Vizuál

Ha veszekedtél már a szüleiddel, neked ez lesz az év legjobb mozija

2018.03.01. 09:22
Ajánlom
Greta Gerwig rendezői bemutatkozása egyszerre ismerős és hihetetlenül friss film a felnőtté válásról és a szülő-gyerek kapcsolatról.

Kevés olyan színésznő dolgozik jelenleg a filmiparban, mint Greta Gerwig: szinte kizárólag függetlenfilmekben tűnik fel, mégsem mondhatnánk, hogy kevésbé ismert, vagy hogy az áttörése még várat magára. Saját, indie közegében az egyik legnagyobb sztárnak számít.

Elég a nevét meglátnunk a vásznon, és máris be tudjuk lőni, milyen filmre ültünk be.

Általában keserédes, sokat és pörgősen szövegelős, huszon-harmincvalahány éves főhősöket követő dramedy, amelyben a dráma inkább a felszín alatt játszódik le. A befejezésre legtöbbször helyreáll a rend, de nincs nagyképernyős happy-end, inkább csak valamiféle megelégedés-beletörődés. A jeleneteket áthatja egy finom nosztalgia, a szereplőket pedig egyfajta búslakodó elvágyódás. Ilyen volt a Frances Ha, vagy az Amerikai álomlány is, amelyekben nem csak a főszerepet játszotta, de íróként is közreműködött.

Ilyen előzmények után Greta Gerwig rendezői bemutatkozása pontosan olyan, amilyet tőle várhatunk: maga a nagybetűs INDIE film, ami olyan, mintha a "Hogyan készítsünk független filmeket?" nevezetű kátéból rakták volna össze.

A főszereplő egy korosztállyal fiatalabb, mint Gerwig a filmjeiben, de minden más stimmel: tipikus outsider főhős, aki sehogy sem illeszkedik környezetébe. Az alaphelyzet mint minden hasonszőrű filmben, itt is egy köztes állapot: ezúttal a középiskola befejezése és a kirepülés a családi fészekből. A sztori tetemes részét a coming of age-szál teszi ki; és felbukkan a művészet is, mint a "se veled, se nélküled"-partner. 

A Lady Birdben tényleg nincs semmiféle meglepő: ahogy sejthető, a legvégén kiderül, hogy akiről, vagy amiről azt hittük utáljuk, azt valójában szeretjük. A szerelemmel kapcsolatos apró-cseprő konfliktusok is pont úgy oldódnak meg, ahogy várjuk, és természetesen a rokonszenvesebb barátnő kerül ki győztesen a tinédzser-egóharcból is. 

És mégis, a Lady Birdre egyszerűen nem lehet haragudni - persze, imádni sem fogja mindenki, hiszen elképzelhető, hogy a film hangulata nem kapja el az embert. A legtöbbször emlegetett érvet is meg lehet érteni: mit esznek ezen a filmen a kritikusok, hiszen nincs benne semmi forradalmi, nem történik benne semmi.

A rendező azonban pont ezeket, a látszólag jelentéktelen epizódokat fűzi össze zseniálisan úgy, hogy abból mégis egy megkapó és drámai sztori lesz. Ami ugyanúgy lejátszódik a vásznon, mint bennünk. 

Mint minden elsőfilm, ez is tele van a rendező saját életéből vett elemekkel, de Gerwigre látszólag nem is ezek hatottak, hanem azok a kis, független filmek, amelyekben korábban játszott: a Lady Bird ugyanis ezek tökéletes esszenciája. Egy interjúban a rendező elmondta, hogy lényegében egyetlen sort írt le egy üres papír tetejére, a film pedig lényegében ebből született:

Miért nem szólítasz Lady Birdnek? Megígérted, hogy így hívsz!

Mindezt a főhősnő szegezi édesanyjának, és ebben a pár szóban az egész film benne van. Az elkészült forgatókönyv mindössze annyit tett, hogy feltárta a két mondat címzettje és feladója közötti kapcsolatot. Lady Bird ugyanis a saját bevallása szerint a világ legunalmasabb városának számító kaliforniai Sacramentóban él, ahol soha semmi nem történik. Ráadásul egyházi iskolába jár, ahol a legnagyobb eseménynek egy iskolai színdarab számít. Ki szeretne törni ebből a közegből, New Yorkba költözni, művészetet tanulni, érdekes emberekkel találkozni. Édesanyja azonban igyekszik két lábbal a földön tartani, és felhívni a figyelmét hogy nagyratörő terveinek a pénz, a lehetőségek és a valóság is gátat szab. Így aztán Lady Bird kénytelen a helyi viszonyoknak megfelelően lázadni: rányomul azokra az osztálytársaira, akik kicsit is kirínak a tömegből, amíg pedig nem éri el álmait, hazudik magának egy jobb életet.

