Vizuál

Hatvan éve eltűnt festményt ismert fel szomszédai nappalijában a Met egyik látogatója

2020.10.24. 15:45
Ajánlom
Jacob Lawrence sorozatából öt kép hiányzott, ebből kettőnek, köztük a most előkerült darabnak, csupán a címe volt ismert.

A kép Jacob Lawrence (1917-2000) amerikai művész alkotása, aki az 1950-es évek polgárjogi mozgalmai idején 30 festményt készített a Struggle: From the History of the American People című sorozata keretében.

A képeket - melyek közül az évtizedek során öt szem elől tűnt - a Met most kiállította, üresen hagyva a helyét a hiányzó daraboknak.

Az egyik látogatónak a kiállítás megtekintésekor azonnal eszébe jutott az Upper West Side-on, a Mettől nem messze élő szomszédai lakásában látott festmény, amelyről tudta, hogy Lawrence alkotása, és gyanította, hogy az egyik hiányzó darab lehet. Hazaérve bátorította a szomszédokat, hogy vegyék fel a kapcsolatot a múzeummal.

A Struggle-sorozat 16. számú képét, amely egy 1786-os massachusettsi felkelést ábrázol, az idős pár 1960-ban vásárolta meg egy csekély összegért egy helyi jótékonysági aukción. Elmondásuk szerint nem tudtak arról, milyen művészettörténeti jelentőségű képet vásároltak.

A barátnőnk látta a kiállítást és azt mondta: van egy fehér folt a falon, és úgy gondolom, a te képed tartozik oda"

- mondta a tulajdonos a New York Times-nak.

"Úgy éreztem, tartozom azzal a művésznek és a Metnek is, hogy megengedem, hogy kiállítsák a festményt. A kép hatvan éve lóg a nappalimban" - tette hozzá. A nő 27 évesen vásárolta meg az elveszettnek hitt alkotást a férjével.

http___cdncnncom_cnnnext_dam_assets_201022135924-01-jacob-lawrence-met-museum-lost-painting-restricted-153954.jpg

Jacob Lawrence: "Struggle: From the History of the American People (1954--56)" (Fotó/Forrás: Anna-Marie Kellen/Metropolitan Museum of Art)

A múzeum megerősítette, hogy Lawrence eredeti alkotásáról van szó.

A modern művészeti világban ritkaság egy ilyen jelentőségű felfedezés.

És nagyon izgalmas, hogy egy helyi látogatónak köszönhető" - mondta Max Hollein, a Met igazgatója.

A Struggle-sorozatot elsőként 1956-ban mutatták be együtt egy New York-i galériában, majd 1958-ben még egyszer ugyanott, azóta nem voltak láthatók együtt, sorozatként.

Az idei kiállítás szervezésének idején öt kép holléte volt ismeretlen, közül kettőnek - köztük a most előkerültnek - csak a címét ismerték a több mint hatvan évvel ezelőtti kiállítások katalógusa alapján. A 16-os, There are combustibles in every State, which a spark might set fire to. -Washington, 26 December 1786 című panelt például csak egy üres képkeret képviselte a Met kiállításán.

A látogató szemfülességének köszönhetően előkerült festmény november elejéig a Met tárlatán látható kiemelt körülmények közt, majd vándorkiállításra indul a sorozat többi részével együtt.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

15 sor film: Queer

A Fidelio 15 sor-rovatát azért hoztuk létre, hogy mindenről beszámoljunk, ami kultúra, és érdemes tudni róla. A következő rövid írás a Queer című filmről szól. 15 sor film.
Plusz

„Sokszor próba előtt is tempózott a medencében” – Kállai Ferenc emléktáblát kapott egykori kabinjára a Lukács fürdőben

Kállai Ferenc születésének 100. évfordulója alkalmából emléktábla került kedvenc kabinjára a Szent Lukács Gyógyfürdőben. Az eseményen Őze Áron színművész is megosztotta emlékeit atyai mesteréről, Kállai Ferencről.
Színház

15 sor színház: Cyrano de Bergerac

A Fidelio 15 sor-rovatát azért hoztuk létre, hogy mindenről beszámoljunk, ami kultúra, és érdemes tudni róla. A következő rövid írás a Budaörsi Latinovits Színház Cyrano de Bergerac című előadásáról szól. 15 sor színház.
Plusz

Arvo Pärtet köszöntik kilencvenedik születésnapján a Liszt Ünnepen

Alig zárult le a Bartók Tavasz, máris újabb felfedezések elé nézhet a közönség: nyilvánosak a Müpa szervezésében megvalósuló Liszt Ünnep Nemzetközi Kulturális Fesztivál első programjai.
Könyv

„Ha elkészülök egy művel, akkor az nekem véget ér” – Bognár Péter a Lírástudók vendége

A Magvető Kiadó szerzőjével beszélgettünk új regényéről, amely lezárja a polgárőrkrimi-trilógiáját. A műsorvezető ezúttal is Grisnik Petra, aki írásról, fikcióról, felelősségről és megoldatlan bűnügyekről faggatta Bognár Pétert.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Vizuál ajánló

Elvarázsolt kertté alakul a Zsolnay Negyed a Fényfesztiválon

Európa egyik leglátványosabb városi rendezvénye július 3–6. között immár kilencedik alkalommal borítja fényárba Pécset, több mint százezer érdeklődőt vonzva a városba.
Vizuál Film

„Nem tudtuk, hogy orvosi eset vagy” – Mads Mikkelsen ezúttal sem egészen normális új filmjében

Október 23-án érkezik a mozikba Anders Thomas Jensen új, Az utolsó viking című filmje, amelyben ismét számos kedvenc színésze főszerephez jut. A Vertigo Média most közzétett egy rövid jelenetet, amely alapján ezúttal is egy groteszk fekete komédiára számíthat a közönség. Videó a cikkben!
Vizuál ajánló

Világhírű íróval is találkozhatunk az Imázsia Kínai Filmhéten

A közönség egy héten keresztül nyolc alkotás közül válogathat, amelyek átfogó betekintést nyújtanak a kínai filmművészet és -gyártás múltjába, jelenébe és jövőjébe. Az Imázsia meghívott vendégei között szerepel a kínai irodalom nagyágyúja, Szu Tong is.
Vizuál ajánló

Érdemes menni a Reökbe – megnyílt a Szegedi Nyári Tárlat!

Gyenge Zoltán filozófus beszédével megnyílt a Szegedi Nyári Tárlat negyvenharmadik alkalma a Reök-palotában, mely június 29-ig várja a látogatókat. Az ünnepélyes megnyitón átadták a rangos seregszemle díjait is a zsűri által kiválasztott öt képzőművész számára.
Vizuál ajánló

Mesteri portréfotók Barcsay mesterről Szentendrén

Huszonöt ikonikus portréfotós lencséjén keresztül elevenedik meg a titokzatos művész, Barcsay Jenő alakja a május 29. és szeptember 21. között látogatható szentendrei kiállításon.