Ha valakit megkérnénk, meséljen egy történetet a középkorú nő krízishelyzetéről, az elképzelés több mint valószínű, hogy fele annyira sem lenne extrém, vibráló, zsúfolt és energikus, mint Felix Sabroso 2025 júliusában napvilágot látott Harag (Furia) című sorozata, amelyet az HBO MAX forgalmaz.
A sorozat terjedelmében ugyan rövidnek mondható, mégis rengeteg felkapott témát és vitatott kérdést vonultat fel az először lazán összefüggő, majd egyre szorosabbá fonodó történetszálakban. Végül minden messziről induló rezdülés pillangó effektus-szerűen fut ki egy bizonytalan, különösen epés hangvételű záró-, vagy lehet, sokkal inkább kezdőpontba.
A főszerepben öt nő áll, akik
az őket nemrég ért atrocitások hatására, mint a fúriák, a görög-római mitológia bosszúálló istennői, felperzselik a csatateret, felszámolva ellenfeleiket.
A sorozat érdekes dramaturgiával dolgozik, az egyes epizódok első felében felvezetett figurák lassacskán elnyerik a néző szimpátiáját, viszont az események előrehaladtával hirtelen felbomlik velük a kapcsolatunk. Bár átérezzük hányattatott sorsukat, és krízishelyzetük (még ha elrajzolt is) ismerős lehet, de a katarzis pillanatában valami megrendül, és az addig gondosan építgetett szerkezet mintha összedőlne.
Jelenet a Harag című sorozatból (Fotó/Forrás: Jau Fornes/HBO)
Marga (Carmen Machi) felkapott, gazdag képzőművész – akinek legfőbb alkotói témája a fegyveres csecsemők – arra kell rájöjjön, hogy férje a nála sokkal fiatalabb bejárónővel csalja meg. Nat (Candela Peña) rögeszmés módon és teljes odaadással tekint a divatra, élete minden percét ennek szenteli, munkájából mégis kitúrja két Instagram-influenszer. Vera (Pilar Castro), a vegán sztárséf nem képes megbirkózni kritikusa ellene folytatott hadjáratával, férje unszolására (aki esztétikai sebész) gyakran, szinte fetisisztikus rituálék során hagyja magát kezelni hyaluron-injekciókkal, melyekről a húsimádó kritikus cinikusan jegyzi meg, hogy azokat szintén etikátlan és gyanúsan nem vegán módszerekkel készítik. Adelán (Nathalie Poza) egyre nagyobb mértékben vesz erőt az öngyilkossági szándék, mivel neki és beteg anyjának anyagi problémák miatt veszélybe kerül a lakhatása. Ennek tetejébe lányával is kifejezetten rideg és mérgező a viszonya, aki különben nem más, mint a már említett fiatal bejárónő. Passzív-agresszív vitáik témája a fennálló tarthatatlan élethelyzet, amiben napjaikat tengetik. Hibásnak pedig kölcsönösen a másikat, illetve annak generációját tartják.
Madrid élhetetlen? Nem. Ez a generáció élhetetlen
– hangzik el az epizódban is. Victoriát (Cecilia Roth), az elfelejtett, saját elmondása szerint is középszerű, alkoholt nem megvető színésznőt átveri ügynöke, aki egy díjkiosztón S listás színésznők mellett egy gin márkától kapja meg életműdíját. A kiosztógálán pedig fiatalkori filmjelenetei láthatók, azokból is csak olyanok, ahol hiányos a ruházata.
Jelenet a Harag című sorozatból (Fotó/Forrás: Jau Fornes/HBO)
A szélsőséges reakciók, a problémára csak részleges megoldást nyújtó gyújtogatás, lövöldözés, csonkítás, emberrablás a feszültséget ugyan feloldja, de aztán furcsa ürességet hagy maga után, mivel rádöbbenünk, valójában az eddig szimpátiánkat élvező figurát nem is kedveljük igazán. A színészi játékról is elmondható, hogy a realistább performanszok először csak spanyolosan markáns színezetet kapnak, de az utolsó percekben a szereplők önmaguk karikatúrájává válnak.
