Vizuál

„Ha van mit mondanunk, lesz olyan is, aki figyelni fog”

2015.11.18. 09:11
Ajánlom
Kudász Gábor Ariont, a magyar fotográfia területén kiemelkedő teljesítményt nyújtó alkotók számára alapított Capa-nagydíj első kitüntetettjét technikákról, jelenlétről és kitűnésről kérdeztük.

- Nyertes pályázatod címe Emberi lépték – mire épült az alapkoncepciód?

- Egy tendencia-párral foglalkoztam: a globálistól a lokális felé irányuló törekvéssel, illetve ennek fordítottjával, mikor egy helyi jelenségből messzemenő következtetéseket vonunk le. Az elmúlt évtizedben a munkáim e gondolkodás köré épülnek. Az emberi léptékre – legyen az személyes, urbánus, nemzeti vagy globális – fontos viszonyítási alapként tekintünk, de mi van akkor, ha a fogalom definíciója bizonytalanná válik? Egyes elméletek szerint a lépték valójában csak fikció és egymásnak ellentmondó definíciók határozzák meg.

Az emberi lépték határait keresem,

hogy hol húzódik az érzékelésünk pereme, annyit vonunk be a léptékünkbe, amennyit a világból érzékelünk. Végül egy téglagyárban találtam meg az ideális formát ennek vizsgálatára, a téglát. Izgalmas, hogy a civilizációnk kezdetei egy időre tehetők a tégla feltalálásával és a matematika kialakulásával. Ez egy végtelenül egyszerű tárgy, aminek adottságai számtalan szálon kapcsolódnak az emberi igényekhez, a testhez, mértékhez, léptékhez.

Kudász Gábor Arion

Kudász Gábor Arion

- Mennyit változott a pályamunkád az előzetes kiválasztás és a végső eredményhirdetés közt eltelt fél évben?

- Nagyjából ötven százalékos készültségben volt tavasszal a képanyag. Eleve úgy írták ki a pályázatot, hogy folyamatban lévő munkákkal lehetett jelentkezni. Fél év telt el a két forduló között, de ebből nagyjából három aktív hónap állt rendelkezésre, hiszen a végén már a prezentációra készültünk. Ráadásul én általában lassan dolgozom, több évet is igénybe vehet egy munka felépítése. Adódott egy érdekes félreértés is: az egyik zsűritag úgy értelmezte a munkatervemben, hogy helytörténeti gyűjteményekben is tervezek kutatásokat végezni, én viszont elsősorban online adatbázisokkal dolgoztam és nem is annyira meghatározó elemként. Ennek hatására viszont valóban elmentem helyi kis múzeumokba, gyűjteményekbe kutatni, majd az így gyűjtött látványokat újrafogalmaztam és újrafotóztam kint a gyárban, ezáltal tovább gazdagodtak a képek közötti hivatkozások is.

- Miért a fekete-fehér technika mellett döntöttél?

- Még diákként használtam utoljára fekete-fehér nyersanyagot, majd igen sokáig mereven elutasítottam, de az ezt megelőző munkám során ismét visszatértem hozzá. Régen valahol elég nagyképűen azt nyilatkoztam, hogy a fekete-fehérnek nincs értelme, hiszen a világ is színes. Tévesen azt gondoltam, hogy azért, mert színesben több mindenre kell odafigyelni, egyúttal az magasabbrendű is. Aztán mikor édesanyám tárgyi hagyatékát dolgoztam fel, rá kellett jönnöm, hogy a színes ugyan valószerűbb, de egyúttal el is veszít valamit.

A lefotózott tárgyak túlságosan is azok voltak, amik, a tapintható jelenlétük elfedte a sok beléjük kódolt emléket.

Mit teszek a lefényképezett tárgyakhoz a kiválasztáson túl, ezzel az erővel egy polcon is kirakhatnám őket. Fekete-fehérben viszont szinte magától létrejön ez a fajta áttétel. Az Emberi léptéknél is azért döntöttem e mellett, mivel a tégla vöröses színe ráül a képekre, és így nehezebb volt arról beszélni, amit ez a tárgy közvetít és nem magáról a tárgyról. Ezen kívül a saját képek és a gyűjtés során talált képek közötti határvonal elmosására is alkalmas volt a fekete-fehér technika.

- Hogyan találsz témát?

- Minden sorozatom ugyanazt a gondolatot járja körbe vagy próbálja bizonyítani: mi az, amit én látok a globalizációról, hogyan hatnak ránk a világ eseményei és milyen a viszonyunk azzal a világgal, amiben egyre kevésbé találjuk a helyünket. Nem kell témát találnom, egyik munka visz a következőbe. Úgy gondolom, hogy ha a sorozataimat egymás mellé raknánk, elég jól megmutatkozna, hogy mind egy mögöttes gondolatról szól, én pedig

mindig ugyanazt fotózom.

- Korábbi munkádban, a Közép-Középben egészen intim közelségből mutattad meg a családodat. Hogyan tud a kamera és a fotós jelenléte megszokottá válni annyira, hogy természetes legyen, amit látunk?

