Vizuál

Használt tárgyakból készült barna medvével hívják fel a figyelmet a tudatos fogyasztásra

2022.07.28. 11:40
Ajánlom
Használt tárgyakból álló illúziós installációval hívja fel a figyelmet a tudatos fogyasztás fontosságára a Jófogás a globális Túlfogyasztás Világnapján. Sinkovics EdE képzőművész különleges, hazai viszonylatban egyedülálló műalkotását egy hétig láthatjuk a Budapest Parkban.

A túlfogyasztás negatív hatásainak enyhítésében a használtcikk-kereskedelemnek is óriási szerep jut – derül ki a Jófogás Secondhand Hatás című kutatásából. Az oldal felhasználói azzal, hogy tavaly másodkézből adtak el és vásároltak több mint 4,3 millió terméket,

egy év alatt 125 ezer tonna szén-dioxid kibocsátásától óvták meg a Földet.

Így válik például egy használt kerékpár áttételesen tiszta levegővé a körkörös gazdaság alapelveit is figyelembe véve: a tárgyak életciklusát újrafelhasználással és javítással lehet meghosszabbítani, míg az újrahasznosítással arról gondoskodhatunk, hogy egy adott termékhez felhasznált alapanyagok más termékekben „élhessenek tovább”, meghosszabbítva az élettartamukat.

„A másodkézből beszerzett vagy a feleslegessé vált, de nem kidobott, hanem továbbadott termékeket nem kell újra legyártani vagy leselejtezni. Vagyis az ezekből az eljárásokból adódó szén-dioxid kibocsátástól, egyben

további nyersanyag-felhasználástól és hulladéktól is megóvhatjuk a Földet.

Ezt hívjuk Secondhand Hatásnak, aminek most Sinkovics EdE segítségével látványos, szemléletformáló emlékművet állítottunk a Budapest Parkban” – mondta a Jófogás marketingigazgatója, Takács Borbála.

A három méter széles és több mint két méter magas, a Magyarországon fokozottan védett barna medvét ábrázoló illúziós installációba a művész például

használt Thonet széket, sátrat, kaspót, fotelt, permetezőt, esernyőt, labdát és strandpapucsot is beépített.

A rögzítést környezetbarát anyagokkal oldotta meg, ragasztó és egyéb vegyszer nélkül. A Budapest Parkban augusztus 4-ig látható installáció mellett egy figyelemfelkeltő molinó is található, amelyből az egyhetes kitelepülés végeztével – szintén az újrahasznosítás jegyében – egyedi táskák készülnek majd. A szemléletformáló kezdeményezéshez a Budapest Parkban július 28-án koncertező Péterfy Bori és Sena Dagadu is csatlakozott, akik saját használt tárgyaikkal egészítik ki a műalkotást.

„Felhasznosítással, upcyclinggal új vizuális életet adtunk a megunt tárgyaknak, mindannyiunk számára megszívelendő üzenetet közvetítve. Különleges kihívást jelentett, hogy miként lehet elrendezni a használt tárgyakat úgy, hogy egy bizonyos pontból nézve vizuálisan felismerhető válasszá olvadjanak össze. Fontosnak tartom ezt a kezdeményezést, mert

nemcsak mások idejét, hanem a rengeteg felhasznált alapanyagot is meg kell becsülnünk,

amit e tárgyak létrehozásába belefektettek. A Túlfogyasztás Világnapján tartsuk hát szem előtt a négy sarkalatos erény közül legaktuálisabbat, a mértékletességet” – mondta Sinkovics EdE képzőművész.

„Ez már nem szólhat a píszíről, holnap úgyis megyünk a komposztba”– interjú Sinkovics Ede képzőművésszel

Kapcsolódó

„Ez már nem szólhat a píszíről, holnap úgyis megyünk a komposztba”– interjú Sinkovics Ede képzőművésszel

Ahogy belépek a műterembe, nem tudom hova nézzek hirtelen, annyi látnivaló fogad. A földre lerakva balesetet ábrázoló kollázsok, Covid-mutációt megjelenítő csendélet-fotók, a plafonról függő vécépapír kompozíció látványa fogad.

