Vizuál

Hamarosan nyílik az Art Market Budapest

2012.11.02. 09:31
Ajánlom
November 8. és 11. között tizenkét ország csaknem száz kiállítóstandján több mint négyszáz művész munkáit lehet végignézni a Millenárison megrendezett kortárs művészeti vásáron, számos kísérő program mellett.

Ledényi Attila, az Art Market Budapest igazgatója (akivel nemrég interjút is készítettünk) az október 30-án tartott sajtótájékoztatón kiemelte, hogy a vásár alapterülete 2011-hez képest hetven százalékkal növekedett, és jelentősen nőtt a kiállítók száma is. Mint fogalmazott, Magyarországról olyan fontos tavalyi hiányzók is bemutatkoznak, mint a Kisterem, a Várfok és a Vintage Galéria. A külföldi kiállítók száma pedig idén már meghaladja a magyarokét: nyolc kiállító várható például Romániából, Törökország és Németország is erősen képviselteti magát, de New Yorkból és Kazahsztánból is érkeznek galériák. A rendezvény védnökségét idén is Nancy G. Brinker diplomata, egykori amerikai nagykövet és Martonyi János külügyminiszter vállalta; a szakmai testület tagjai Deák Erika, a Kortárs Galériák Szövetségének elnöke; Einspach Gábor, a Magyar Műkereskedők és Galériák Országos Szövetségének elnöke, Gulyás Gábor, a Műcsarnok igazgatója, Gaudens Pedit galerista és Nicola Trezzi, a Flash Art magazin nemzetközi szerkesztője.

Az Art Market egyik kiemelt témája 2012-ben a kolozsvári kortárs képzőművészet lesz: a kolozsvári alkotók esetében ugyanis "olyan kelet-európai sikertörténetről van szó, amely jelenleg messze túlszárnyalja azt, amit a magyar képzőművészet a nemzetközi színtéren eddig elért" - indokolta a választást Ledényi Attila. Mint hozzáfűzte, a részben a Műcsarnok idei Kolozsvár-kiállításán is megismert, többnyire már nemzetközi szinten is befutott művészekkel (mások mellett Ciprian Muresan vagy Marius Bercea) és galériákkal (mint a Plan B vagy a Sabot) a vásár tucatnyi standján és a Kolozsváron át című kiállításon találkozhat a közönség. Másik kiemelt témaként a zsidó identitás és a kortárs képzőművészet viszonyát járja körül a vásár programja: a Wallenberg-emlékévhez kapcsolódva nemzetközi kerekasztal-beszélgetést szerveznek, a Waldsee című kiállításra pedig olyan világhírű művészek küldtek munkákat, mint William Kentridge, Sylvia Plachy és fia, a színészként ismertebb Adrian Brody. Az Art In Fusion programsorozat külföldön született, de Budapesten élő és alkotó képzőművészeket mutat be, az Inside Art pedig egy a Museum Café által szervezett gazdag szakmai program.

Délutánonként beszélgetések várják az érdeklődőket, olyan témákban, mint a kelet-európai intézmények gyűjtési gyakorlata, a kortárs török művészet és Kolozsvár sikertörténete a nemzetközi piacon. A Művészet és városmarketing: Kelet-Európa kulturális fővárosai című eszmecserén részt vesz többek között Emil Boc kolozsvári, Páva Zsolt pécsi és Kósa Lajos debreceni polgármester is. Mint Ledényi Attila megjegyezte, fontos eleme az Art Marketnek a legfiatalabb korosztály megszólítása, a Szépművészeti Múzeum közreműködésével ezért múzeumpedagógiai programok is várják a gyerekeket. A vásár programjában több koncert és divatbemutató is szerepel, a Millenárison pedig szoborpark is nyílik.

A rendezvény részletes programját a Fidelio Art Market Budapest különszámban és a www.artmarketbudapest.hu honlapon találhatják meg.

Programkereső

Legnépszerűbb

Zenés színház

Kiderült, mit gondol a Metropolitan Opera főigazgatója az énekesekről

Tizenhárom éve áll a New York-i operaház élén, Peter Gelb mindennel találkozott már.
Klasszikus

A 13 éves Rozsonits Ildikó sikere a grazi ifjúsági zongoraversenyen

Rozsonits Ildikó megnyerte a 13-15 évesek korosztályát, de a többi csoportban is akadnak magyar befutók a VI. Nemzetközi Ifjúsági Bartók Zongoraversenyen.
Vizuál

Illusztrátoroktól kérhetsz személyre szóló rajzot karácsonyra

A legviccesebb kérésekről vagy a legemlékezetesebb kliensekről kérdeztük az illusztrátorokat a Pagony lassan hagyományosnak számító karácsony előtti jótékony rajzolása kapcsán.
Vizuál

Elfajzott művészet a javából – Vaszilij Kandinszkij

Olyan művészetet akart teremteni, amely megszabadul a tárgyi ábrázolásból. A szovjetek elől Németországba menekült, a nácik elől Franciaországba. 75 éve hunyt el Vaszilij Kandinszkij.
Tánc

"Nem hiszek abban, hogy ütni-verni kell a táncosokat" – Interjú Aradi Máriával

Aradi Mária nemrég ünnepelte a 75. születésnapját, de ma is rendületlenül dolgozik a Magyar Nemzeti Balett betanító balettmestereként. Nagyívű balett-táncosi pályájáról szerényen beszél, a jelenkori tendenciákról pedig határozott véleménye van.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Vizuál Film

Sundance-nagydíjas makedón filmmel, a Méz-királynővel nyit a BIDF

"A siker is történet" - hangzik a BIDF legújabb szlogenje, és valóban, a 2020-as BIDF versenyfilmjei ismét átütőek, egyediek, művészi megfogalmazásukban tabukat döntögetőek lesznek. Budapest legnézettebb fesztiváljára már most lehet jegyeket, bérletet venni.
Vizuál Film

Megfilmesítik a Mester és Margaritát

Bulgakov regényének mozis változatát A nagy Gatsby-t is rendező Baz Luhrmann forgatja.
Vizuál gyász

Elhunyt Danny Aiello amerikai színész

Rövid betegség után, péntekre virradóra egy New Jersey-i kórházban meghalt Danny Aiello amerikai színész.
Vizuál képregény

KÉP-regény: Lövésem volt

A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk a Morphoblog szerzője, morpho, azaz Hegedűs Ákos. Ezen a héten arról mesél, hogy milyen volt, amikor majdnem lelőtték.
Vizuál Esterházy Art Award

Kiosztották az Esterházy Art Award 2019 díjait

Győri Andrea Éva, Nemes Márton és Puklus Péter az Esterházy Art Award 2019 díjazottjai.