- Úgy tűnik, a kérdés abból a téves feltevésből fakad, hogy amit a fényképezőgép lát az a valóság, tehát nem befolyásolja a fényképező jelenléte. Én ezzel szemben azon az állásponton vagyok, hogy ennek épp az ellenkezője az igaz. Minden helyzet óhatatlanul módosul azáltal, hogy jelen van egy fényképezőgép, illetve az, aki a fényképezőgépet tartja. A fotográfus véleménye nem hagyható ki a képletből, mert a gép akkor fog elkattanni, amikor ő jónak látja. Azáltal, hogy kijelentjük, létezik érintetlen pillanat, egyúttal belekeveredünk a hazugságba, hogy ennek jelentősége van a kép értelmezése szempontjából, pedig a képnek önmagában nincs értelme, legalábbis nem úgy, ahogy egy mondatnak van. A Közép-Közép a családom intim pillanataiban készült, azt hihetné a néző, hogy beleshet az életünkbe, feltárhat egy titkot, ám valójában nem ez történik. Legtöbbször a fotózás aktusának kedvéért születnek meg a jelenetek.

- A képeket kiegészítik a feleséged naplóbejegyzései.

- Ezek a bejegyzések se közvetítik egy az egyben a valóságot. Feleségem sokszor olyan dolgokat jegyzett le, amikre én vagy nem emlékeztem, vagy teljességgel érdektelennek találtam, viszont az ő szemszögéből az volt feljegyzésre méltó esemény. Ebből a szempontból tényleg annyi féle történelem van, ahányan megélik. Emellé a szöveg mellé jön a fotóanyag, ami a kép természetéből adódóan fikció, de a kettő együtt valahogy mégis elhiteti, hogy egyfajta dokumentációját látja az életünknek. Végül keletkezik egy számomra is új, harmadik dimenzió, amiben a néző összerakja a puzzle-t és értelmet, narratívát keres benne. A szövegek és képek kapcsolata is manipulatív, így a megfigyelő és a megfigyelt helyet cserél.

Kudász Gábor Arion átveszi a Capa-nagydíjat

Kudász Gábor Arion átveszi a Capa-nagydíjat (Fotó/Forrás: Marjai János, MTI)

- Miből áll egy fotóművész munkája magán a képkészítésen túl?

- A fotográfiát hasonlíthatnám az asztalosmunkához. A képzeletbeli asztalos, mielőtt elkészít egy bútordarabot, mondjuk egy könyvespolcot, először bizonyára megnézi, kinek készül, milyen könyveket olvas az illető, melyek azok a kötetek, amiknek majd szemmagasságba kell kerülniük, hova kerül a bútor és milyen időtartamra készül, talán több generációt is ki fog szolgálni és így tovább. Ez komoly felkészülést, körültekintést, sőt jövőbelátást igénylő munka. A fotográfia is épp ilyen. A kontextus meghatározása, amiben majd a képek megjelennek, az a munka nagyobbik része.

- Manapság a képekben való kommunikálás hihetetlen méreteket öltött – hogyan lehet ebből a zajból kitűnni?

- Éppen az előbb említett kontextussal.

Rengeteg kép készül, de a 99 százalékuk minden kapcsolódás igénye nélkül lebeg.

A létezésük egyetlen indoka, hogy képesek vagyunk elkészíteni őket. Ha van mit mondanunk, lesz olyan is, aki figyelni fog.

- Az elmúlt években több előremutató lépés történt a magyar fotográfia helyzetbe hozatalára. Érzékelhető ennek az eredménye?

- Magyarországon rengeteg tehetséges művész és fotográfus van, ám az ország mérete, a nyelv különállósága nem kedvez. A kérdés az, hogyan lehet elérni, hogy azok a kezdeményezések, mint a Capa Központ megalapítása vagy az Art Market Budapest fotószekciója megszervezzék azt a felvevő közeget, ami igényli, hogy részesüljön ebből a művészetből – legyenek azok gyűjtők vagy intézmények, közönség. Nemcsak támogatni kell egy művészt, hogy dolgozhasson, hanem arra is szükség van, hogy a közösség is igényelje a munkáját, legyen a társadalomnak szüksége a fotográfiára. Ez a folyamat lassú, és idehaza úgy látom, izoláltan vannak jelen az előremutató kezdeményezések. A Capa Központtal kapcsolatban meg kell jegyezni, még nem teljesen váltotta be a hozzá fűzött várakozásokat, hogy a zászlóshajó szerepet felvegye és kijutassa a magyar fotográfiát a nemzetközi diskurzusba. Pedig képes lenne rá, hiszen a kellő presztízse és támogatottsága talán már megvan hozzá. Ide is kell hoznia azokat a nemzetközileg meghatározó szereplőket, akik kutatják a magyar fotográfia kevéssé dokumentált korszakait. A Capa Központ nem lehet egy újabb kiállítóhely. Támogatja a nemzetközi jelenlétet, programokat szervez, díjat alapít, szellemi találkozóhellyé kell válnia, de a legfontosabb feladata az lesz, hogy ezt a többé-kevésbé összekapcsolódó közösséget nemzetközi kontextusba helyezze. Remélem, hogy pár év múlva az idén debütált Capa-Nagydíj európai szinten jegyzett és érdeklődéssel figyelt díjjá növi ki magát és a majdani díjazottaknak nemzetközi ismertséget is jelent.