Lady Bird és Gerwig karaktere között sok a közös pont. Nem véletlen rugóztak annyit a kritikusok azon, ez egy önéletrajzi ihletésű film. Gerwig, akárcsak figurája, valóban Sacramentóból származik, és szintén egyházi iskolába járt. Mégsem tehetünk egyenlőségjelet alkotó és főszereplő közé. A film egyik legemlékezetesebb részében például anyja látványosan nem szól Lady Birdhöz, így fejezve ki nemtetszését. A film után állítólag Gerwig anyja odafordult lányához, és csak ennyit mondott: Csak szeretted volna, ha én is ilyen vagyok!

A film legerősebb pontja egyértelműen az anya és lánya közötti dinamika: egyik pillanatban még meghatódottan pityeregnek, miután együtt meghallgattak egy hangoskönyvet, majd képesek néhány szón hajba kapni.

Egy másik jelenetben szintén egymásnak ugranak, majd hirtelen teljes egyetértésben választanak ki egy ruhát a turkálóban, hogy aztán próba közben szintén összevesszenek. Mindez pedig annyira valódi, annyira magától értetődő, hogy öröm nézni. Szerintem nincs olyan, akinek ne ugrana be valamelyik részről egy saját múltbeli csatározása, akár a szülői, akár a gyermeki oldalról.

A Lady Bird tele van ilyen jelenetekkel: látszólag semmi értelmük, viszont annyira ismerősek, annyira valódiak, hogy a karaktereket megtöltik élettel, minket pedig érzésekkel és emlékekkel.

Mindehhez persze kellenek a zseniális színészek is. A főhőst alakító Saoirse Ronan egyébként is az egyik legtehetségesebb fiatal színésznő. Mindössze 13 éves volt amikor feltűnt a Vágy és vezeklés című moziban, amiért Oscarra jelölték. Két éve szintén kapott egy jelölést a Brooklyn-ért, amiért a díjat is megérdemelte volna, csak úgy, mint most a Lady Birdért.

Az édesanyát alakító Laurie Metcalfról szintén csak szuperlatívuszokban lehet beszélni: nemcsak az olyan, látványosabb jelenetekben brillírozik, mint amikor épp kiborul a vásznon. Minden mozdulatában, minden gesztusában benne van a gyermekét féltő anya fojtott energiája, aki tudja, hogy fájdalmat okoz lányának, de azt is tudja, hogy mindezt az ő érdekében teszi. És persze nem csak ő sérti meg lányát, megtörténik fordítva is. Az egyik jelenetben Lady Bird barátja véletlenül elárulja neki, hogy szidja a lány az osztálytársai előtt a környéket, ahol laknak. Metcalf arcán egy pillanat alatt érzelmek teljes kavalkádja suhan át, majd egy pislogás alatt tudatosítja magában, hogy ő egy édesanya, aki idegenek előtt ilyen apróságok miatt nem borulhat ki - és már vissza is veszi szokásos arckifejezését.

Laurie Metcalfé az év egyik legjobb alakítása, ami nincs olyan látványos, mint Allison Janney játéka az Én, Tonyában, de annál sokkal mélyebb és átgondoltabb. Remélhetőleg mindezt az Oscar-szavazók is így látják majd, ugyanis a Legjobb női mellékszereplő díjáért ők ketten versenyeznek. A Lady Bird többi színésze is remekel: Tracy Letts alig néhány jelenetet kapott, de ennyi idő alatt is át tudta adni a szárnyaszegett apafigura drámáját. Őt ugyanúgy mellőzték az Oscaron, mint a Szólíts a nevedenben az idei év másik kiváló apa-karakterét alakító Michael Stuhlbargot.

A forgatókönyv remekül fűzi össze az anya-lánya "se vele, se nélküle"-dinamikáját Lady Bird és szülővárosa közötti kapcsolatával. A két epizód folyamatosan egymásra felelget, így ahelyett, hogy a szánkba rágnák, pontosan mi is a tanulság, vagy milyen változás következett be a karakterekben, mindezt egy áthallásos jelenetben kapjuk meg. Amellett, hogy ez példásan szépen végig van vezetve a filmben, minden más szabálytalan, játékos összevisszaságban történik: több hónap pörög le pár snitt alatt, a film elején elinduló szálak maradnak annyiban néhány jelenet múlva. A lényeg, a főhősök közötti viszony és a hangulat így is szinte átüt a vásznon.

