A Magyar Nemzeti Galériának az utóbbi években újrarendezett állandó kiállításai (a 19. századi művészet – a reformok korától a századfordulóig és a Modern idők) új szempontok alapján, a korszerűbb tudományos szemléletnek megfelelően gondolták újra a 19. század és a 20. század első felének művészetét. Ezt követően vált időszerűvé a megújuló állandó kiállítások sorában az utoljára 2012-ben átrendezett Munkácsy-teremsor anyagának újrarendezése is, így az új koncepcióval átrendezett teremsor lett az utolsó egység a 19. század egészét bemutató, a Magyar Nemzeti Galéria első emeletét elfoglaló állandó kiállítóterek sorában.
Munkácsy Mihály: Ásító inas 1868–1869 (Fotó/Forrás: Szépművészeti Múzeum – Magyar Nemzeti Galéria)
A merev monografikus csoportosítást az elmúlt években felváltotta egy másik, a művészeket és a műveket kontextusukban, tágabb összefüggések mentén tárgyaló szemlélet.
A Változatok a realizmusra – Munkácsytól Mednyánszkyig című tárlaton természetesen továbbra is kiemelt helyet kapnak Munkácsy Mihály fő művei (mint a Siralomház vagy a Rőzsehordő nő), csakúgy, mint Paál László, Deák Ébner Lajos, Fényes Adolf, Koszta József és Rudnay Gyula alkotásai.
Az említett alkotók mellett Mednyánszky László művészete is kiemelt figyelmet kap. Ugyanakkor a felújított termekben a jól ismert fő műveken túl eddig ritkán látott, raktárban őrzött kiváló alkotásokkal is találkozhatunk, sőt a magyar művészek munkái mellett egy nemzetközi válogatást is bemutatunk. Ez azért nagyon fontos, mert a kiállított művészek nagy része, élükön Munkácsy Mihállyal, külföldön folytatta pályafutását, a nemzetközi művészeti életben működött, külföldi kiállításokon tett szert hírnévre és a nemzetközi műkereskedelemnek köszönhette országokon átívelő ismertségét. A nemzetközi kontextust egy-egy olyan külföldi művész teremti meg, mint Narcisse Virgilio Diaz de la Peña (aki Paál László mellett a barbizoni művésztelep egyik jelentős mestere volt), a párizsi Szalonon kiállító Friedrich August von Kaulbach, Albert von Keller és Louis Ernest Barrias, vagy August von Pettenkofen, a Szolnokon is működő osztrák festő.
Munkácsy Mihály: Köpülő asszony, 1872-1873 (Fotó/Forrás: Magyar Nemzeti Galéria)
A kiállítás központi gondolata a valóság ábrázolását járja körül Munkácsytól Mednyánszkyig.
A valóság megragadása, az embert körülvevő világ minél pontosabb leképezése régóta foglalkoztatta a művészeket, mégis a 19. század tekinthető a realista és naturalista törekvések évszázadának, amikor a festők és szobrászok koruk társadalmának és valóságának hiteles és objektív bemutatását tűzték zászlajukra. Az 1850-es évektől a századfordulóig követhetjük nyomon a realizmus és naturalizmus kibontakozását, virágzását, majd meghaladását, vagyis azt a folyamatot, ahogyan a kor művészei a valóság különböző felfogású megragadásával kísérleteztek. A termeken végigsétálva feltárul előttünk egy letűnt kor, a 19. század végének világa: a kisvárosi utcák és a vidéki tájak, a magyar falusi élet jelenetei és színgazdag enteriőrjei. Életképi jelenetek a nagyvárosok környezetéből, megmutatva a gazdag nagypolgárság szalonjainak fényűző világát és a városi szegények és számkivetettek hétköznapjait.
A mindennapok valóságát a realista és naturalista művészek a modern világ közvetlen megfigyelése alapján tudták megjeleníteni. Munkácsy Mihály remekműveivel saját kora drámai erejű valóságát vitte vászonra. Mednyánszky László elementáris erejű csavargóképei és tájképei viszont már a Munkácsy-féle hagyomány meghaladását és a valóság más minőségű megragadását kínálják nekünk. A 19. század festészetének egyik meghatározó műfaja a tájkép, amely a század második felében jelentős felfogásbeli és technikai változásokon ment keresztül. A szabadban – a plein air festészet szellemében – festett tájképeken a fény és az árnyék egyre nagyobb szerephez jutott, a színek növekvő jelentőségével együtt. Munkácsy Mihály és Paál László franciaországi tájképeitől Mednyánszky László ködben úszó, sejtelmes tájaiig izgalmas út vezet a kiállításon keresztül.
Az új kiállítás egyes termei tematikus felépítésűek, a témákat az egyes termek címei és egy-egy idézet világítja meg:
1. terem: Az igaz emberek festője – Munkácsy Mihály első alkotói korszaka
„mélyen igaz, mélységesen emberi” (Théophile Gautier, 1870)
2. terem: Az elegáns élet képei – a világpolgár Munkácsy
„Az a társadalom, amelynek bálványa az élvezet, a művészetből is élvezeti cikket csinál magának” (Alexander Bernát, 1908)
3. terem: Határtalan természet – festői tájak az Alföldtől Barbizonig
„A táj a világnak az a része, amely mindenkié” (Werner Hofmann, 1960)
4. terem: Senki földjén, egyedül – a csavargó Mednyánszky
„A nagy foltokban egyszerűsített táj sejtet belső nagy titkokat, törvényeket és megnyilatkozásokat, amelyeket csak igen vékony fátyol takar” (Mednyánszky László, 1900)
5. terem: A falu és népei – festők Szolnokon
„Kis képet! Egy-két alakkal, valami érdekes motívum, szélesen kezelve és élénken színezve” (Deák Ébner Lajos, 1881)
6. terem: A mindennapok csendje
„Álmos csöndesség – végignyújtózik, / Bágyadt homályba fény beleful –
A véghetetlen teregetőzik / S szent nyugalomban itt ellapul…” (Tornyai János, 1915)
A tárlat kurátorai: Krasznai Réka és Zwickl András
A fejlécképen Deák Ébner Lajos: Vadmályvák útja című festménye, forrás: Szépművészeti Múzeum – Magyar Nemzeti Galéria
Támogatott melléklet
hírlevél
