Mit lehet rólatok tudni, hol tanultok és mi alapján döntöttetek emellett?
Juhász Klaudia: A Képzőművészeti Egyetemen tanulunk, első éves tervezőgrafika szakos hallgatók voltunk idén. A gimnázium alatt még nem tudtam pontosan hová akarok menni, csak azt tudtam, hogy művészeti irányba szeretnék továbbtanulni. A Képző felvételi előkészítőjére jártam, s ott a tervezőgrafika megfogott, mivel nagyon tetszett ennek a lényege: hatást kelteni, hatással lenni az emberekre, ráadásul mindehhez folyamatos kreativitásra van szükség.
Pothárn Júlia: A Szombathelyi Művészeti Szakgimnáziumban tanultam tervező grafikát, onnan jöttem Budapestre, a Képzőművészeti Egyetemre. A vizuális kultúra gyerekkorom óta fontos volt, ugyanis ha körülnézünk magunk körül, akkor szinte minden, amit látunk tervező grafikus munkája a plakáttól, a mozgóképeken és illusztrációkon át egészen a jelekig.
Jövő Most pályázat (Fotó/Forrás: Pesti Vigadó)
Hogyan találkoztatok a Magyar Design Kulturális Alapítvány felhívásával?
J.K.: A Grafika Tanszék munkatársai folyamatosan figyelik a pályázati lehetőségeket, s továbbítják a diákok számára a szakmailag érdekeseket. Nekik köszönhetően értesültünk róla.
P.J.: Külön-külön egyikünk se pályázott volna rá, mivel mire rájöttünk, hogy szeretnénk részt venni rajta, addigra már csak két hetünk volt a beadásig. Egyik óra után kérdeztem Klaudiát, lenne-e kedve benevezni erre a projektre, s akkor döntöttük el, hogy közösen próbálkozunk. Lehetett egyénileg, két vagy akár több fős csapatban is indulni, s az osztályból már többekről tudtuk indulnak, így ez nekünk is motivációt jelentett. Nagyon jó lehetőségnek tűnt, ugyanis ritkán lehet design témában pályázni.
Miről szólt a munkátok? Mi segített benneteket a létrehozása során?
P.J.: A pályázatban a „Jövő most" címhez olyan logótervet vártak, amely külön-külön is értelmezhető emblémából, azaz jelből, és logotípiából áll, továbbá ezekhez monokróm és színes verzióban arculati elemek kidolgozását kérték. A design jövőjét, mai kor trendjét és a jövőre utaló formatervezési tendenciákat, a fejlődést, illetve az új technológiák megjelenését kellett ábrázolni. Erre készítettünk egy olyan emblémát, ami vizuálisan magába foglalja, dimenzionálja a múlt, jelen, jövő idősíkjait.
J.K.: Az emblémában a technika és technológia fejlődésének időbeliségét és térbeliségét próbáltuk megjeleníteni, utalva a formatervezés jövőbeli lehetőségeit meghatározó technológiai rendszerekre. Az általunk alkotott jel egy térbeli illúzión alapuló „lehetetlen/végtelen" ábra, mely az idő végtelenségét sugallja.
Hogyan képzelhetjük el egy ehhez hasonló embléma és arculat létrehozását? Gyorsan összeáll, vagy napokig máson sem gondolkozik az ember és folyamatosan dobja ki az ötleteket, mert egyik sem az igazi?
J.K.: A tervezési folyamat minden munkánál más és más, feladat és egyén függő. Minden elkészült tervet rengeteg ötletelés, skiccelés, vázlatolás előz meg. Az embléma viszonylag gyorsan elkészült. Az ehhez kapcsolódó egyéb tartalmak, arculati elemek pedig ez alapján, ezt követően születtek meg. Szerettük volna elérni, hogy arculatunkat ne sablonos mockup-okon, – vagyis olyan előre létrehozott kreatív sablonon, amit a tervezőgrafikában a látványtervek elkészítéséhez használunk – mutassuk be, hanem a valós környezetébe helyezzük.
P.J.: Emiatt pár nappal a beadás előtt, hirtelen ötlettől vezérelve, felvettük a kapcsolatot a Pesti Vigadóval, hogy szeretnénk megnézni az épületet és a konferencia helyszínét, mert az arculat tervezéséhez ez nagy segítség lenne. Szerencsénk volt, sikerült bejutnunk egy egyedül pályázó osztálytársunkkal közösen és ez nagyban befolyásolta a végleges arculatot.
J.K.: A látogatás főleg a színvilágot tekintve volt meghatározó, mert előtte sokat gondolkodtunk milyen szín illene ide, a környezethez. A Pesti Vigadó megtekintése után a fekete-fehér mellett döntöttünk, mert a Pesti Vigadónak erős stílusa van, a színek a meghatározóak és nem akartuk ezt bármivel felülírni. A díjazás részeként a szeptemberi konferencia arculatában visszaköszön, bemutatásra kerül tervetek.
pályázat (Fotó/Forrás: Pesti Vigadó)
Milyen érzésekkel tekintetek így a rendezvényre?
J.K.: Első éves egyetemistaként nagyon jó tapasztalat, nagyon nagy esély volt, a valóságban is létrehozhattunk valamit, nemcsak az iskolában végeztünk feladatokat. Nagyon örülünk neki. Ráadásul úgy érzem nagyon jól teljesítettünk együtt, csapatban, annak ellenére, hogy ez volt az első csapatmunkánk.
P.J.: Minden szuperül működött köztünk, különben nem tudtuk volna ilyen rövid határidőre elkészíteni a pályázatot, biztos tudunk majd még együtt dolgozni. A pályázat – ami később jó referencia lehet - szerintem is egy nagyon jó lehetőség volt, hogy elinduljunk a pályán.
hírlevél