Sokszor, sok helyen láttuk már a Lady Bird egyes jeleneteit, de Gerwig képes volt ezeket a bevett fordulatokat egy koherens, nosztalgiával és gyerekes szeretettel teli mozivá varázsolni, ami nemcsak a felnőtté válás, de szüleink és szülővárosunk előtt is fejet hajt a maga keresetlen módján - mindegy hogy Sacramentóból, vagy egy vidéki magyar kisvárosból származik valaki.

Programkereső

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Könyv

Mutatjuk, kik az irodalmi Nobel-díj legnagyobb esélyesei

Michel Houellebecq és Salman Rushdie a két fő várományosa a 2022-es irodalmi Nobel-díjnak, de ezúttal is szoríthatunk Nádas Péterért, illetve Krasznahorkai Lászlóért. Cikkünkben mutatjuk, hogy látják a leghíresebb kortárs írók esélyeit a fogadóirodák.
Klasszikus

Négy fesztivál vendége volt szeptemberben az Anima Musicae

Gazdag programmal indította 2022/23-as évadát az Anima Musicae Kamarazenekar. A zene lelkéről elnevezett együttes négy rangos fesztivál meghívottjaként lépett fel.
Vizuál

Nem fordíthatjuk el a fejünket – Film készült az időskori demenciáról

Valós történetet dolgoz fel Vámos Zoltán orvos, filmrendező és forgatókönyvíró időskori demenciáról szóló kisjátékfilmje, amelyet szeptember 28-tól láthatnak az érdeklődők.
Színház

„Az igazi függetlenséghez fel kell nőni” – Székely Csaba is megszólalt a Junior Prima-ügy kapcsán

A szeptember 20-i Junior Prima díjátadón az egyik díjazott, Vilmányi Benett személyes nézeteire hivatkozva nem vette át a kitüntetést, melynek kapcsán a kulturális élet több szereplője kifejtette álláspontját.
Klasszikus

Egy húszéves zseni rémtörténete – korai Mahler-mű hangzik el a Müpában

A panaszos dal, Gustav Mahler első, teljes egészében fennmaradt műve a Grimm-testvérek hátborzongató meséjén alapszik. Bár a zeneszerző később két tételesre rövidítette ifjúkori művét, újrafelfedezése után igen népszerű lett az eredeti verzió is, amely most először hangzik el Magyarországon.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Vizuál magazin

KÉP-regény: Tanuljunk meg angolul!

A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk a Morphoblog szerzője, morpho, azaz Hegedűs Ákos. Ezúttal a napokban elhunyt világhírű rapperről, Coolióról emlékezett meg, akit egy interjú során kapott lencsevégre.
Vizuál ajánló

Díjnyertes szlovén filmek érkeznek a Toldiba

Valahol a Bridget Jones és a Trainspotting közt elhelyezkedő, különleges hangulatú történet, egy egzisztenciális thriller a fekete komédia elemeivel vegyítve, valamint egy váratlan találkozás az idősek otthonában. Három kortárs alkotást láthatunk október végén a Szlovén Filmnapokon.
Vizuál ajánló

Kiállítással, művészeti vásárral és divatbemutatóval vár az idén 40 éves FISE

Az iparművészet minden területét felölelő kiállítás nyílik október 6-án a B32 Galériában. A tárlaton 185 kiállító, csaknem kétszáz alkotása látható majd egészen október 20-ig. A kiállítás mellett iparművészeti vásárral, divatbemutatóval és két új FISE kiadvánnyal is készülnek.
Vizuál ajánló

Több ezer műtárggyal várja a látogatókat az Art Market Budapest

Több mint ötszáz kiállító művésszel és több ezer alkotással várja az Art Market Budapest az érdeklődőket október 6-9. között a Bálnában. Közép- és Kelet-Európa vezető művészeti vásárát a Duna-parti épület négy emeletén összesen mintegy 8.000 négyzetméteren építik fel. A vásár idei díszvendége Szerbia.
Vizuál magazin

„Csak a magammal vitt pálinka mentett meg a fagyhaláltól” – Ata Kandó fotókiállítása az 1956-ban elmenekült gyerekekről

„Azoknak az embereknek, különösen a gyerekeknek a sorsát akartam megmutatni, akik nagyobb szabadságért harcoltak a kommunista Magyarországon” – mondta a 103 évet élt Ata Kandó fotóművész egy korábbi interjújában az 1956-os menekülthullám idején készített gyerekportréi kapcsán. Ezekből a képekből láthatunk most egy válogatást a PaperLab Galériában, Messzemenők címmel.