Vizuál

Hamarosan nyit a felújított Pesti Vigadó

2014.01.08. 10:30
Ajánlom
A tervek szerint március 14-én tartják meg a felújított Pesti Vigadó ünnepélyes megnyitóját, ezt követően az épület többek között egy Makovecz Imre- és egy Schrammel Imre-kiállítással várja a közönséget - mondta el Kucsera Tamás, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) főtitkára.

Az Országgyűlés 2013 októberében döntött arról, hogy - a kultúráért felelős miniszter javaslatára - a Pesti Vigadó épülete 2014. március 1-jén a köztestület tulajdonába kerül. Kucsera Tamás emlékeztetett: a 2004 óta tartó felújítás során a beruházó nem az MMA, a vagyonkezelőtől azonban azt a tájékoztatást kapták, hogy márciusban a hangversenyteremmel, a régi és új kiállítóterekkel együtt a teljes Vigadó megnyílhat a közönség előtt. Nem kizárt ugyanakkor, hogy lesznek olyan részek, mint például az étterem, amelyek funkcionálisan még nem fognak ekkor működni - fűzte hozzá.

A teljesen új, 5-6. emeleti kiállítóterek egy Makovecz Imre-kiállításnak adnak otthont, a Vigadó Galériában pedig Schrammel Imre munkáiból rendeznek tárlatot, ezek a tervek szerint fél éven át lesznek látogathatók - árulta el a főtitkár, hozzátéve: tárgyalásokat folytatnak arról is, hogy a Vigadó bekerüljön a Budapesti Tavaszi Fesztivál helyszínei közé is.

Kucsera Tamás beszámolója szerint a beruházásban az MMA társfinanszírozóként vesz részt: nem az épületen végzett felújításokhoz, hanem a Vigadó működtetéséhez, felszereléséhez rendeltek hozzá forrásokat. A köztestület által biztosított csaknem 400 millió forintból többek között fény- és hangtechnikai berendezéseket, bútorokat - például a koncerttermek széksorait -, a könyvtár berendezését és a galériák installációit szerezték be.

A főtitkár kitért a Műcsarnok átvételére is. Mint emlékeztetett, a Hősök terén található épület átvétele még zajlik, de a Műcsarnok Nonprofit Kft. úgynevezett megbízási szerződésen keresztüli tulajdonosi átadása még a héten megtörténik.

A működtetésről az MMA a napokban egyeztet Kovácsné Medgyes Piroskával, a kft. ügyvezető igazgatójával és az Emberi Erőforrások Minisztériumával, amelynél az intézmény finanszírozásához rendelt idei források vannak - közölte.

Kucsera Tamás elmondása szerint a kortárs kiállítóhely 2014-es programtervezetét részben annak tartalma, részben finanszírozhatósága tekintetében is áttekintik; a tervek szerint a Műcsarnokban valósulna meg például a 2014-es Ybl bicentenáriumi emlékévhez kapcsolódó építészeti nemzeti szalon.

Az új igazgató kinevezése a tavasz folyamán történhet meg, döntés egyelőre nem született, erre februárban kerülhet sor. Ez nem feltétlenül csak személyi, hanem szervezeti kérdés is, előbb arról kell határozni, mi a leghelyesebb vezetési modell - jegyezte meg a főtitkár.

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Kicsoda Hildur Guðnadóttir, a Joker zeneszerzője?

Egy nő a férfidominálta zeneszerzőszakmában, aki a Chernobyl után a Joker eredeti filmzenéjével új színt hoz a film világába.
Vizuál

A kikiáltási ár kétszereséért kelt el Czóbel Béla remekműve

Czóbel Béla Kertben című remekműve érte el a legmagasabb leütési árat, de jól szerepelt Hantai Simon és Vörös Géza egy-egy alkotása is a Kieselbach Galéria péntek esti árverésén a Budapest Marriott Hotelben.
Színház

Hitte volna? Rudolf Péter 60 éves!

Hobbija a sakk, a horgászat és a foci, szerepálmai nincsenek. Ma ünnepli 60. születésnapját Rudolf Péter Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, rendező, kiváló művész, a legsokoldalúbb magyar színészek egyike. PORTRÉ
Klasszikus

Balázs János a Steinway nagykövete lett

A zongoraművész október 14-én, Hamburgban vehette át a Young Steinway Artist nemzetközi elismerést.
Vizuál

Jeremy Irons a Pradóban bolyong

A művészet templomai sorozat októberi premierfilmjében a fennállásának 200. évfordulóját ünneplő Prado Múzeum hív különleges utazásra.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Vizuál ajánló

Fenségesen élni - Mozi a Vigadóban

A Magyar Művészeti Akadémia 2012-től szervezi 52 perces portréfilmek és „In memoriam” összeállítások készítését akadémikusokról. A Ferencz István építészt, az MMA rendes tagját bemutató film október 15-én 18.00 órától látható a Pesti Vigadóban.
Vizuál Film

Új tagok a Filmalap Filmszakmai Döntőbizottságában

Kedden tartja az első ülését a Filmalap megújult Filmszakmai Döntőbizottsága, amely egyetlen női szakembert sem választott tagjai közé. Az ötfős testület dönt a filmes támogatásokról.
Vizuál árverés

A világ egyik legvékonyabb órája is feltűnik a BÁV árverésén

Egy ismeretlen órásmester 18. század végi függőórájára is licitálhatunk a BÁV október 21-ei óraárverésén a MOM Kulturális Központban. Az árverésen a legnagyobb presztízsű márkák mérnöki csúcsteljesítményei vonulnak fel, a katalógus online böngészhető.
Vizuál videó

Jeremy Irons a Pradóban bolyong

A művészet templomai sorozat októberi premierfilmjében a fennállásának 200. évfordulóját ünneplő Prado Múzeum hív különleges utazásra.
Vizuál ajánló

Miért csillog Erzsébet királyné esküvői ruhájának uszálya?

A Kiscelli Múzeum Templomterében nyílt Ragyogj! - Divat és csillogás című kiállítás a divattörténetben nélkülözhetetlen fényeket és csillogást mutatja be. Szatmári Judit Anna kurátort a divat, a fényűzés és a társadalmi reprezentáció összefüggései érdekelték. Galéria.