Vizuál

„Hálás közönségünk volt Goában" - hatalmas siker fogadta a Foglyok világpremierét

2019.11.30. 13:25
Ajánlom
Újabb nemzetközi sikert ért el az Oscar-díjas Deák Kristóf: a rendező első televíziós nagyjátékfilmje, a Foglyok nemzetközi premierje a rangos, A-kategóriás goai filmfesztiválon volt, ahol hatalmas siker fogadta. A film december végén lesz látható a Duna televízióban, teasere már elérhető az interneten.

Hálás közönségünk volt Goában – a film abszurd humora és drámai oldala is működött, nagy tapsot kaptunk a végén”

– mondta el a goai premierről Deák Kristóf rendező.

A Foglyok az ötvenes évek elején, a Rákosi-korszak legsötétebb napjaiban játszódik Budapesten. Egy család életébe két ÁVO-s alakjában egy hajnalban betoppan a hatalom. Innentől kezdve nem csak ők nem hagyhatják el a lakást, de minden érkező rokon és ismerős is fogságba esik – és egyikük sem sejti, hogy miért. Telnek a napok, magyarázat nincs, az egyre abszurdabb összezártság, a titkok és a félelem pedig lassan kikezdik a lakás foglyainak idegeit. A saját lakásában foglyul ejtett család hihetetlen, de igaz történetét feldolgozó film abszurd humorral ötvözi a korszak fojtogató, paranoid hangulatát.

A Filmproducerek Nemzetközi Szövetsége (FIAPF) által A-kategóriásként elismert Indiai Nemzetközi Filmfesztivál mindössze 15 filmet válogatott be a versenyprogramjába.

A Foglyok olyan alkotások között versenyzett, mint például a Narcos c. nagy sikerű sorozat főszereplőjének, a brazil Wagner Mourának az első rendezése, vagy az Ezüst Medve-díjas Lótolvajok. A fesztivál World Panorama szekciójában két további magyar filmet is vetítettek: Bodzsár Márk Drakulics elvtárs című vígjátékát, illetve Ujj-Mészáros Károly X – A rendszerből törölve című thrillerjét.

A Foglyokat az alkotók közül a rendező, Deák Kristóf, Csillag Mano vágó, a film egyik producere, Dreissiger László, Szamosi Zsófia színésznő, Molnár Levente színész, valamint Vörös András forgatókönyvíró képviselte a nemzetközi premieren.

Foglyokpremier-130014.jpeg

A Foglyok alkotói a film világpremierén Goában (Fotó/Forrás: Filmfabriq)

A Foglyok főbb szerepeiben Sodró Eliza, Szamosi Zsófia, Fekete Ernő, Porogi Ádám, Molnár Levente, Lengyel Ferenc, Jászberényi Gábor, Soltész Bözse, Kardos Róbert, Csőre Gábor és Vasvári Emese láthatók. Szamosi Zsófia mellett több alkotó neve is visszaköszön az Oscar-díjas Mindenki stáblistájáról, többek között Balázs Ádám zeneszerző, Csillag Mano vágó, Steinhauser Andrea casting director és Péterffy Máté hangmérnök is erősítette a csapatot.

Foglyok - Teaser Trailer from filmfabriq on Vimeo.

A televíziós bemutató 2019 decemberében lesz a Duna Televízió műsorán, moziban pedig csak exkluzív vetítések keretében lehet majd megnézni a filmet. A film a Filmfabriq gyártásában, a Magyar Média Mecenatúra program Fehér György-pályázatának támogatásával készült, a MasterGood főtámogatói részvételével.

 

Fejléckép: jelenet a Foglyok c. filmből (Fotó: Filmfabriq)

Talált forgatókönyv alapján készül Deák Krisfóf új filmje

Kapcsolódó

Talált forgatókönyv alapján készül Deák Krisfóf új filmje

Az abszurd és a drámai hangvétel között egyensúlyozó Foglyok című tévéfilm a Rákosi-rendszer legsötétebb napjaiban játszódik.

Programkereső

Legnépszerűbb

Könyv

Egy nem várt kudarc története

Vámos Miklós e hónapban is megmondja, mit érdemes elolvasni. Még mindig a karanténból, Budapest, Magyarország. Ezúttal Benedek Szabolcs legújabb könyvéről ír.
Klasszikus

Keller András: A zenekar a kedvenc hangszerem

Vonósnégyesével, a Keller Quartettel elért világsikerek után Keller András karmesterként építi és irányítja tizenhárom éve a Concerto Budapest Szimfonikus Zenekart. Úgy véli, jobban kellene figyelnünk saját, hazai kincseinkre, a kortárs zenére és egyáltalán – a zenére.
Klasszikus

A Balatonon is koncerteznek a BFZ zenészei

Bár az augusztus még nem az aktív koncertszezon hónapja, a Budapesti Fesztiválzenekar több nyári programmal is készül közönségének Budapesten, a Balatonon és a Dunakanyarban.
Fidelio Tours

Kodály Zoltán gondolata ihlette Veszprém legújabb miniszobrát

A népszerű gerillaszobrász, Kolodko Mihály legújabb alkotása egy vagány utcazenész Veszprém egyik forgalmas pontján.
Vizuál

Elhunyt Reigl Judit festőművész

Kilencvenhét éves korában pénteken elhunyt Reigl Judit Franciaországban élő Kossuth-díjas festőművész, az európai absztrakt expresszionizmus jelentős képviselője.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Vizuál Artmozik éjszakája

Augusztus végén tartják meg az Artmozik éjszakáját

Egyetlen karszalaggal látogathatóak öt budapesti művészmozi vetítései, köztük számos premier előtti film augusztus 28-án estétől másnap hajnalig az Artmozik éjszakáján.
Vizuál gyász

Elhunyt Reigl Judit festőművész

Kilencvenhét éves korában pénteken elhunyt Reigl Judit Franciaországban élő Kossuth-díjas festőművész, az európai absztrakt expresszionizmus jelentős képviselője.
Vizuál hír

Görögország visszaköveteli a Parthenón szobrait

Az athéni Parthenón szobrait szeretné véglegesen visszakapni Görögország a British Museumtól a görög szabadságharc 200. évfordulójára, ezért nemzetközi bizottságot hozott létre - mondta el a kínai állami hírügynökségnek adott interjúban Lina Mendoni kulturális miniszter.
Vizuál portré

Az Apokalipszis most sztárja egy érsek után választotta nevét

Két évig még díszletmunkásként is dolgozott mielőtt Coppola filmje meghozta számára a sikert. Két fia követte őt a szakmában. Martin Sheen amerikai színész augusztus 3-án ünnepli 80. születésnapját. 
Vizuál ajánló

Herceg a vasfüggöny mögül – Róna Viktor kiállítás

A Petőfi Irodalmi Múzeum – Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet új időszaki kiállítását Róna Viktor balettművésznek szenteli.