A Jófogás felhasználói által 2021 során megtakarított műanyag, alumínium és acél mennyisége a korábban említett károsanyag-kibocsátással együtt például

940 millió műanyagzacskó, 2,7 milliárd LEGO kocka, 330 millió alumíniumdoboz, 124 millió PET-palack, 5 Eiffel-torony, 160 millió iPhone, 43 ezer személygépkocsi és 508 km, acélból készült vasúti sín

előállításának is megfeleltethető. Más szemszögből nézve: a használtcikkek adásvétele olyan jótékony hatással volt a környezetünkre, mintha 6800 magyar háztartás 1 évre eső szén-dioxid kibocsátását spórolnánk meg, vagy 1 teljes napra nullára csökkenne Magyarország teljes károsanyag-kibocsátása.

Fejléckép: A barna medvét ábrázoló installáció (Forrás: Jófogás)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Otthon egy távoli földrészen – A Néprajzi Múzeum Claudia Andujar-kiállításáról

Indiánok. Lelkek. Túlélők. Claudia Andujar fotókiállítása címmel nyílt meg szeptember közepén a Néprajzi Múzeum új időszaki tárlata, amelyen az apai ágon magyar származású fotóművész képei láthatók. A kiállítás két kurátorával, Gellér Judittal és Szabó Magdolnával beszélgettünk.
Vizuál

Elhunyt Varga Veronika színésznő

A francia-magyar művészt gyors lefolyású, súlyos betegség után érte a halál Párizsban. Varga Veronika ötvennégy éves volt, szülei, férje és két lánya gyászolja.
Plusz

Orvosi Nobel-díjat kapott Karikó Katalin

A világ legrangosabb tudományos elismerését Drew Weissman amerikai kutatóval vehetik majd át az mRNS-alapú vakcinák kifejlesztéséért.
Jazz/World

A jazz kiválóságai érkeznek a Magyar Zene Házába

Október 8-án a tizenötödik alkalommal szervezik meg a Magyar Jazz Napját, délutántól izgalmas koncertsorozat várja az érdeklődőket a Magyar Zene Házában.
Vizuál

„Ebben a helyzetben mindenki veszít” – interjú Reisz Gáborral

„Jó lenne, ha megtanulnánk beszélgetni, és belátnánk végre, hogy valójában nem figyelünk a másikra” – fogalmazott lapunknak Reisz Gábor, akivel legújabb, Magyarázat mindenre című filmjéről beszélgettünk.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Vizuál interjú

„Ebben a helyzetben mindenki veszít” – interjú Reisz Gáborral

„Jó lenne, ha megtanulnánk beszélgetni, és belátnánk végre, hogy valójában nem figyelünk a másikra” – fogalmazott lapunknak Reisz Gábor, akivel legújabb, Magyarázat mindenre című filmjéről beszélgettünk.
Vizuál ajánló

Remek filmekkel és közönségkedvencekkel érkezik a 10. Skandináv Filmfesztivál

Premier előtti vetítésekkel, Lars von Trier- és Thomas Vinterberg-maratonnal, valamint felejthetetlen kultfilmekkel várják az északi filmek szerelmeseit a 10. Skandináv Filmfesztiválon. 
Vizuál gyász

Elhunyt Varga Veronika színésznő

A francia-magyar művészt gyors lefolyású, súlyos betegség után érte a halál Párizsban. Varga Veronika ötvennégy éves volt, szülei, férje és két lánya gyászolja.
Vizuál interjú

Otthon egy távoli földrészen – A Néprajzi Múzeum Claudia Andujar-kiállításáról

Indiánok. Lelkek. Túlélők. Claudia Andujar fotókiállítása címmel nyílt meg szeptember közepén a Néprajzi Múzeum új időszaki tárlata, amelyen az apai ágon magyar származású fotóművész képei láthatók. A kiállítás két kurátorával, Gellér Judittal és Szabó Magdolnával beszélgettünk.
Vizuál magazin

KÉP-regény: Így etesd a sirályaidat

A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk a Morphoblog szerzője, morpho, azaz Hegedűs Ákos. Ezúttal azt szemlélteti, hogyan dobhatjuk fel a fényképeinket némi street food, a turisták, valamint a sirályok segítségével.