Vizuál

Hagyomány és átváltozás

2013.12.07. 15:18
Ajánlom
A Hopp Ferenc Kelet-ázsiai Művészeti Múzeumban Hagyomány és átváltozás címmel nyílt kiállítás Gaál József képzőművész alkotásait segítségül híva értelmezi újra az indonéz szigetvilág egyik legismertebb művészeti ágát, a wayangot.

Gaál József alkotásaival együtt kerülnek kiállításra az Iparművészeti Múzeum Hopp Ferenc Kelet-ázsiai Művészeti Gyűjteményéből Zboray Ernőnek az 1920-as években Nyugat-Jáván gyűjtött wayang bábjai is, melyeket először 1931-ben láthatott a közönség a Hopp Múzeumban. Most mintegy száz műtárgy kerül bemutatásra, zömében a Zboray Ernő gyűjteményében fennmaradt wayang bábok - valamint Gaál József kortárs wayang inspirációi: büsztök, maszkok és „bábok".

A kiállítás alapvetően két nagyobb tematikus egységet jár körül: a jávai kultúrkör wayang hagyományát, amelyet a jellegzetesen nyugat-jávai változatot képviselő darabok közvetítenek, valamint Gaál József azon alkotásait, amelyeket épp ezek a bábok inspiráltak. A jávai wayang hagyománya archaikus, szigorú szabályok által kötött, ugyanakkor rendkívül rugalmas műfaj, amely ma rendszerint az iszlám értékeit is közvetíti. Folyamatos kölcsönhatásban áll a külvilággal, nyitott az újdonságok felé, s talán ennek köszönhető, hogy mind a mai napig élő és népszerű hagyomány Indonéziában. Gaál József művészetének formavilága, archaikus szimbolizmusa jól rokonítható a wayang világával. A kortárs szemszögből való megközelítés, alkotói reflexió aktualizálja és kitágítja egy hagyományos és távoli kultúra örökségét, jelentéskörét. A különbségek és hasonlóságok által új kontextusok és párbeszédek alakulhatnak ki, és a kiállítás célja egyben az is, hogy a kortárs magyar értelmezés révén, újabb nézőpontokat kínáljon az indonéz szigetvilág művészetének megismeréséhez.

A hagyományt tehát Zboray Ernő nyugat-jávai gyűjtéséből származó fából faragott, színesre festett wayang bábok közvetítik a kiállításban, Gaál József műveiben pedig a kortárs művészet eszközei révén fogalmazódik újra, változik át a jávai művészet formavilága. Műciklusainak középpontjában - épp úgy, ahogyan a wayang-játékok történeteinek és maguknak az előadásoknak is hagyományos jávai értelmezésben - az emberi létezés konfliktusának kibontása áll. Ennélfogva a kiállítás új és izgalmas értelmezési rétegeket tár fel egy távoli kultúra vizuális művészetének megismeréséhez.

Programkereső

Legnépszerűbb

Tánc

Szergej Polunyin elvesztette a józan eszét?

Először a mellkasára tetováltatta egy politikus arcképét, majd homofób és kirekesztő üzeneteket posztolt Instagram oldalán. A táncvilág komoly aggodalmát fejezte ki a táncos mentális állapota miatt.
Vizuál

Pont a Mona Lisánál nem működik a Mona Lisa-hatás

Leonardo da Vinci híres portréjához számos rejtély kapcsolódik a hölgy személyétől a mosoly okáig. Az egyik legutóbbi kutatás annak járt utána, tényleg követi-e a tekintetével a titokzatos asszony a nézőit.
Tánc

25 éve halt meg Róna Viktor, aki még Nurejevvel is jó barátságot ápolt

Adottságai egyáltalán nem predesztinálták a balettművész-pályára, szorgalmának köszönhetően mégis világhírnévre tett szert az 1994. január 15-én elhunyt Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas balettművész, aki Rudolf Nurejev pályájának is meghatározó alakja volt.
Klasszikus

Nem gyöngyszem, gyémánt – 25 éve hunyt el Cziffra György

Huszonöt éve, 1994. január 15-én hunyt el meg Franciaországban Cziffra György zongoraművész, akit gyakran emlegetnek Liszt Ferenc méltó, sőt egyetlen igazi örököseként.
Klasszikus

Gilbert Varga debütáló koncertje

Vezető karmesterként első alkalommal dirigálja a Pannon Filharmonikusokat a Maestro január végén a Müpában.

Támogatott mellékleteink

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Vizuál hír

A szakértői vizsgálat előtt loptak el egy feltételezett Michelangelo-festményt

A belga kisváros templomából pár nappal azelőtt vitték el a festményt, hogy a szakértőnek alkalma lett volna megvizsgálni. A magányos elkövető kizárható, mivel a kép súlya egy mázsa körül van.
Vizuál szecesszió

Eddig ismeretlen Klimt-domborműre bukkanhattak Budapesten

A hullámvonal, a babérfüzér és a domborművön látható líra Klimt jellegzetes motívumainak számítanak. A másfél éve felfedezett, gipszből készült alkotás korábban egy zongoraszalon díszéül szolgált.
Vizuál kiállítás

Hős vagy gazember? – Az ismeretlen Görgei

Görgei Artúr honvéd tábornokról szóló időszaki kiállítás nyílt a Nemzeti Múzeumban. A tárlat arra is választ igyekszik adni, igaza volt-e Kossuth Lajosnak, aki Görgeit tette felelőssé a szabadságharc elvesztéséért.
Vizuál hír

Ezekért a magyar filmekért szoríthatunk a Berlinalén

Buda Flóra Anna Entropia és Tóth Luca Lidérc úr című rövidfilmje is szerepel a februárban kezdődő Berlini Nemzetközi Filmfesztivál programjában.
Vizuál vincent van gogh

Először hagyják el Európát Van Gogh napraforgói

A londoni National Gallery a tokiói olimpiára kölcsönzi a birtokában lévő egyetlen napraforgós Vincent van Gogh-festményt a 2020-as tokiói nyári olimpiai játékok alkalmából.