- Nálad milyen fotók lógnak a falon?

- Többféle képpel veszem magam körül. Vannak barátságzálogok más művészektől, ott vannak édesanyám képei, amik világnézeti referenciák, igazodási pontok számomra és van egy-két kép – köztük néhány sajátom is –, amit azért nézegetek, mert nem értem. Az a jó kép, amit nem tudok megfejteni, ami minden nap változtatja a jelentését.

Kudász Gábor Arion 1978-ban született Budapesten. 1998 és 2003 között a Magyar Iparművészeti Egyetemen folytatta tanulmányait Fotó szakon. 2007 és 2010 között a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen vett részt DLA-képzésen, jelenleg az egyetem Fotográfia Tanszékének adjunktusa. Számos egyéni és csoportos kiállításon szerepelt munkáival. Márciusi Ifjak- és Balogh Rudolf-díjas fotográfus.

Programkereső

Legnépszerűbb

Vizuál

Nézze meg Törőcsik Mari három felejthetetlen alakítását

Törőcsik Mari emléke előtt tiszteleg a Nemzeti Filmintézet streaming platformja, a Filmio, ahol szerda éjfélig ingyenesen megtekinthető a pénteken hajnalban elhunyt színművész három meghatározó filmje.
Színház

Egy vidám tekintet, egy izgalmas száj – és a kettő között az évek múlása

Évtizedekig kutatta Törőcsik Mari arcait. Fotózta színpadon és magánéletben egyaránt, közel hetven esztendőn át. Kivételes szakmai kapcsolat és mély barátság fűzte a nemrégiben elhunyt színésznőhöz a Kossuth- és Balázs Béla-díjas fotóművészt, Keleti Évát, aki személyes történetei és képei segítségével járult hozzá, hogy fölidézhessük Törőcsik Mari különleges alakját.
Színház

Az emlékezés rózsái a Nemzeti Színház előtt

Gyűlnek a virágok a Nemzeti Színház épülete előtt, ahol a pénteken elhunyt Nemzet Színésze, Törőcsik Mari tisztelői róhatják le kegyeletüket.
Jazz/World

„A jazz passzol a lázadáshoz” – Harcsa Veronikával indul a Fidelio új podcastja, a Fülbemászó

Örök kísérletező, akinek nem kell kompromisszumokat kötnie, ha jazzről van szó. Pályája szorosan összefügg a budapesti Fringe Fesztivállal, ahol először adhatta elő saját dalait közönség előtt, mégpedig komoly sikerrel. Harcsa Veronikával Tompa Diána beszélgetett a Fülbemászóban.
Klasszikus

„Így kell dolgozni, így kell élni” – Tallér Zsófiára emlékezünk

A Fidelio felkérésére Tallér Zsófia három egykori tanítványa – ahogy ő fogalmazott, Petrovics unokák – emlékezik a fiatalon elhunyt Erkel-, Bartók–Pásztory-, Fonogram-, valamint Artisjus-díjas zeneszerzőre.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Vizuál cannes

Marion Cotillard és Adam Driver musicaljével nyílik a cannes-i filmfesztivál 

A látomásos és rejtélyes filmjeiről ismert francia rendező, Leos Carax angol nyelvű, Annette című zenés filmjével kezdődik július 6-án a 74. cannes-i fesztivál - jelentette be hétfőn Thierry Frémaux fesztiváligazgató a France Inter rádióban.
Vizuál napló

Ilyen volt a karantén nyolc képzőművész szemével

Vírushelyzet alatt készült kortárs műveket mutat be a MANK Karantén-naplók címmel. Az új online kiállításon a művészek naplószerűen fogalmazzák meg hogyan hatott életükre, gondolkodásukra a vírus és az elmúlt egy év.
Vizuál Film

Hartung Dávid és Réder György is a legjobb operatőrök között

Hat kategóriában adták át Kovács László-Zsigmond Vilmos Operatőr Verseny díjait szombat este a Pesti Vigadóban. A közönség a Facebookon nézhette élőben a rendezvényt.
Vizuál Film

Catherine Deneuve és Gérard Depardieu új filmjeivel jön a Frankofón Filmnapok

Online rendezik meg a 11. Frankofón Filmnapokat április 22. és május 2. között. A tíz napon át látható válogatásban nyolc olyan játékfilm kapott helyet, amellyel a magyar közönség először találkozhat.
Vizuál Film

Nézze meg Törőcsik Mari három felejthetetlen alakítását

Törőcsik Mari emléke előtt tiszteleg a Nemzeti Filmintézet streaming platformja, a Filmio, ahol szerda éjfélig ingyenesen megtekinthető a pénteken hajnalban elhunyt színművész három meghatározó filmje.