Vizuál

Hamarosan kezdődik az Art Market Budapest 2021

2021.09.13. 11:45
Ajánlom
Az Art Market Budapest, Közép- és Kelet-Európa legjelentősebb nemzetközi kortárs képzőművészeti vására, Magyarország legnagyobb művészeti kiállítása 2021. október 7-én, immár a 11. alkalommal nyitja meg kapuit.

A több tízezres látogatottságú, évente megrendezésre kerülő esemény, ezúttal közel harminc országból érkező mintegy 120 kiállítót lát vendégül. A Bálna Budapest épületében kialakított, mintegy 7 ezer négyzetméteres kiállítási területen ötszáznál is több művész, több ezer alkotása tekinthető és vásárolható meg.

A nagyszabású művészeti seregszemle számtalan kísérőprogramja között, ugyancsak a Bálna Budapest ad otthont az Art Photo Budapest néven Közép- és Kelet-Európa egyetlen nemzetközi fotóművészeti vásárának; az Inside Art elnevezésű nemzetközi művészeti konferenciának; és a New Visegrad Photography című fotókiállításnak is.

Az Art Market Budapest - széles választékán belül - az idei évben Közép-Európát, kiemelten pedig a visegrádi országok (Csehország, Lengyelország, Magyarország, Szlovákia) művészetét helyezi a figyelem középpontjába. A külső helyszíneken létrejövő kiállításokkal és eseményekkel kiegészülő programsorozat Visegrad Contemporary néven fesztivállá szerveződik.

ART MARKET BUDAPEST 2021

Október 7., csütörtök, 11.00 – 19.00
Október 8., péntek, 11.00 – 21.00
Október 9., szombat, 11.00 – 19.00
Október 10., vasárnap, 11.00 – 19.00

Bálna Budapest
www.artmarketbudapest.hu

 

Fejléckép forrása: Art Market Budapest

 

Támogatott tartalom.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Három nagyszabású kiállítással ünnepel a 250 éves Albertina

Az Albertina-ról már sokat írtak, és mégis messze nem mondtak el még mindent. Mit nem ismerünk még a múzeum történetéből? Merre tart az Albertina? Ezek a kérdések vezetik végig a látogatókat az idei évfordulós programon.
Színház

Léner Péter: „Nem szigeten csinál az ember színházat, hanem konkrét helyen”

90. születésnapja alkalmából kérdezte a Hír13 a kerületi díszpolgárt, Léner Pétert. A Kossuth-díjas rendezőnek, színházigazgatónak pár napon belül megjelenik az ötödik kötete, amelyet Esztergályos Cecíliáról, Galambos Erzsiről, Halász Juditról írt.
Vizuál

Berlinben most a valóság a főszereplő

A berlini filmfesztivál idén többet árul el a világ állapotáról, mint bármely esti híradó. A 76. Berlinale filmes programját végignézve elég hamar kiderült, hogy a szemle 2026-ban sem csillogni szeretne, sokkal inkább a szerzői filmekre és az alkotások mondanivalójára helyezi a hangsúlyt.
Színház

A Tovább című előadással zárul Márfi Márk önvallomásos sorozata, a Telik-trilógia

Február 18. és 22. között, egy bemutató hétvége keretében debütál Márfi Márk harmadik drámája a Lóvasúton. A Telik-trilógia befejező része a Tovább címet kapta.
Színház

Sötétben mindent látni – Black Comedy a Thália Színházban

A vaksötét ellenére látványos belépővel érkezett meg a Thália Színház utolsó nagyszínpadi bemutatója, a Black Comedy a nagyközönség elé. A vígjáték már az első estén bebizonyította, hogy garantáltan sodró lendületű színházi élményt kínál.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Vizuál gyász

Elhunyt Robert Duvall

95 éves korában elhunyt Robert Duvall Oscar-, valamint többszörös Emmy- és Golden Globe-díjas amerikai színész, filmrendező, forgatókönyvíró és producer.
Vizuál ajánló

Három nagyszabású kiállítással ünnepel a 250 éves Albertina

Az Albertina-ról már sokat írtak, és mégis messze nem mondtak el még mindent. Mit nem ismerünk még a múzeum történetéből? Merre tart az Albertina? Ezek a kérdések vezetik végig a látogatókat az idei évfordulós programon.
Vizuál magazin

Berlinben most a valóság a főszereplő

A berlini filmfesztivál idén többet árul el a világ állapotáról, mint bármely esti híradó. A 76. Berlinale filmes programját végignézve elég hamar kiderült, hogy a szemle 2026-ban sem csillogni szeretne, sokkal inkább a szerzői filmekre és az alkotások mondanivalójára helyezi a hangsúlyt.
Vizuál gyász

Elhunyt Maurer Dóra

Életének 89. évében február 14-én hajnalban elhunyt Maurer Dóra, a Széchenyi Akadémia elnöke, a Nemzet Művésze, Kossuth- és Munkácsy Mihály-díjas grafikus, festőművész és filmkészítő – közölte az a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia.
Vizuál hír

Paul Gauguin- és Vasarely-kiállítást is láthat majd a közönség a Szépművészeti Múzeum 120. jubileumi évében

Erős francia hangsúly fogja jellemezni az alapításának idén 120. évfordulóját ünneplő Szépművészeti Múzeum jubileumi évét – derült ki Baán László, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója által tartott sajtóbeszélgetésen.