A sötét humor, a történetszálak rizómaszerű összekacsintása és még sok más elem gondoskodik a széria élvezhetőségéről, mégis talán ez a furcsa, majdnem brechti kizökkentő jelenség teszi a minisorozatot igazán eredetivé, de nem egy morális kérdőjelet, sokkal inkább egy kellemetlen rezignáltságot keltve a befogadóban. Az epizódokban felvázolt kisebb dramaturgiai egységek mise en abyme-szerűen egyeznek az összeálló egésszel: az utolsó epizód felkínál egy látszólag élhető, harmónikus megoldást, majd az utolsó pillanatban összetöri és mint egy pofoncsapás után hátat fordító szülő, otthagyja a nézőt gondolkodni a sarokban.
De mégis hol van az atyai tanács?
Jelenet a Harag című sorozatból (Fotó/Forrás: Jau Fornes/HBO)
Az öt idősebb főszereplőnő ellenpólusaként végig a fiatalabb generációk vagy azok jellemzői vannak jelen – a fő konfliktust a korosztályok közti különbség adja. A hat epizódban az elmúlt évek és a Z generáció rengeteg attribútuma tűnik fel: szó esik az AI-ról, mentális betegségekről, globális felmelegedésről, lakhatási válságról, plasztikai műtétekről, közösségi médiáról. A Harag a Z generáció beszédmódjával és humorával meséli el hatvanas éveiben járó nők történetét. Pont a tálalás miatt, az alkotást magát legtöbb esetben a fiatalabb, és nem a főszereplők generációja fogja nézni, ezért különösen érdekes, hogy
a korosztályok közti szakadékot a Harag először áthidalja, majd később ezt a kapcsolatot leépíti és egy furcsa fél-szintézist hoz létre,
azt az érzést keltve, hogy igazán egyik fél sem tudja, merre mozduljon.
Jelenet a Harag című sorozatból (Fotó/Forrás: Jau Fornes/HBO)
Ez a tétovaság viszont nagyon kettős. A generációk közt mindig volt feszültség, de talán napjainkban, ha nem is mondható erőteljesebbnek, mint mondjuk a világháborúk idején, sokkal hangosabban halljuk a kommentárt: ’”ok boomer’’ vagy ’”millennial cringe’’. A másik oldalon viszont állandó kritika, hibáztatás és bűnbakkeresés éri a mai fiatal felnőtteket, holott generációs jellemzők ugyan tényleg vannak, egy globális problémát mégsem lehet ilyen egyszerűen levezetni. Minden generáció másként éli meg az élet egyes aspektusait, problémáit, mint például a sorozatban sokat taglalt erőszakot, amit az X generáció sok esetben első kézből tapasztalt meg, míg a Z leginkább csak különböző médiumokon, egyfajta szűrőn keresztül, amennyiben voltak olyan szerencsések, hogy elkerülte őket a családon belüli erőszak vagy az iskolai bántalmazások. Azt pedig már ezer helyről hallhattuk, hogy médiafogyasztási szokásainkat nézve talán ez is közrejátszik abban, hogy a fiatalabb korosztály előszeretettel néz erőszakos tartalmakat. Ez is csak azt bizonyítja, hogy a Haragot a Z generációnak címezték, amely korcsoport egyébként is híres arról, hogy imád mindent így vagy úgy csoportosítani.
Maga a generációkról való széles körű értekezés is csak nemrég lett divat.
Viszont a klisés, sztereotipikus és egyoldalú elképzelése annak, milyen az én csoportomon kívül eső ember, ahhoz vezet, hogy szinte karikatúraként tekintünk egymásra, nevetünk az idősek motyogásán és a fiatalok új hajviseletén, aztán messziről elkerüljük a másikat, ha nem épp az unokánk/nagymamánk. Tényleg ennyire összeférhetetlenek lennénk? Nem tudunk semerre se lépni, legfeljebb hátra? Ez a széria talán legfontosabb kérdése, ami a lezárás, egyébként végtelenül humoros pillanatai után keserű szájízként a nézővel marad.
Szerző: Buzási Kamilla
Fejléckép: Jelenet a Harag című sorozatból (Fotó/Forrás: Jau Fornes/HBO)
hírlevél
