, míg a Nők Chanelben-ben a cseh, lengyel, román és magyar szupermodelleket fotózták többnyire nemzeti karaktereiknek megfelelő, a nagyvilág számára könnyen beazonosítható közegben.
Így láthatjuk Vanessa Axentét a pusztában, subához hasonlatos szettben:
A mindössze húszéves, ennek ellenére óriási nemzetközi karriert befutó magyar modell egy másik, vidámabb sorozattal is szerepel a kiállításon (cikkünk nyitóképén is ő látható egyébként):
Mihalik Enikőt rusztikus közegben, a szentendrei Skanzenben fotózta le a Farago-alkotópáros:
És ha már magyar modellekről van szó, Palvin Barbit se lehet kihagyni. A sötét tónusok remekül leírják az egykori keleti blokk hangulatát:
Anna Jagodzinska lengyel modellt a Varsói Egyetem egyik laboratóriumában fotózták le, tisztelegve a lengyel születésű Marie Curie előtt:
Ők itt az Északi nők Chanelben szekcióban láthatóak, északias időjárást idéző közegben:
Egy külön sarokban a Chanel-ruhák nélkül ádámkosztümben is megnézhettünk pár modellt, amolyan „előtte-utána” logika mentén.
Az alkotók és a munkafolyamat
Hogy miért ezt a két európai pólust választották Faragóék, abban nyilvánvalóan szerepet játszott a házaspár származása. A svéd Ingela-Klemetz Farago a zeneiparban kezdte pályafutását, majd stylistként kezdett dolgozni, Peter Farago pedig Szekszárdon született, és hatéves korában, 1982-ben költöztek Svédországba.
„Inkább svéd vagyok, mint magyar, de mindig magyarul beszéltünk otthon” - mondta lapunknak anyanyelvén. Még Magyarországon, négyévesen kapta meg az első fényképezőgépét, azóta „a legjobb barátja a focilabdával együtt”. A kelet-európai térség kiválasztásában szerinte inkább az volt az irányadó, hogy a kelet-európai modellek most világszerte nagyon felkapottak, szeretik őket a divatszakmában. Hogy a nemzetközi divatvilágban más-e magyar lányokkal együtt dolgozni, és összekacsintanak-e a vakuk fényében, Peter Farago azt válaszolta:
Magyarul köszönünk, de a munka az munka, pont ugyanolyan, mintha egy amerikai, brazil vagy orosz modellel dolgoznánk. Közben minden modell más, mindenkivel máshogy kell dolgozni, máshogy kell őket fotózni. Ez a fotós dolga: mindenkit be kell húznia a saját világába.”
Ingela és Peter egyébként óriási összhangban dolgozik, az alkotómunka összes fázisát együtt csinálják végig. Nem csoda, hiszen 19 éve a magánéletben is társak. Egy darab fényképezőgépet használnak, együtt döntik el, ki legyen a modell, hol legyen a helyszín, milyen legyen a fény, satöbbi. Előre megbeszélnek mindent, a konkrét munkában már nem kell mérlegelésre időt szakítani.
A kiállításon sajnos nem sejlik fel az alkotás folyamata, nem látunk backstage-fotókat, nem tárulnak fel műhelytitkok, fotózás előtti-utáni emberi pillanatok. A nagyméretű, tökéletes fotók között sétálva az is eszünkbe jutott, hogy lehet, izgalmasabb lett volna a gyönyörű ruhákat teljesen hétköznapi északi és kelet-európai nőkön bemutatni, ha már egyszer „Nők Chanelben” a projekt címe.
Ezt persze nem lehet számon kérni egy divatfotó-kiállításon, legfeljebb az alkotói koncepción. A szupermodelleknél nyilván nem találni szebb nőket, de talán pont az lehetett volna érdekes, hogy a Chanel a szépség és a kifinomultság örök szimbólumaként hogyan teszi szebbé a hétköznapit, a tökéletlent.
A fotóalbumok eladásából származó bevételt a kiadó egyébként nemes célra, a Save the Children nemzetközi gyermekvédő szervezet javára ajánlja fel.